Sokat gondolkodom azon, miként is lehet feldolgozni azt a rengeteg pocsékságot, ami naponta megtörténik velünk. Mivel magam is megtapasztaltam a hajléktalanságot, most pedig hajléktalan emberekkel dolgozom egy nappali melegedőben, elsősorban az foglalkoztat, hogy akikkel ugyanannyi rossz történik, mint velem-velünk, hajléktalan emberekkel, de nem veszítik el a teljes egzisztenciájukat, vajon hogy csinálják? Mitől van az, hogy az egyik embert véglegesen lezúzzák a sorscsapások, a másik viszont talpon marad, sőt, még erősebben kerül ki a bajból, mint előtte volt? Sokat jelent, ha az ember mellett ott vannak a szerető szülők, egy megfelelő társ, imádni való gyerek. De kell még valami, ami nem hagy kihullani a társadalom által elfogadott keretből. Valami plusz, amiből nem jutott mindenkinek. Akarat? Intelligencia? Lelki erő? Mindez együtt? Sok múlik a szerencsén. Ki hova születik, milyen tanárai, barátai vannak. Még az ellenségeit is megválogathatná az ember, hiszen azok is hatással vannak az életére. Talán a kérdéseim egy részét megválaszolja ez a beszélgetés Bazsó Gábor íróval, akivel véletlenül találkoztam a könyvhéten, ahol frissen megjelent könyvét dedikálta, véletlenül kezdtünk beszélgetni. Tehát hatalmas köszönet a véletlennek, aki-ami szerintem se létezik.
Mikor született és milyen volt a gyermekkora?
1985. december 26-án születtem, karácsony másnapján. Nagyon jó gyermekkorom volt. Nagyon jó családban nőttem fel Vecsésen. Azt kívánom, hogy minden gyerek ilyen körülmények között nevelkedjen.
A szülei mivel foglalkoznak?
Édesanyám óvodapedagógus, apukám pedig kőműves vállalkozó. Mind a ketten dolgoznak még, igen aktívan.
Mikor derült ki a betegsége?
Kettőezertíz februárjában. Akkoriban biztonságiőrként dolgoztam, a munkahelyemen egyik pillanatról a másikra összeestem. Amikor jobban lettem, haza küldtek. Azonnal orvoshoz mentem. Aznap egy picikét jobban lettem, de estére megint fölszökött a lázam majdnem negyven fokra. Semmi nem maradt meg bennem, a végén már vért hánytam. Végül a Dél-Pesti Kórházba kerültem, ahol kiderült, hogy mi a gond. Erről a kórházról semmit nem szeretnék mondani, mert nem tűri a nyomdafestéket az, ahogy minősíteni tudnám őket. A szüleim nagyon határozott fellépésének köszönhetően átkerültem a kardiológiára, ahol március 12-én reggel megműtöttek. Karbonszálas szívbillentyűket kaptam, mert egy húsevő baktérium elrágta a szívbillentyűimet.
Ekkor hány éves volt?
Huszonöt.
Mit sportolt?
Akkoriban már csak hobbi szinten sportoltam, ez azt jelentette, hogy hetente egy, vagy két alkalommal fociztam. Ez nagyon fontos része az életemnek. Korábban versenyszerűen is játszottam Vecsésen. Foci nélkül majdhogynem fél embernek érzem magam. Amikor megkérdezik tőlem, hogy mit tartok a legnagyobb veszteségnek a betegségemmel kapcsolatban, meglepődnek azon, hogy a sportot. Borzalmasan hiányzik, hogy fussak, hogy focizzak. Sajnos ez a betegség ezt nem teszi lehetővé. Próbálkoztam még utána, de egy-egy olyan kisebb sérülés, melyek más esetben meg sem kottyantak volna, olyan súlyos vérömlenyeket okoztak a vérhígító gyógyszerek szedése miatt, hogy nem volt más választás, abba kellett hagyni a sportot. Még hobbi szinten sem művelhetem.
Ezt a vérhígítót élete végéig szednie kell?
Igen, ezt a gyógyszert életem végéig kell szedni, néhány hónapja hármat veszek be reggelente. Minden hónapban egyszer vérvételre kell mennem, ahol megvizsgálják, mennyire híg, vagy sűrű a vérem. Van egy bizonyos érték, ami alá nem mehet. Ha esetleg ez a nem kívánt érték jelentkezne, akkor módosítani kell a gyógyszeradagon.
Mivel foglalkozik?
Felnőtt gimnáziumban érettségiztem, mert fiatalabb koromban otthagytam az iskolát, minden más fontosabb volt, mint a tanulás (nem is ment annyira jól). Elmentem dolgozni egy vagyonőr céghez. Munka mellett fejeztem be a középiskolát. Később elvégeztem egy eladói tanfolyamot, most pedig egy boltvezetői iskolát szeretnék elvégezni. Sok területen dolgoztam, bár a betegségem miatt a lehetőségeim korlátozódtak, fizikai munkát nem vállalhatok. Jelenleg egy bevásárlóközpont bio-boltjában dolgozom eladóként.
Össze tudja egyeztetni a munkát a betegségével? Nem korlátozza a munkavégzést ez a probléma?
Ebben a munkakörben egyáltalán nem korlátoz a betegségem. Mondták, hogy maximum húsz kilót emelhetek, de én néha kicsit felelőtlenül úgy állok hozzá, hogy többet is fölemelek. Huszonnyolc évesen nem szeretném azt érezni, hogy le vagyok írva. Szeretném magamnak bebizonyítani, teljes értékű ember vagyok. A műtétem után pár hónappal még megpróbáltam folytatni a sportot, úgy éreztem ez lelki szükséglet. Nem ment. Fizikai munkát még csínján végeztem, és néha még most is „vétkezem”. Ha fizikailag erőltetem magam, akkor érzem igazán, hogy élek. A jelenlegi munkámban minimális az a rész, ami fizikailag igénybe vesz. Abszolúte össze lehet egyeztetni a betegségemmel.
Mikor született a gyermeke?
Tavaly, 2012. július 5-én született.
Akkor ő még nincs húsz kiló. Mi lesz, ha kinövi a súlyhatárt?
Ha kinövi a gyerek a húsz kilót, akkor is föl fogom venni, mert annyira imádni való. Gondolom minden szülő így van ezzel. Akkor is föl fogom emelni, legföljebb majd leülök vele, nem fogok úgy sétálgatni. Ha érzem, hogy fáradok, le fogom tenni. Abban is reménykedem, hogy akkor már tud majd futkározni, sétálgatni, kevésbé igényli, hogy cipeljék. Ha az eddigi ütemben fog tovább erősödni, bizonyosan mokány kisfiú lesz, nem úgy, mint én, hogy le vagyok fogyva. Össze vagyok esve. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Meg lehet óvni egy gyermeket a vírusoktól és baktériumoktól?
Úgy tudom, hogy ez a húsevő baktérium minden emberben ott van, a lehetőség, hogy betegséget okozzon, mindenkinél fennáll. Van, akinél jelentkezik a baj, van, akinél nem. Nálam valószínűleg egy rossz foghúzás miatt jött ki. Az orvosaim arra tippeltek, hogy vagy tetoválásom van, vagy drogos vagyok. Valami tű által bevitt dologra gondoltak. Mivel nincs tetoválásom és drogokkal sem élek, nagyon nagy a valószínűsége, hogy 2009-ben egy fogorvosi beavatkozás következtében alakult ki ez a betegség. Akkor szereztem a húsevő baktériumot, mely megette a szívbillentyűimet, ráment a kisagyamra és a lépemre is.
Akkor az is elképzelhető, hogy az ember egy bármilyen szájüregi, vagy mélyebb bőrsérülés miatt beszerzi ezt a bacit?
Minden elképzelhető, igen.
Lehet, hogy eszegetek egy halacskát, a szálka megszúrja az ínyemet és máris elnyertem a baktériumot?
Igen, lehetséges. Ez a baktérium mindenhol ott van. Nekem rengeteget árt a mai napig is az emiatt szedett gyógyszer. Pár hete történt, hogy a munkahelyemen elvágtam az ujjam és el kellett mennem a legközelebbi kórházba, mert nem lehetett elállítani a vérzést. Pedig csak egy semmi kis vágás volt, csak a vérhígító ennyire megnehezít mindent. Csak abban bízom, hogy kibetegeskedtem magam az elkövetkező ötven-hatvan évre, és most már nem lesz semmi gond.
Hogyan, mikor jutott eszébe, hogy könyvet írjon?
Igazság szerint 1997-ben kezdődött. Nagyon kedveltem a rap zenét, nagyon tetszettek a szövegek, és akkor próbálkoztam meg a dalszövegírással. Próbálkoztam a zenével is, de az nem annyira fogott meg. Utána jöttek a versek, majd a hosszabb írások. Abban úgy érzem, megtaláltam azt, ami engem érdekel. Azóta folyamatosan jár az agyam, folyamatosan írni szeretnék. Vonaton, villamoson mindig jár valami a fejemben. Néha még (amikor a főnök nem látja) még a munkahelyemen is lefirkantok valamit, azután este otthon beviszem a számítógépembe.
Miről szól az a könyve, ami a könyvhéten jelent meg?
Azt a könyvet akció-thriller-ként tudnám bekategorizálni. Van egy fiatal férfi, aki ugyanolyan betegségen esett át, mint én, kapott egy mű-szívbillentyűt. Ezt olyan történetbe vittem bele, hogy ez a szívbillentyű egyfajta memóriakártyaként is funkcionálhat, ami arra is alkalmas, hogy egy biológiai tömegpusztító fegyver utolsó darabkája legyen. Rajta vannak bizonyos információk, és csak így tudták elrejteni, hogy egy emberbe ültették bele, aki erről mit sem tud. Vannak a rossz fiúk, akik tudják, hogy egy fiatal, erősebb szervezet rejti a kártyát. Van benne egy olyan csavar, hogy ha a fiatalember erőszakos halált hal, akkor ez a memóriakártya megsemmisíti önmagát és a hordozóját is. Tehát csak műtéti úton lehet eltávolítani. Megkezdődik a harc a jók és a rosszak között, a tét, hogy ki ér előbb célba, ki fogja megszerezni ennek a tömegpusztító fegyvernek az utolsó darabkáját.
Mennyire fontos önnek, hogy a jó győzzön?
Nagyon fontos, hogy mindig a jó győzzön, az igazság diadalmaskodjon. Bár egy filmben, vagy regényben nagyon fontosak a negatív szereplők is. A dolognak a pikantériáját mindig a negatív főhős adja.
Tehát úgy gondolja, szükség van a rosszra, hogy a jó meg tudjon nyilvánulni?
Pontosan. Ha nem történne ennyi rossz, az emberek nem ismernék meg a jót és a jó embereket.
Milyen új könyvet tervez?
Még három könyvem van készen gyakorlatilag, kiadás előtt állnak. A legújabb könyv-tervem egy kicsit horrorisztikus lesz. Vannak benne poénok, helyenként kicsit morbid, de úgy gondolom, ha valakinek, akkor nekem „jogom” van erre a morbid humorra, hiszen a „majdnem halálomat” is kifiguráztam több írásban. A regényem végén a köszönetnyilvánítások között leírtam, hogy külön köszönet illeti a szívbillentyűmet elrágó húsevő baktériumokat, mert nélkülük ez a regény nem jöhetett volna létre.
Úgy gondolja, hogy semmi nem történik a világban véletlenül, mindennek meg van az oka?
Igen, így gondolom. Nem mindig láttam ezt be, de valóban minden valamiért történik. Erre a héten is volt egy nagyon komoly példa. A munkahelyemen létszámleépítés volt, és engem küldtek volna el, mert én mentem oda utoljára. Csak azért nem vesztettem el a munkahelyemet, mert aznap reggel a kolleganőm közölte a főnökkel, hogy talált egy másik munkahelyet. Ezt a kolléganőmet nagyon kedvelem, szomorú vagyok, hogy elmegy, de ennek köszönhetem, hogy én maradhatok.
Ez zárszónak is megfelel, köszönöm a beszélgetést és további sikereket kívánok mind a munkában, mind az írásban.
