Megtartjuk!

Szereplők:
Apa: György
Anya: Edit
Lányuk: Anna (Ani)
Fiúk: Zoltán (távolban szolgáló katona)
Udvarló: András

GYÖRGY: Na, na! Ezt az arcátlanságot! Csak nem képzelik, hogy áron alul szabadulok meg a papírjaimtól! Ha’! Idióták… (lekicsinylő hanglejtéssel)

(Előre tervezett megbeszélése következik leányával, Annával. I9 éves, szülei a bátyját, Zoltánt, aki a Honvédségnél szolgál, sokkalta jobban szeretik nála, az anya, Edit valamivel megértőbb.  Anna kopogtat. Apja reagál rá.)

GYÖRGY: Gyere, Gyöngyöm! (a lány belép, az apa eközben az órájára néz) Végre félretehetem az üzletet! Folyton ugrálnak az árfolyamok, a vérnyomásommal szinkronban. (nevet, azt hiszi ezzel valami humorosat mondott) Mesélj, mi újság az iskolában? El sem hiszem, hogy egy hónap választ el az érettségitől. Remélem, nem hagyod cserben apádat! A közgazdaság tudománya még keményebb lesz… ahhoz képest piskóta ez a pár tételke. (lefitymálva, hol a lányára, hol az asztalon lévő telefonkészülékre pillant. A lány keresztbefont karokkal áll, nem szól, bár a feszültség vibrálása érződik a levegőben. Végre megszólal.)

ANNA: Igyekszem, édesapám! (egészen kicsit apjának arca mögé néz) Nem értem pontosan, mire célzott a közgazdaság tudomány kifejezéssel?

GYÖRGY: Ani, Ani, hát mégis mire? Szerinted? Nyilvánvalóan a továbbtanulásodra! Anyáddal le van tárgyalva. Fiam távol, de neked éppúgy megvan a magadhoz való eszed. Ellenvetés?

ANNA: Hogy mondhatnék ellent édesapámnak? Bár tudja, az irodalomtörténet…

(apja félbeszakítja)

GYÖRGY: Éhen kívánsz halni? Parancsolj! Ki lehet fáradni a kapu elé, nyújtsd ki mindkét tenyeredet, ennyit fogsz kezdeni a bölcsészeteddel.

Anna: Bocsásson meg! (szinte összezsugorodik) Követem az akaratát.

GYÖRGY: El is várom! Fogalmam sincs, ki, mi fajta az a fiú, aki újabban csapja a szelet körülötted, de biztosra veszem, csakis valami ostoba álmodozó lehet. (a lány csaknem sír, válaszol)

ANNA: Ő tudatos, nagyon is, már-már túlzásba viszi. Csak rokonszenvezik velem, higgye el, apám!

GYÖRGY: Rokonszenvezik? (kérdő és kijelentő hangsúllyal) Lányom, ez amolyan nátha-jelenség. Először csak a fejed fáj, aztán kaparni kezd a torkod, végül felszökik a lázad, és ágynak esel. És akkor lesz a rokonszenvből vonzódás. Tovább nem folytatom. Légy jó és jegyezd meg, amit hallottál! Hívd be anyádat, beszédem van vele.

ANNA: Rendben, szólok neki. (lány ki)

EDIT: Parancsolj! Egyébiránt olykor lefáradhatnál, és nem mindig a lányunkkal kellene hívatnod. Emlékeztetlek, hogy három éve nem tartunk cselédet a háznál.

(az apa enyhén meglepődve, de higgadtan)

GYÖRGY: Ugyan, kérlek! Így lényegesen egyszerűbb. Ti nők a gőgöt a praktikusság elé helyezitek. Na de térjünk a tárgyra. Mit tudsz leányunk udvarlójáról és kérdezném, mi ez az irodalom iránti szánalmas fellángolása? Csak nem az olvasmányaiddal mérgezed?

EDIT: Tudod is te…! (félhangerőn, a mondat végén levíve a hangsúlyt) És ha igen? Évek óta bújod a Szemlét, és?! Ugyanazt esszük, korántsem kaviárt orosz pezsgővel leöblítve!

GYÖRGY: Ne várd el, hogy értelmiségi létemre beálljak utcát seperni! A lánynak pedig – merem remélni – én vagyok az apja!

EDIT (türelmetlenül, sértve): Vitatkozni hívtál? Úr vagy a házadban? Tán a házunkban! Vagy kiszállingózott fejedből a hozományom?

(A lány eközben a színpadon jól láthatóan hallgatózik, sír, úgy, hogy meg ne hallják. Az anya, mintha érezné a jelenlétét, riadtan szól a férjéhez.)

EDIT: Megöregedtünk. Te magad is tisztában vagy ezzel, ő pedig fiatal. A fiúnk kirepült. Mondd, ennek a vaskezességnek mi értelme van az erőfitogtatáson kívül?

(Az apa rettenetesen elfáradt. Gyötört tekintettel feleségére néz, így szól.)

GYÖRGY: Kérlek, hagyj most magamra.

EDIT: No és az udvarló?

GYÖRGY: Ismétlem: kérlek, hagyj most magamra.

ANNA: Anyu?

EDIT (hátranéz): Tessék.

ANNA: Szeretlek, anyu.

EDIT: Ó, lefogadom, valami emészti a kis szívedet. (ezt kedvesen, mosolyogva mondja, nem gúnyosan) Ki vele, hallgatlak!

ANNA: Apa betöltötte a hatvanat.

EDIT: Mindannyiunk felett eljár az idő, de sejtem, nem közhelyekért kerestél fel.

ANNA: Fáradsz, látom.

EDIT: Baj van? Az Isten szerelmére, megijesztesz!

ANNA: Anyu, elmegyek. Ti valahogy meglesztek. Apa semmibe vesz. Valahányszor a szeme elé kerülök, érezteti velem.

EDIT: Lányom, férfi ő, manapság még uralkodóbbak, mint lánykoromban. Ha mennél, mégis hová? Felvilágosítasz? (sírni kezd) Ne csináld ezt! Legalább te ne!

ANNA (higgadtan): Mindent hallottam. András. Nem a fiú, aki csapja a szelet körülöttem. Andrásnak hívják, és szeret.

EDIT (sóhajt): Benne volt a levegőben ez a döntésed. (leül, fejét tenyerébe hajtja)

ANNA: Bocsáss meg. (kimegy)

GYÖRGY: Látod? Felvilágosult eszméiddel elűzöd egyetlen lányunkat a háztól.

EDIT: Még hogy én? Ki beszélt végig közgazdaságról 14 éves kora óta?

GYÖRGY: Zoltán, nos, ő ember a talpán, bizony, nagy e-vel. A hazáért él!

EDIT (ingerülten): Mi bajod? Hogy más is van a világon fegyvereken kívül? Mondjuk kultúra? Lánykoromban a legkülönb munkák alatt kellett nyögnöm, a lányom nem fogja, nem, érted?!

GYÖRGY: Ócska céda lesz, valamelyik abszintivó bohém ringyója!

EDIT: Meg ne halljam még egyszer, hogy ilyen szavakkal illeted a jövőjét! Minek tarod magad, jósnak?

(A lány egész váratlanul belép a Színre.)

GYÖRGY (haragosan): Kopogni nem szokás?

EDIT (közbevág): Fejezd be, nem látod, mennyire kimerült?

ANNA: Vasárnap esküdünk. A mise után. (kicsit hallgat, majd összeszedve magát folytatja) Az ötödik hónapban vagyok.

(Halálos csend, egyedül az anya nyugodt, mintha felkészült volna a hírre.)

GYÖRGY: Tessék?! Anyukám, jól hallottam? (feleségére néz) Miben vagy? Mire esküsztök? Kivel esküszöl? (zavart, a lánya szintén)

ANNA: Andrással gyereket várunk. Hiába tettem meg minden tőlem telhetőt, soha nem voltam szeretett ebben a családban. Ki mosott, főzött, varrt, tanult a petró fényénél?

GYÖRGY: Mit képzelsz, te csitri, hiányzik egy pofon? Azonnal hívatom a doktort! Nekem tanulni fogsz, ne gondold, hogy eltartalak a fattyaddal együtt!

ANNA: Megmondtam, nincs rá szükségem! András és a családja mindkettőnk, immár hármunk sorsát viseli a szívén!

EDIT: Istenem, irgalmazz!

ANNA (anyjához): Irgalmazott, édesanyám! Ezzel a gyermekkel menekített ki innen. Fáj, de ezt kellett mondanom.

GYÖRGY: Szóval így állunk? Felcsináltattad magad, a vállalkozásra köpsz, a szüleidet gyalázatba…

(Az anya közbevág.)

EDIT: Elég legyen! Nem látszik a gyerek, vékonyka a lányunk.

(Az apa feláll, elindul, majd megáll, ránéz feleségére és lányára.)

GYÖRGY: Tőlem eztán ne várjatok semmit. Vagy kihordod és nevelőszülők, vagy orvos- és tudod, mi következik. Friss levegőre vágyom. (az apa kimegy, anya és lánya egyedül maradnak)

TÁRSALKODÓNŐ: Asszonyom, egy úr jelentkezett be, Fejérvári András. Asszonyommal és férjével kíván beszélni.

EDIT: Köszönöm. Kérem ültesse le és kínálja frissítővel, amit az úr parancsol. Egy perc és ott vagyok. (a lányához szól) Szaladj apád után! Hívd vissza, ha már itt van az udvarlód, illetve a jövendőbelid.

(A lány kimegy a Színről, közben a fiatalember elhelyezkedik egy széken. Magabiztos, felkészült mindenre. Nemsoká belép az apa, arcára kiül a méreg.)

GYÖRGY (hidegen): Üdvözlöm!

ANDRÁS: Tiszteletem!

GYÖRGY (kontrázva): Ha valóban tisztelne, nem tette volna ezt a családommal.

ANDRÁS: Mit tettem, uram? Eljöttem, hogy ahogy férfihoz illik, megkérjem öntől a lánya kezét. Elismerem, hibát követtem el, de biztosíthatom, mindent megteszek boldogulásunk érdekében.

GYÖRGY: Szépen fogalmaz, szavaiból tanultságra következtetek. Ellenben leányomnak más jövőt szántam. Gyerek, irodalom? Valósággal hátba támadt!

ANDRÁS: Uram, lányának rendkívüli tehetsége van a rendszerező gondolkozáshoz és munkához. Hivatásomat illetve szerkesztő vagyok, csak tudom.

GYÖRGY: Pénz. Négy betű. Kevesebb, mint a szerkesztő, mégis az előbbi szükségeltetik a megélhetéshez.

ANDRÁS: Megbocsásson, amit imént mondott, nem más kapitalista szócséplésnél. Jóváhagyja leányával való házasságunkat?

GYÖRGY: Commedia dell’ arte! Tisztelt uram, ha pert akar, nosza, állok elébe! A lányomtól, bármi történt, tartsa távol magát.

ANDRÁS: Maga is tudja, hogy ehhez nincs joga. Szeretem őt és ragaszkodom hozzá! Akár tetszik, akár nem. (elviharzik)

ANNA: András! Veszekedtetek? Igen?

ANDRÁS: Ne törődj vele, fenyegetőzik. Agresszív pénzhajhász.

ANNA: Tudom, de félek, mi vár ránk? (jobbról az anya, balról az apa fogja közre a párt)

GYÖRGY: Fiatalember! Ajánlatot teszek. Ön szépen kisétál az életünkből, és én ennek fejében támogatom az ambícióit. A gyermeket bízza ránk. Gondoskodunk róla.

EDIT: Ani nem gyerek már, fogd fel!

ANNA: András, emlékszek még, amikor kő-papír-ollót játszottunk?

ANDRÁS: Hogyne emlékeznék!

ANNA: Mi lenne, ha összebeszélnénk? Megtartjuk?

(A szülők figyelnek a szokatlan párbeszédre, amiből kihagyták őket.)

ANDRÁS: Ani, hogy kérdezhetsz ilyet? A legboldogabb baba lesz a világon!

(Indulnak, mire az apa megszólal.)

GYÖRGY: Ennek hamarosan lesz folytatása!

ANDRÁS: Természetesen, uram! Értékrend-változásban! A viszontlátásra! Gyere szívem!

(Belekarol a lányba, elmennek. Az anya a férjéhez fordul.)

EDIT: Ott a tükör a fürdőben… láthatod az önzés és a mohóság királyát. Bocsánat. És a boldogtalanokét is…
(anya elmegy, a férj marad, állát simogatva a távolba bámul, mélázva)