Álmos novembervégi délután volt, odakint köd, nyirkos aszfalt, idebent lanyha forgalom és dögunalom. Körben a könyöklőnél senki sem állt Czöwek Jóskán kívül. Ő sosem ült le, mindig a sarokban szokott állni, ott, ahol a két hosszú könyöklőpolc találkozik. Mi hárman az első asztalnál ültünk. Én Sasszeművel sakkoztam, Ópapa pedig mellettünk bóbiskolt békésen, néha felriadt, belekortyolt a fröccsébe, körülhordozta szigorú tekintetét, megbámult néhány lépést a sakktáblán, míg újfent el nem szundított.
Sasszeműt azért hívják Sasszeműnek, mert valami istenáldotta tehetsége van arra, hogy messziről kiszúrja a hatósági személyeket. Buszon, villamosok főnyeremény vele együtt utazni, mert a BKV ellenőröket rögtön felismeri, még mielőtt felszállnának a járműre. Egyszer itt a borozóban is tanújelét adta rendkívüli képességének. Bejött két ipse, olyan átlagos fazonok, és ő nyomban észrevette, hogy nyomozók. Először nem hittünk neki, hiszen nem történt semmi különös. De aztán, úgy fél óra elteltével leesett az állunk, amikor is bejött egy nyurga krapek, ezek meg rávetették magukat, hátracsavarták a kezét és megbilincselték. „Most végre elkaptunk, Hosszú ujjú”– sziszegte egyikük. A másik látván körös-körül a megrökönyödött arcokat, elővette jelvényét, „rendőrség” mondta, és már vitték is zsákmányukat.
Ópapát pedig azért hívják Ópapának, mert még az ókorban született, olyan öreg. Hogy pontosan hány éves, senki sem tudja. Ha meg valaki kíváncsi csacsi, és megkérdezi tőle, ezt a választ kapja: „nem tudom mikor születtem, nem emlékszem rá, nagyon régen volt”. A szülinapját persze mégis minden évben megünnepeli május 25-én.
Szóval álmos, ködös, nyirkos, kisforgalmú, unalmas délután volt, sakkoztam Sasszeművel, Ópapa éppen körülhordozta szigorú tekintetét miután felriadt és kortyolt fröccséből, amikor bejött egy piperkőc. Fényesre suvickolt cipő, élesre vasalt nadrág, elegáns kabát, és a felöltővel azonos színű, szintén elegáns kalap. Fél unikumot és egy korsó sört kért. Asztalunkhoz lépett és udvariasan érdeklődött, hogy helyet foglalhat-e körünkben. Sasszemű szeme megvillant, (valami előérzete támadt talán?), én Ópapára néztem, ő pedig kedélyesen mosolyogva a vele szemben lévő székre bökött. Az idegen leült, felemelte a felest kisujját mereven eltartván a pohártól, gyors mozdulattal szájába döntötte a feles felét, majd a sörből kortyintott néhányat. Elővette hófehér szövetzsebkendőjét, megtörölte száját, aztán a sakktáblára függesztette lázasan csillogó szemeit. Mi játszottunk tovább. Öt perc múltán Piperkőc újra a pohár után nyúlt, kivégezte a feles másik felét, ivott némi sört, aztán sorra megbámult bennünket.
– Tudják – szólt magas, affektált hangon – egész délelőtt soppingoltam mégse tudtam minden ajándékot beszerezni karácsonyra.
Mi csak hallgattunk. November végén nekünk még valahogy nehéz karácsonyra gondolni. Hiszen oly távol van még, egy teljes hónap van hátra addig. Ajándékok vásárlására pedig végképp nem gondolhat egyikünk sem.
– Egy antikváriumot keresek itt az utcában, tudnának segíteni? – kérdezte Piperkőc.
– Olyasmi ezen a környéken nincs – rázta fejét Sasszemű.
– Márpedig nekem olyan információim vannak, hogy itt, ebben az utcában egy idős antikváriumosnál szörnyen érdekes és értékes régiségeket, régi könyveket, ősi pénzérméket lehet vásárolni. Az interneten is van hompédzse.
– Jaaa, maga a vén Kohn bácsi ócskásboltjára gondol – csaptam a homlokomra – az itt van, négy házzal odébb.
– Óh, köszönöm barátom, nagyon heppi vagyok, hogy ide tértem be egy drinkre, meg kicsit relaxálni! Rili nagyon heppi vagyok!
A borozó valamennyi vendége azt állította később, hogy az teljesen lehetetlen, hogy Ópapa lett volna a tettes, közel száz évesen képtelen az öreg olyan villámgyors mozdulatra, hogy senki sem vette észre, hogy mindenki csak azt látta: a söröskorsó feldőlve, a Piperkőc lefröcskölve van.
– A kurva anyádat – pattant fel Piperkőc –, hát nem tudsz vigyázni, te vén buzi!! Nézd meg mit tettél a kabátommal, te köcsög!!
– Látod-látod fiam, tudsz te tisztességesen magyarul beszélni – somolygott orra alatt Ópapa.
