Az emberek bizony nem rejtették véka alá véleményüket a hajléktalanokról: „Mocskosak, büdösek, undorítóak”, „Disznóól az aluljáróban, elriasztja a turistákat”, „Állandóan részegek … az alkohol az oka minden bajnak”, „Én betiltanám az alkoholt, híre-hamva se maradjon”, „Nézze milyen visszataszító, ahogy a koszos, büdös csikkeket szedik, hogy még büdösebbek legyenek. El kéne égetni a világ öszszes bűzrudacskáját!”
Huriel angyal mindezt látta, majd csettintett egyet: „Ám legyen!” És eltűnt az összes hajléktalan, nem ivott és nem dohányzott senki.
Mindenki örült. Hogy hová tűntek a hajléktalanok, azt senki sem tudta, de senkit nem is érdekelt. Most már nem zavarta semmi az emberek kényes ízlését.
Nemsokára azonban zavarok mutatkoztak, ugyanis rengeteg ember élt a hajléktalanokból. Ők voltak a különféle segítő emberek, szociális munkások, hivatalnokok. Mivel azonban már nem voltak hajléktalanok, így nekik sem volt munkájuk. Az átmeneti szállók kongtak az ürességtől, feleslegessé váltak a portások, a karbantartók, a takarítók, gondnokok és igazgatók – szóval mindenki. A szociális munkások kétségbe estek – merthogy sem a tudományokhoz, sem a kultúrához nem értettek, így viszont miből fognak megélni?
Konferenciát hívtak össze – miként lehetne a problémát megoldani. Végül megszületett az ötlet: külföldről kell hajléktalanokat importálni. Mivel azonban máshol sem voltak hajléktalanok, más megoldást kellett keresni. Reklámhadjáratot indítottak „Legyen ön is hajléktalan” címmel, de ez sem jött be, hiszen ha az embernek van hajléka, akkor miért legyen hajléktalan?
A probléma azonban máshová is begyűrűzött. A kocsmák bevétele megcsappant, ugyanis a hajléktalanok egy kicsiny, de biztos bázist jelentettek. Ez most kiesett. De a baj sokkal nagyobb volt merthogy egyáltalán nem ivott senki semmilyen szeszesitalt. A kocsmárosok csődbe jutottak, az alkalmazottakat szélnek eresztették. A nagykereskedők és szállítók lehúzták a rolót, a szőlősgazdák tönkrementek, a sörgyárak bezártak. És mindenki, aki kapcsolódott hozzájuk: a kádárok, a palackozó üzemek dolgozói, a fuvarosok és irodisták mind-mind munkanélküliek lettek.
Ugyanaz történt a cigarettával is. Trafikosok, kereskedők mentek tönkre, dohánygyárak zártak be, alkalmazottak tömege vesztette el a megélhetését. De a legijesztőbb következmények az államháztartásban jelentkeztek: óriási adóbevételek estek ki. Mert adózott a kocsmáros és adózott a kereskedő, adózott a gazda és adózott a munkás, adóztak a szeszfőzdék és sörgyárak, fuvarozók és portások, szociális munkások és takarítók. És ez most mind-mind kiesett. Nemcsak hogy kiesett, hanem még ezeknek az embereknek kellett segélyt fizetni. Úgy nézett ki, hogy az államkassza összeomlik.
Már csak egy lehetőség maradt: óriási reklámkampányba kezdtek. Tudósok kimutatták, hogy a cigaretta csökkenti az idegességet, kifejezetten nyugtató hatású, tüdőrák pedig azelőtt is volt, mielőtt a dohányzás elterjedt volna.
Pszichiáterek igazolták miszerint a vodka, a rum, a konyak a leghatásosabb stresszoldó (különösen keverve), a borról pedig eddig is tudtuk, hogy kifejezetten jót tesz az egészségnek (minimum napi 2 liter). A hajléktalanság pedig a legbiztonságosabb életforma, hiszen a szállókon nincs, vagy csak nagyon kevés a lakbér és szociális munkások tömege (akik egész szívüket, életüket arra tették fel, hogy segítsenek az elesetteken) gyámkodik felettük. Reklámszövegek ömlöttek a TV-ből, újságokból, plakátokról:
– Soha többé nem lesz stressz, ha napi ötven cigarettát vesz.
– Sör, bor, pálinka, az egészség és jókedv titka.
– Hogy mi a biztonság kulcsa: azt csak egy hajléktalan tudja.
De minden hiába, nem történt semmi. A miniszterek beadták a lemondásukat, a miniszterelnök az öngyilkosságot fontolgatta. Itt már csak a csoda segíthet.
Tömegestől tódultak az emberek a templomba és egymás mellett imádkozott a miniszter és a szociális munkás, a hivatalnok és az addiktológus, a szőlősgazda és a gyárigazgató. Uram: add vissza nekünk a dohányosokat, az alkoholistákat, a hajléktalanokat!
Huriel angyal mindezt látta, majd csettintett egyet: Ám legyen! És ismét megjelentek a hajléktalanok, iszákosok és bagósok.
Nagy volt az öröm. A hajléktalanszálló első lakóit svédasztalos fogadás várta. Mindenkivel TV-riportot készítettek az „Itt segítő kezek várnak” feliratú transzparens előtt.
Az első részeg egy vadonatúj gépkocsit kapott, az első dohányos pedig földkörüli utazást.
Az öröm azonban nem sokáig tartott, minden visszatért a régi kerékvágásba. Az emberek elfelejtették az egészet, nyomtalanul eltűnt, mint a rossz álom. És újból jöttek a megjegyzések: mocskosak, büdösek, alkoholisták.
Huriel angyal pedig legyintett egyet és eltűnt.
2008 január hónap, első díj
