Józseffel az utcai szociális gondozó képzés kapcsán ismerkedtem meg. Akkor a Menhely Alapítvány Vajdahunyad utcai szállóján a krízis osztály lakója volt. Azért került be, mert elfagyott mindkét lábfeje és a jobb keze. József kb. 160 cm magas, sovány testalkatú, rövid tüskés őszes hajú, arca feltűnően széles (feltehetően ezért kaphatta becenevét: “Kirgiz”), homlokának bal oldalán korábbi sérülés nyoma látszott. Nehezen mozgott, hátrafelé dőlve járt.
Beszélgetésünk során elmesélte életét:
Születésétől kezdve állami gondozott volt. Elmeséli, hogy Hajdúsámsonon született, itt éltek a szülei. Józseffel együtt öten voltak testvérek. Közülük egy lány, aki a legidősebb, egyben József egyetlen édestestvére, és három öccse, róluk nem sokat tud. A nővére két évvel idősebb nála, a többiek korát nem tudta. Miután édesapja meghalt, édesanyja helyezte el állami gondozásba, nővére nevelőszülőkhöz került.
Állami gondozottként megfordult Hajdúszoboszlón, Berettyóújfalun, Hajdúnánáson, Tégláson. Hajdúdorogon tanult szakmákat, aztán Mezőtúr, végül Budapest következett. Nevelőszülőknél egyáltalán nem volt. Az intézeti évek alatt nem látogatta senki. Az intézetben három szakmát tanult meg: kisállat-tenyésztő, kőműves és műszerész szakmákat. Legszívesebben a Tégláson töltött évekre emlékszik vissza, négy évet töltött ott, közepesnél jobban tanult. Kedvenc szakmája a kisállattenyésztés.
Mezőtúron, lövészként töltötte le két éves sorkatonai szolgálatát, majd elment hivatásos tiszthelyettesi iskolába, két év után meggondolta magát, leszerelt. Ebben az időszakban sokat sportol: birkózik, súlyt emel, bokszol, cselgáncsozik.
Egy vidéki gazdasághoz kerül kisállat-gondozónak rövid időre. 1970-ben költözik Budapestre a nagybátyjához, akit a Vöröskereszt segítségével keres meg. Ő Budán lakott, ő is kisállat-tenyésztő volt, és laborban dolgozott. Így József az Amerikai úti idegsebészet kísérleti laborjában kb. két évig gondozza az állatokat. Kapcsolata a nagybátyjával saját megfogalmazása szerint „kicsapongó életformája miatt” szakadt meg. Válaszút elé állította Józsefet, és ő nem a nagybátyja „útját” választotta.
Székesfehérváron majd Hajdúsámsonon is a helyi öntödében helyezkedik el, de gyorsan visszakerül Budapestre, az Erzsébeti öntödében vállal munkát. Az öntödékben fémöntőként, bronzöntőként, színesfém-öntőként dolgozik.
Egyszer volt nős, két gyermeke van, egy fiú, egy lány. A fia 32 éves, a lánya 27. 1973-ban Erzsébeten nősült meg, házassága alatt a XX., kerületben lakott, apósa családi házában. Kis házrész volt, telekkel, gyümölcsössel. Ebben az időben Csepelen dolgozik a Nehézfém-öntödében. Házassága eleinte jó volt, amíg „a harmadik illető nem jött be”. A válás idején a fia kb. 8 éves, lánya 3. A gyermekekkel sem tartotta a kapcsolatot, elmondása szerint nem is tud semmit felőlük. Próbálta kerestetni őket is, de semmilyen információt nem kapott róluk (ez neki nagyon fáj).
Egy élettársi kapcsolatot említ. Székesfehérváron összeállt egy hölggyel, már a válása után. Az élettársa nem dolgozott, ő tartotta el (akkor 4000-5000,- Ft-ot keresett az öntödében). Volt egy gyermeke a nőnek, miatta döntött úgy, visszajön Pestre, de már nincs hol aludnia. Hajléktalan lesz.
Ősidők óta az utcán élt. Az első öt évet a Batthyány téren tölti (nem emlékszik pontosan, de a 80-as évek közepére teszi ezt az időpontot). Itt a jelenlegi csarnok helyén működő piac mellett húzta meg magát. Hideg időben lehúzódott az ottani aluljáróba, mert abban az időben még lent lehetett tartózkodni. Eleinte volt bejelentett állása az öntödében és egy maszek mellett kőművesként. Aztán „piacolásból” él (ezt-azt árul). Ekkor már a Rózsadombon lakott az erdőben. Nem épített semmilyen sátrat, csak néhány takaró, és kabát szolgált védelmül. Ismerősöktől-barátoktól kapott ruhaneműt, műszaki cikket, stb.,, ezen kívül a kukázásból származó dolgokat is árulta, ebből tartotta fenn magát.
Általában egyedül volt, egy emberrel volt szorosabb kapcsolata, de ő 7-8 évvel ezelőtt meghalt, beteg volt.
Az Üllői úton tartózkodik már 12 éve. Egy ideig lakott a Madridi úti szállón is, de ennek pontos idejére nem emlékszik. Ez idő alatt a Lehel piacon árusított. Szállós karrierje azért szakadt meg, mert rosszul viselkedett, de bármikor visszamehetne, nincs kitiltva.
Hajléktalansága alatt sohasem bántalmazták, sem a hajléktalantársak, sem mások. Betegségre nem panaszkodik. Nagyon szeretett motorozni, ezzel függ össze ez a komoly sérülés, ami a homloka felett látszik. Ráhajtott a motorral egy olajfoltra, megcsúszott, megsérült a koponyája. Megoperálták, kivettek egy darabot a homlokcsontjából.
Jelenlegi helyzetéről így mesél: most már csak a metró újságot árulja. Általában 20-50,- Ft-ot kap érte, de előfordul, hogy 100,- Ft is bejön. Rendszeresen kap élelmet a környéken lakóktól, amit szívesen el is fogyaszt. A ruháit is egy hölgy mossa, aki ott lakik az Üllői úton. Elmondása szerint nem sokat tud róla, még csak kétszer beszélgettek kb. tíz percet, így személyes dolgok nem kerültek szóba. Úgy gondolkozik, hogy ő már 57 éves, és azt sem bánná, ha meghalna. Ha a Vajdahunyad utcai szállóról kikerül, akkor is visszamegy az Üllői útra. Hiába van háromszori étkezés, meleg, a vetett ágy, neki a forgatag, a nyüzsgés hiányzik, ami az Üllői úton körülveszi.
Nem emlékszik mikor találkozott először szociális munkással, több mint 10 éve volt, már az Üllői úton. Aludt egy ideig a „Fűtött utcában” (az Oltalom Egyesület Dankó utcai menedékhelye), ismeri a Menhely Práter utcai melegedőjének utcai szociális munkásait. Jelenleg a „FECSKE” Családsegítő utcai gondozó szolgálata foglakozik vele.
A szociális munkások eddigi kapcsolatuk alatt intéztek szállót, kapott tőlük ruhát, segítettek az iratpótlásban. Ahogy József mondja: „EMBEREK”!
József alkoholbetegsége súlyos, egészségileg nagyon meggyengült, sokszor van rosszul. Azonban lelkileg még nem érett meg arra, hogy elhagyja az „otthonát és a családját”. A vele kapcsolatba kerülő szociális munkások egymástól függetlenül egybehangzóan állítják, neki az Üllői úti sarok az otthona, azt senki kedvéért nem hajlandó végleg otthagyni. Ő ott minden négyzetcentimétert ismer. A körülötte rendszeresen megforduló járókelők, valamint hajléktalantársai az ő Családja.
Egy feladat lehet a szociális munkás célja, mégpedig a rendszeres kapcsolattartás. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy amikor József a jelen helyzetének megváltoztatása mellett dönt, akkor lehessen neki segíteni.
Szintén nagyon egységes az álláspont, miszerint egészségügyi állapota miatt sajnos nem biztos, hogy sikerül az életében ezt a döntést meghoznia.
(Ez a beszélgetés 2007. tavaszán készült, ma már tudjuk, hogy József életében nem került sor helyzetének megváltoztatására, de így elmondható, hogy az utolsó pillanatig az Ő “családja” körében élhetett.
Szeptember végén ment el.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Józseffel kapcsolatban álló szociális munkások több olyan momentumra is felhívták a figyelmemet, amelyre József nem tért ki. Erről azt gondolom, betegsége következtében nem tudott visszaemlékezni minden eseményre.)
