Igor Nemezin elgondolkozva nézi a világító stratégiai térképet. Igen, gondolja, valóban nem rózsás a Föld helyzete. Az amerikai Sky flotta egyre nagyobb veszteségeket szenved, és a kínai Kyu sem áll fényesebben. Egyedül csak a Balsoj, a nagy orosz föderáció űrserege sértetlen még. Mert ők még nem szálltak harcba. Nemezint pont ez aggasztja. Még nincs megegyezés az amerikaikkal és a kínaiakkal sem. A politikusok nem jutottak döntésre. Azon tanakodnak, ki legyen az egyesített flották főparancsnoka.
– Ökörség – mormogja maga elé, és ellép a térkép elől.
Negyvenhárom éves. Húsz éve hajóparancsnok, öt éve vezeti a Balsoj flottát. Harcolt. Nem is keveset. Azok ellen, akikkel most össze kellene fognia. Még a szolgálata elején, a műhold válság idején. Amikor a kínaiak lelőttek egy amerikai átjátszó műholdat arra hivatkozva, hogy az olyan műsorokat továbbít a Földre, amivel az imperialisták az ő rendszerüket próbálják aláásni. Az Egyesített Föld Szövetség nagygyűlésén vita vitát követett. Egyre jobban elmérgesedett a helyzet. Egyre több tagország lőtt fel flottákat. Az angol korona, a francia-spanyol szövetség. És sok más hatalom is. A nehezen összehozott közös földi kormány feloszlott, és kezdetét vette az első űrháború.
– Micsoda képmutatás! – mosolyodik el kesernyésen.
– Szó sem volt a műholdról. Csak indok kellett. A Föld túlnépesedett, nyersanyagkészlete nem tudta eltartani. Kellettek a közeli bolygók bányái. És azoknak a birtoklási joga. Mert aki azokat uralta, az irányíthatta a földi gazdaságot és tőzsdét. És az az igazi hatalom. Nem a flották, azok csak eszközök.
– Tábornok elvtárs! – Nemezin felriad gondolataiból. Vasza Kirinkov áll előtte, a helyettese. Egy újgenerációs flottatiszt. Igor utálja a fajtájukat. Törtetőek, túl modern gondolkodásúak. Csak a karrier számít nekik, az eszmék számukra csak ideák.
– Tábornok elvtárs! Üzenet érkezett a Kremlből. Kérem vegye át!
– Nos, Kirinkov, akkor lássuk! Tegye ki a monitorra!
– Nem tehetem, tábornok elvtárs. Csak az ön hozzáférési kódjával lehet megnyitni a fájlt. És csak ön hallhatja az üzenetet.
Nemezin tarkóján kezdenek felállni a pihék. Rosszat sejt. Valami nincs itt rendben. Egyébként is ellenszenvvel viseltetik a politikusokkal szemben. Mindent csak túlbonyolítanak. Mint ezt a mostani helyzetet is. Pedig most egyszerű a helyzet. Meg kell védeni a Földet. És csak ha a három még meglévő flotta összefog, lehet esély. A betolakodók, a „kicsi lilák” nagyon erősek.
– Kicsi lilák. Hülye elnevezés. – Egy riportban hangzott el először, még az invázió elején. Mert az idegenek akkor még csak kis flottákkal jöttek. A földi erők könnyedén leszedték őket. És az idegen hajók robbanásai a Földről nézve kicsi lila pamacsoknak tűntek. Az emberek ünnepeltek, és az utcákon, tereken állva nézték a tűzijátékot.
– Na ezek már korántsem kicsik – gondolja és csóválja a fejét. Három nap alatt legyőzték a földi haderők nagy részét. Még a koreai flotta is úgy tűnt el a semmiben, mint hópihe a gyertya lángjában. Pedig a negyedik legerősebb haderő volt. Csak hát a vezetés.
– Kérem, hagyjon magamra – fordul a helyetteséhez.
Nézi, ahogy Kirinkov eltűnik az ajtó mögött. A kommunikációs konzolhoz lép, és beüti a kódját. A monitor kivilágosodik, megjelenik rajta a Föderáció címere, majd a jelszó: „Az emberiség javáért harcolunk!”
– Erre nagy szükség lenne most – gondolja. Csak hát a frázisokkal tele van a padlás. Tettek kellenének inkább.
A monitoron megjelenik a főtitkár. Ünneplőben van, bár ez semmit nem jelent. Ő mindig kifogástalanul néz ki. A választók bizalma miatt ez elengedhetetlen.
– Tábornok, amit mondok, az a legszigorúbb parancs, ellene fellebbezésnek helye nincs! – kezdi mondanivalóját a főtitkár. Nemezin egyre idegesebben fészkelődik. Már megszokta, hogy mindennek nagy feneket kerítenek a politikusok, de ez már kicsit sok. Mit kell ezen ennyit titkolózni. Nekimegyünk a liláknak és ennyi. A három flottának még ők sem tudnak ellenállni.
– Tehát tábornok, a Balsojt azonnal mozgósítsa, haladéktalanul léptesse első harci fokozatba!
Nemezin elmosolyodik.
– Hülye aktakukac – gondolja. A Balsoj már jó ideje teljes harckészültségben van. Ellenséges támadásnál, háború közepette ez előírás.
– Na mindegy, hadd fontoskodjon.
A főtitkár következő mondata alig ér el a tudatáig. Nem érti. Vagyis érti, de nem hiszi el, hogy jól hall.
– Hogy mondja főtitkár elvtárs? Kit támadjak?
Nem hiszi el. Valamit nem jól hall.
– Tábornok, azt hiszem világos voltam. Támadja meg a Sky-t.
– De főtitkár elvtárs! Mi lesz a Földdel és a lakosa…
– Mi mindent végig gondoltunk! – vág a szavába a főtitkár – A kínai Kyu hamarosan menekülőre fogja!
– Főtitkár úr! De akkor mi lesz a…
– Maga katona! – ordítja a főtitkár magából kikelve – Teljesítse a parancsot, a gondolkozást bízza ránk! Mi mindent kiszámoltunk. Ez az egyetlen lehetőségünk.
– Lehetőség? Mire?
– A végső győzelemre, maga ólomkatona! Mi mindent számba vettünk… Teljesítse a parancsot!
Nemezin kissé szédül. Katonai pályafutása alatt még nem fordult elő vele, hogy egy parancsot akár csak értelmezni is merészeljen, nem hogy azt kétségbe vonni.
– És még valami, Nemezin! Küldjön értünk egy-két szállítóhajót kísérettel! A kormány ideiglenesen elhagyja a Földet… Sok sikert a hadművelethez.
A monitor elsötétül. Nemezin csak áll némán, zavarodottan. Ebben a pillanatban belép Kirinkov.
– Tábornok elvtárs, várom a parancsait!
Nemezin áll. Háttal a helyettesének, kinézve az ablakon. A Földet nézi. És a bolygó egyre közelebb jön hozzá. Vagy az ő szeme egyre élesebb. Már látja is a Don folyót. És a vízparti dácsát, ahol Irinával szoktak megpihenni, ha a flotta éppen nem tart rá igényt.
– Irina – suttog maga elé.
– Tábornok elvtárs, mi a parancs?
A tábornok felocsúdik. Kihúzza a derekát. Ismét kadétnak érzi magát. Ismét tele van tetterővel.
– Támadunk! Cél a lila flotta!
Büszke. Jól és helyesen döntött. A Föld az első. Azt kell védeni mindenáron, a Föld Anyácskát.
Arcára lassan ül ki a döbbenet. Helyettese fenyegető arcát nézi. Onnan tekintete lesiklik annak a kezére. És az abban tartott oldalfegyverre.
– A főtitkár elvtárs számolt ezzel a lehetőséggel. – mosolyog Kirinkov – Épp ezért nekem is küldött egy utasítást. Tábornok, letartóztatom!
Nemezin érzi, elszorul a torka, mellkasa majd szét robban. Nem kap levegőt. Minden lilává válik, mint az ellenséges flották füstpamacsai…
Lassan ébred. Nem érti, hol van. Felnéz, előbb homályosan lát, aztán élesedik a kép. Már azt is tudja, mi ez a hely. A kórház részleg. Jobbra néz. Egyenruhát lát. Kirinkov.
– Á, látom magához tért tábornok. Ne mozogjon. Szívinfarktusa volt.
– Mi történt?
– Mondtam, rosszul lett.
– És a harc… ott mi történt?
– Ja, legyőztük a Sky-t. A Kyu is megsemmisült. Azt a lila flotta szedte le. Tehát győztünk. Csak a mi flottánk maradt meg. Bár voltak veszteségeink is, de elenyészőek.
– És az idegen flották?
– Elmentek.
– Elmentek? Miért?
– Mert már nem volt miért maradniuk. A Földet sikerült elpusztítaniuk. Már nem jelentünk számukra veszélyt.
Nemezin érzi, hogy ismét a rosszullét kerülgeti.
– Te nyomorult! Ott volt a családom! A barátaim!
Érzi, ismét levegőért küszködik.
– Minden ott volt, amit szerettem.
Tudja, itt a vég. Már nem lát tisztán. Érzi, ez az utolsó perce.
– A te családod is ott volt!
Félúton a túlvilág felé éri utol Kirinkov hangja:
– Tábornok, áldozat nélkül nincs győzelem!
Az s1 szerver áldozatainak emlékére.
http://zandagort.blog.hu/2010/02/08/irina
