nem mindenki az, aki – egy megemlékezésről
November 13.-án este, a Blaha Lujza téri aluljáróban az 1989 novemberében lezajlott hajléktalanok ülődemonstrációjának huszadik évfordulójára emlékeztünk. (A 1989-es események szorosan kötődnek a Menhely Alapítvány megszületéséhez).
A műsort az alapítvány kuratóriumi elnöke, Győri Péter nyitotta meg, s kiderült, most is volt ott olyan hajléktalan (Cápa és kiemelt terjesztőink egyike, Füles) akik 20 évvel ezelőtt is részt vettek a demonstráción. Azóta is hajléktalanok.
Majd versek következtek, a VAGYUNK Egyesület tagjainak műveit az egyesület tagjai olvasták föl. Ezt követte lapunk írója-terjesztője, Erdős B. Gyula, aki jómaga is hajléktalan, röviden elmesélte az élettörténetét. Utolsó felszólalóként, én (Csurika) következtem s bemutattam A Város Mindenkié csoportot, én is elmondtam hogy 11 éve vagyok hajléktalan, rokkant ráadásnak, s az újság terjesztéséből élek.
Majd jött a mulatság: először Anita, az Énekes hölgy, aki jól meg táncoltatta a nézőket (már aki akart táncolni) Én személy szerint fölkértem egy Urat, aki kicsit hosszú hajjal, farmernadrágban, farmeringben állt (bárki nézhette volna akár csoporttagnak akár jobb sorsú hajléktalannak is, ki szállón lakik.) Tánc után jött a meglepetés azoknak, akik nem ismerték, a táncpartnerem bemutatkozott. Ayala, alias Illés István rendőrőrnagy.(s még sorolhatnám titulusait.)ki most, bűnmegelőzés céljából mesélt pár dolgot, de igazán a humorával kápráztatta el az érdeklődőket másodmagával, Dzsonival.
Közben A meleg teáról folyamatosan gondoskodtak az aktivisták, az érdeklődők pedig az OMSZ, a BRFK, a Menhely Alapítvány és a Város Mindenkié Csoport standjainál beszélgettek, játszottak, pl. lehetett hajléktalanságról totót kitölteni, amit ki is értékeltünk. Nagyon megdöbbentő volt sok ember számára az eredmény. Volt olyan hölgy, aki nem hitte el, hogy jómagam is hajléktalan vagyok, neki meg kellett mutattam a lakcímkártyámat, (rajta van: 10.kerület, lakcím nélküli).
A programok hamar véget értek sokunk bánatára. De akik ott voltak jól érezték magukat. Összességében nagyon jó volt a hangulat, a programok s jó volt látni, hogy nagyon sok ember akik nem hajléktalanok, eljöttek s beszélgettek a hajléktalanokkal s ezáltal talán kicsit megváltozik az a szemléletük hogy a hajléktalan ember nem akar magáért tenni. Hisz A Város Mindenkié csoport is ezért alakult, hogy igenis akarunk tenni magunkért.
