– új módszerek próbálgatása EU-s pénzekből –
Hihetetlenül hosszú címet fogok most leírni: EQUAL közösségi kezdeményezés – „Híd a túlsó partra” – Új módszerek bemutatása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási esélyeinek növelésére. Leírni nem könnyű, kimondani egyenesen nehéz, megjegyezni pedig szinte lehetetlen. A konferencián, melyet még 2008. végén rendeztek, több megmutatnivaló kezdeményezéssel is találkoztunk, közülük most a szarvasi projektet mutatjuk be.
– Hogyan kapcsolódtak be az EQUAL programba? – kérdeztem Lázár Zsoltot, a szarvasi evangélikus gyülekezet vezetőjét
– 2004-ben határoztuk el, hogy valamilyen módon megpróbáljuk megszólítani azt a dolgozni akaró középréteget, akik a munkától távol kerültek, származásuk, betegség, vagy bármi egyéb ok miatt és szeretnének visszakerülni a munka világába. Egy régi hagyományt szerettünk volna feleleveníteni, a népfőiskolát, mely a harmincas-negyvenes években az egyházon belül nagyon jelentős volt Magyarországon. Az egyik legjellemzőbb az volt, hogy télen, amikor a parasztoknak nem volt sok dolguk, egy hat hetes intenzív képzésre el tudtak menni. Elsősorban az irodalomban szerezhettek tudást, másrészt a szakmai ismeretekben is elmélyülhettek. A másik alap pedig Tessedik Sámuel személye volt, aki Szarvason volt lelkész. Nagyon széles látókörű lelkész és tanárember volt, akinek fő gondolata a használható tudás átadása volt. Ezt a mostani Európa Uniós gondolkodásban kompetenciafejlesztésnek vagy képzésnek neveznek. A népfőiskola, Tessedik gondolatai, és a pszichodráma legmodernebb eszközeit igénybe véve álmodtuk meg ezt az iskolát, és így jött létre a SzLEM, ami azt jelenti, hogy Szakmai Lelki Erősítő Módszer. Ez egy nagyon intenzív kétszázharminc órás képzés, ami egyszerre ad szakmai képzést, lelki erősítést, és a problémamegoldást gyakoroltatja a pszichodráma eszközeivel. Így állt össze a képzés. Háromszázötven embert vontunk be a képzésbe. Ezek a képzések hat hetesek voltak. Egy kurzusban huszonnégytől harmincnyolc főig vettek részt a hallgatók három csoportban. Általában törekedtünk arra, hogy a csoportok létszáma tizennégy fő körül legyen, ami a legegészségesebb, és igazi csoportként, nem pedig osztályként működhet. Különböző területekről érkeztek a hallgatóink. Volt köztük, akinek még általános iskolai végzettsége sem volt, voltak középiskolából kimaradtak, volt munkanélküli pedagógus, minden szempontból heterogén csoportok voltak.
– Milyen földrajzi területre terjedt ki a programotok?
– Javarészt Békés és Csongrád megyeiek vettek részt a képzéseken. Tizennégy mentorunk dolgozott a különböző településeken, akik olyan területeken tevékenykedtek, ahol találkoztak a célcsoport tagjaival. Családsegítőben, munkaügyi központban, lelkészi hivatalban dolgoztak. Ők személyesen ismerhették azokat az embereket, akiknek segíthetett ez a program, sőt nemcsak ajánlotta a programot, hanem nyomon is követte az illetőt. Mellette természetesen újságokban hirdettük, munkaügyi központokban helyeztük el a felhívást, az egyházakat is segítségül hívtuk. Nemcsak a templomba járók, de azok környezetében is vannak, akik segítségre szorulnak. Nem tudom pontosan mennyien jelentkeztek, de háromszázötvenen végezték el a képzést. Szigorú feltételek között folyt a kiválasztás, de a legfontosabb az volt, hogy akarjon változtatni. Motivációra lehetett felépíteni a programot, melynek elvégzése egy életre szóló emléket nyújtott mindenkinek. Nagyon jó csapatok kovácsolódtak össze, éppen mögöttem látható egy tabló, melyen a Napraforgó csoport tagjainak a fényképei vannak. Még a képzés befejezése után is minden héten találkoztak, azóta is erősítik egymást, segítik egymás életét.
– Milyen tárgyak voltak a képzésben?
– Elsősorban mezőgazdasági ismeretekkel próbálkoztunk, de azt tapasztaltuk, hogy a mezőgazdasági munkalehetőség egyre jobban szűkül még Békés megyében is. Egy-két évtizeddel korábban még tizenöt-húsz százalék volt a mezőgazdasági dolgozók aránya megyénkben, ami mára, öt százalékra csökkent. Ezért nyitottunk más területekre is. Informatikai alapismeretek hiányában már nagyon kevés helyen lehet elhelyezkedni. Az angol nyelv oktatása volt még nagyon népszerű. Továbbá volt még vállalkozás-ismereti, kertépítési, biogazdálkodási, ár- és belvízvédelmi képzés is. Száz órás szakmai képzés nem ad OKJ-s papírt, de lehetőséget nyújt arra, hogy valakinek az érdeklődését felcsigázza a szakma iránt. Sokan a megszerzett ismeretek alapján tanultak tovább és helyezkedtek el az adott szakmában. A legfontosabb kimeneteli szám nekünk az volt, hogy hányan tudnak elhelyezkedni. Ötven százaléknál magasabb elhelyezkedési mutatót tudunk felmutatni, amiben már az is benne van, hogy sokan rendelkeztek munkával. Ők ugyanis a munkájukat megszakították – elmentek fizetés nélküli szabadságra –, és úgy kapcsolódtak be a programunkba. Ők már veszélyeztetve voltak, mert ha nem tanulták volna meg a számítógép kezelést, akkor elbocsátották volna őket, de így kilencvenöt százalékban megtartották az állásukat. Veszélyeztetett korosztályú – ötven feletti – irodában dolgozó nők voltak, akiknek esélyük sem lett volna ezután munkát találni. A képzésen való részvétel a vállalatuk érdeke is volt, ezért szívesen belementek a fizetetlen szabadság kiadásába, sőt ez nekik is jó volt, mert nem nekik kellett finanszírozni, viszont a megbízható munkaerejüket megtarthatták. Mi kollégiumi elhelyezést, étkezést és ösztöndíjat biztosítottunk a háromszázötven hallgatónak, aki kérte. A kollégiumi együttlét is sok örömöt és tapasztalatot adott a hallgatóknak és nekünk egyaránt. Sokan voltak, akik a legnehezebb körülmények közül jöttek.
Az első turnusba két hajléktalan is bekapcsolódott a képzésbe. Ők nagyon nehéz helyzetbe kerültek, mikor befejezték a képzést, és megszűnt a kollégiumi elhelyezés, nem tudtak, hová menni. Nekik szálláslehetőséget kerestünk, és csak utána költöztek ki a kollégiumból. Gondolom, megtalálták a számításukat, mivel nemrég Cambridge-ből kaptam egy e-mailt, hogy ott dolgoznak. Pár hónappal korábban még hazánkban küzdöttek, hogy egyáltalán fedél legyen a fejük fölött…
– Milyen hazai fejlesztési partnereik voltak?
– Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség a Fejlesztési Partnerség vezető tagja. Az egyik partnerünk a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági-, Víz és Környezetvédelmi Kar, mely a szakmai hátteret adja a képzésekhez. A Bihari Népfőiskolai Egyesületnek már volt népfőiskolai tapasztalata, múltja, azért került be ebbe a képzésbe. Kompetenciafejlesztést is végzett már más területen. A Középhalmi Evangélikus Missziói Alapítvány a szenvedélybetegségekben, míg a Szarvasi Ifjúsági Akciócsoport Egyesület a fiatalokkal szerzett tapasztalatait hozta be a programba.
Az evangélikus egyház keretében működő képzésnek volt valamilyen lelki része is?
– Mondhatjuk azt is, hogy a képzési folyamatot a lelkiség kísérte. Kezdettől fogva egy lelkész vezette a képzést, aki tréner is volt. Ezen túl minden reggel egy meditációval – csendességgel – kezdődött a program, amikor gondolatokat tudtunk átadni a hallgatóknak. Természetesen a tanúsítványosztás is Istentisztelet keretében történt. Minden hatodik héten, mikor befejeződött egy képzés, ünnepi, diplomaosztó hangulatot árasztott magából az átadás. Nagyon örültek neki, és meg is hatódtak. Ennek a képzésnek nem is annyira a szakmai képzés volt a fő célja, mint inkább a motiválás, és a közösségi tanulás tapasztalatainak megszerzése. A hallgatóknak ugyan lehet, hogy túl intenzív volt a képzés, de nagyon megszerették, és megváltoztatta az életüket. Én úgy gondolom, nagyon sok sikertörténet született a program két éve alatt.
