(kelt a XXI. sz. második évtizedének elején)
Tudom,tudom. Nagyon egészséges a tusolás – főleg váltogatva hideg s meleg vízzel. Nem jön vissza rád az egyszer már leolvadt kosz/izzadtság/testnedv.
De én akkor is kádat akarok. Nem sarokkádat, nem ülőkádat, csak olyan békebeli, egyszerű nagy kádat, ahol végigfekhetnék a vízben, és ázom és dagonyázom (meg ezek szerint még rímelek is …)
Én egy félkomfortban éltem 23 éves koromig. Igaz, naponta kétszer fürödtem egy bazi nagy lavórban, amibe törökülésben elfért egy felnőtt is. És melegíteni kellett a vizet a tűzhelyen.
Az első 5 éves fizetésemből a konyha végében kialakíttattunk anyuval együtt egy szép fürdőszobát. A konyha pont olyan széles volt, mint egy kád hossza. Bojler, vaníliasárga csempe a kád elején is, meg körben a falon. Jóbarátom, a Finomkerámiaipari Művek művészeti igazgatójának a protekciójával sikerült ilyen színű és egyforma csempékhez jutni.
A sötét, udvari lakásban napsugárként hatott a világossárga csempe. Sajnos, csak függönnyel választhattuk el/le, mert az IKV nem adta beleegyezését az átalakításba, csak úgy, ha a saját pénzből magasabb komfortfokozatúvá tett lakás után ő magasabb lakbért számolhat fel.
Beintettünk. Azazhogy csak én és sutyiban, mert anyu még a ,,hülye,, szót sem tűrte (apácáknál tanult korábban).
Majd később, amikor a hollandiai kiküldetést megkaptam, s ott egy jó kis civis-környéken bérelt garzonba költözhettem, megdöbbentem: az amúgy pompás elrendezésű és felszereltségű lakáshoz egy zuhanyozó tartozott csak, minden fűtés nélkül, és hideg kőpadlóval. Télen-nyáron átfújt a lakáson a jeges, északi-tengeri szél.
Ugyanabban a házban lakott a Philips egyik dirijének a magántitkárnője, egy 50-es egyedülálló nő, – s pont az alattam lévő lakásban. Egyszer a lépcsőházban megszólítottam és megkérdeztem, hogy hogyan tartozhat egy kvázi luxus kislakáshoz csak egy fűthetetlen tusoló? Hozzá kell tennem, hogy a titkárnői , – s főleg a magán-titkárnői szakma egy nagyon megbecsült, elismert és megfizetett foglalkozás volt „nyugaton”. A hölgy állandóan utazott a főnökével a világban, ő írta a beszédeit, s csinálta a programjait. Tudom, hogy most mire gondolnak, de kétlem, hogy AZ igaz lenne, mert a hölgy egy meglehetősen szikár, lapos, olyan piszkafa öreglány volt , – a haja-ruhája o.k., de pld. Szexuális vonzereje (a férfikollégáim állítása szerint ) erősen tendált a negatív záró felé.
Azt válaszolta, hogy „Mi kérem protestánsok vagyunk, s mert egy forró fürdő megnöveli a szexuális vágyat, ezért mi nem építünk ilyen fürdőszobákat”
Püff neki ! Híres-hírhedt kupinegyed Amsterdamban, jobb és kevésbé jobb, minden igényt kielégítő nőkkel és fiúkkal, az IGEN; a legfantáziadúsabb szexshop-ok, könnyű és nehézdrogok, házfoglalások, hippikommunák, azok IGEN, de a tisztes pógárok részére fürdőkád, az NEM. (Itt jegyzem meg, hogy minden látogatónkat elvittük ebbe az amúgy tényleg a város ,,nevezetességei,, közé tartozó negyedbe is , – közvetlenül a Rijksmuseum, a Van Gogh Múzeum és a Rembrandtház után. Németül tudó külkereseink pirulva olvasták a live showkat hírdető intézmények kirakatában a sok nyelvre lefordított live show német változatát, amely a szokásos német precizitással a következőképpen hangzott : „Tatsachlich ficken auf der Bühne Í!” (egy kis szószedet segítságül: Tatsachlich: valóban, ténylegesen, igazából; Auf der Bühne: a szinpadon; Ficken: ezt tessék megnézni a német-magyar szótárban, amennyiben a szövegkörnyezetből nem világlik ki !)
Szóval, a fürdőkád. Újra itthon. S az az emlék ugrik be, amikor kedvenc első férjemmel (későbbi kórokozómmal, de akkor még szerelmünk hajnalán ) együtt szállunk be a kádba, s hogy „hasznos oldala is legyen a dolognak, ott kérdezi ki tőlem a másnapi gazdasági földrajz vizsgám anyagát: a világ 250 legjelentősebb kikötőjét. (kikötő-ország – s azonnali rábökés az atlaszon. (közben persze folyamatosan engedjük a forró csapot a hűlő kádvízbe).
Rossz válasz esetén kaptam egy halvány rúgást az ülőgumóimra (ha azok elérhető helyen voltak), jó esetében egy bíztató-elismerő smárt az orrom hegyére (is).
Most pedig a szálló többszemélyes zuhanyozója (kincstárilag beállított hőfokú vízzel, mert így csak egy csap elemelése lehetséges és nem kettőé) után tanulmányozom a meghirdetett szoc. Bérlakások kínálatát. Ha az alapterület megfelelne, akkor félkomfortos vagy komfort nélküli (közös WC a gang végén egy). Ha pedig komfortos, akkor max. 28m2, ami három embernek (fiam + jövendőbelije + potenciális anyósként én) nem igazán ideális. Szóval, felújításkor is csak zuhanyfülke jöhetne számításba.
Ugye, érzékelik nagy amplitúdókkal tarkított életem sinus-görbéjét ? (Jaj, csak egy igazi ábrázoló geometrikus ne olvassa !)
Pedig úgy szeretnék becsusszanni egy nagy kád, illatos olajokkal meg habokkal dúsított vizébe, – a kád szélén fahéj és vanília illatmécsesek égnének, a tengerparton s.k. szedett kagylókkal szimbiózisban. Szárazon tartott egyik kezemben mondjuk egy Kosztolányi vagy Szabó Lőrinc Összes. A másik kezem időnként kinyúlna a tálalóvá avanzsált mosógép tetején álló talpaspohárért, melyben könnyű rozé lenne (csak mértékkel).
Közben azért szólhatna zene is. Mondjuk Debussy vagy Respighi. Mondjuk a Holdfény szonáta vagy a Róma szökőkútjai. (apropos, tudták, hogy az előbbi eredetileg Bussy-ként született, csak amikor felkerült Párizsba, önmaga ragasztotta a neve elé a „de”-t, hogy nemesnek higgyék, így lett „de Bussy”. Végül egybeolvadt a két szó. Ezidáig utolsó frenetikus zenei élményem az volt, amikor Vásáry Tamás – utánozhatatlan előadásban ismertette Debussy életét, műveit, – szóban és zongorán. (innen tudom a fenti furfangos névváltozást is ).
A vízben, illatfelhőben, versélvezetben és könnyű mámorban kimosódnának testem-lelkem kínjai.
S bár becsípődött derekam és arthrosis-os térdem miatt talán nem igazán fess Vénuszként szállnék ki a habokból, de így is nagyon finomságos lenne. Lesz. Megoldom.
