A Fedél Nélkül lap terjesztése legtöbbször türelemjáték, hiszen óránként ötszáz és ezer közötti ember is elhalad mellettem, de mindössze öten-hatan vásárolnak újságot. Közben állandóan mondogatom a szövegemet, aszerint, hölgy vagy férfi megy el mellettem: Szép Jó napot hölgyem, Fedél Nélkülben versek, novellák olvashatók, vagy: Tisztelt Uram, Fedél Nélkülben versek, novellák olvashatók. Legtöbben átnéznek rajtam, mintha üvegből lennék, de vannak, akik egy kényszeredett mosollyal nyugtázzák ott létemet. Ezek a közöny jelzései, de nézzük a szélsőséges eseteket.
A terjesztői elveim a következők:
– Csak magányos emberek felé fordulok a mondókámmal.
– Nem szólítok meg hatvanöt évnél idősebb embereket, tizennyolc évnél fiatalabb gyerekeket, terhes anyákat, ha észreveszem
– Szintén nem adok jelzéseket olyan embereknek, akiknek fájhat a fülük, vagy éppen csak telefonálnak. Ez a típusú járókelő a leggyakoribb.
– Ez vonatkozik azokra is, akiknél a gyenge és lassú látásommal valamilyen fogyatékosságot észlelek.
– Azoktól elfordulok, akiknek mindkét keze foglalt – az esernyő nem számít – vagy utazótáskát cipelnek.
Tapasztalataim közül kezdjük a rosszakkal:
Számomra a legfájdalmasabb, mikor a tenyerükkel intenek egyet és közben lenéző arckifejezéssel, száguldanak tovább.
Negyedévenként előfordul, hogy valaki – általában szegényes külsejű egyének – beszólnak, hogy inkább menjek dolgozni. Ezt azonban a hét év alatt már kezdem megszokni.
Nekem az is fáj, ha nem veszik el az újságot, sőt az utána felajánlott saját novellámat sem, amiből mindig tartok párat a lapok mögött.
Persze egy-két pszichopata is megtalál, de ebből a szempontból már edzett vagyok, hiszen három évet dolgoztam az Országos Pszichiátriai és Neurológiai intézetben Hűvösvölgyön.
Milyen karakterű emberek nem vásárolnak többségében tőlem lapot?
– Az átlagosnál nagyobb termetű emberek
– Az erősen szőke vagy műszőke hölgyek.
– A nyakkendőben, öltönyben flangáló menedzserek. (bár mostanában javuló tendenciát mutatnak)
– A dzsigoló vagy manöken típusú fiatalok (bár újabban erre is volt ellenpélda).
Nézzük a pozitív élményeket, hiszen ezek vannak nálam, többségben:
Először is, aki egyszer veszi a bátorságot, az nagy valószínűséggel már törzsvásárlóm is lesz.
A fenti tilalmi listámba besorolt vásárlók mindig kellemes meglepetést okoznak. Ilyenek az idősek vagy éppen a kamaszok – diákoknak ár alatt is odaadom a lapot és a novellámat –, a párok, a kisgyermekes anyák, akik a kisgyerekükkel adatják oda az adományt, Akik élelmet vagy élelmiszerjegyet adnak.
A következő számban pozitív kicsngésű találkozásokból válogatok.
Az etnikai kisebbségek képviselői (roma, kínai, arab – afrikai még nem volt) vásárlása esetén különösen jó érzés fog el.
Mint az előző bejegyzésemben írtam, már régóta a Fedél Nélkül utcalap terjesztésével pótolom ki szerény rokkantsági nyugdíjamat. 2004. júniusában kezdtem el a lap terjesztését két aluljáróban. Az egyiken hétköznap, másikon szombaton árultam az újságot. Szinte az első naptól kezdve adtam ajándékba kinyomtatott írásaimat is, amit a Menhely Alapítvány Kürt utcai Nappali Melegedőjében nyomtathattam engedéllyel. Ez is felgyorsította a törzsvendégek megjelenését, hiszen a lap csak kéthetente jelent meg új számmal, így akivel naponta találkoztam, annak egy-egy írásomat tudtam nyújtani. Ezáltal egy hónap alatt fellendült a forgalmam.
Pár hónap elmúltával kezdett hosszabban beszélgetni velem egy gimnáziumi tanár, akivel ma is kapcsolatban vagyok. Miután az írásaimból és a személyes beszélgetésekből eléggé megismert, elhívott az akkori osztályába, hogy beszéljek a diákjainak magamról. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta nem telt el tanév, hogy ebbe a gimnáziumba ne tartottam volna előadást, idén is voltam június 15-én. (A hat évvel ezelőtti első iskolai előadásomnak köszönhetően alakult ki az Első Kézből a Hajléktalanságról c. iskolai érzékenyítő program, mellyel ma már vidékre is megyünk.) Megismerkedésünk után két évre meghívott a közeli lakásába vacsorázni a családjához. Akkor még csak egy fia volt. Sajnos elköltözött, egy ideig csak e-mail-en tartottuk a kapcsolatot. Azonban később az új lakásába is meghívott vacsorára, ekkor már két gyermekük volt. A következő évben pedig a Szentestét töltöttem a családdal, amit tavaly megismételtünk és már három gyerekük volt. Közben több előadásra hívtak a tanár úr által katolikus körökből. Mikor megtudta, hogy egy szobát bérelek nem túlságosan olcsó áron, elkezdett havi rendszerességgel támogatni egy olyan összeggel, ami a lakhatásom negyedét állta. Remélem, mihamarább találkozom vele újra személyesen is.
A következő emlékezetes törzsvásárlóm egy operaházi dolgozó hölgy volt, aki legalább tíz alkalommal bevitt opera előadásra, így megszerettetve velem ezt a műfajt. Ő is meghívott a lakására. Sőt egy Humán Energia Jóga képzést is finanszírozott, ami tovább erősítette a spirituális tudásomat. Akár harmadszor is megnézném a Norma című operát, annyira megtetszett.
Egy érdi hölggyel is személyessé vált a kapcsolatunk egy idő után.
A vonatindulás miatt olykor-olykor akár fél órát is tudtunk beszélgetni a huzatos árusító helyemen. Nagyon sok komoly dologról beszélgettünk vele, amiről a rokonaimmal sem tudtam. Sajnos ő csökkentett munkaidőben dolgozik egy multinacionális cégnél egy éve, így legalább fél éve nem láttam, de neki is megvan az e-mail címe.
Egy szőke menedzser hölgy is rendszeres beszélgetőtársam lett, aki viszont szülni ment nemrég. Ő pontosan annak a karakterhez tartozó kivétel, melyet az előző beírásomban ecseteltem, hogy a legkevésbé vesznek figyelembe.
Egy fővároshoz közeli kisváros tanára is rendszeres vásárlóm és beszélgető társam. Ő az említett városka általános iskolájába hívott meg előadást tartani egyszerre két osztálynak. Ide mentem először csapattal, nem egyedül, ez volt az iskolai program főpróbája.
Egy másik fiatalembernek a lakásán is voltam, mikor vásárolt tőlem pár hajléktalan antológiát. Vele még katekézisre is jártam. Igazi gazdasági eszmecserét tudtunk folytatni a huzatos aluljáróban, mintha csak egy kerekasztalnál ültünk volna.
Egy negyven feletti férfival pedig spirituális eszmecserét folytathattam.
Távol-keleti irodalommal is segített, amit amúgy biztosan nem tudtam volna megvásárolni.
Egy fiatal arab hölgy hol két, hol három gyerek kíséretében mindig szán rám pár percet.
Egy szegény nő az unokáját szokta hazavinni az aluljárón keresztül. Neki leginkább csak az írásaimat adom, mert az újságra nem jut a jövedelméből, de novellát bárkinek ingyen adok. A héten a négy éves kisfiút a szülei kísérték el mellettem. A kisfiú rám köszönt, majd elmesélte a szüleinek, hogy velem szokott beszélgetni. A szülök nem értették a dolgot, és gyorsan továbbsiettek.
Nagyon hálás voltam annak a nagyon fiatal, munkásruhás roma fiúnak is, aki pár kedves szó kíséretében adott nem túl nagy adományt. Nem a mennyiség számít, hanem ahogy adják.
A másik aluljáróban is volt emlékezetes esetem szombaton. Az egyik az volt, hogy a rossz látásomnak köszönhetően leszólítottam egy kínai külsejű gyönyörű fiatal lányt, aki viszont csak angol nyelven beszélt. Még szerencse, hogy mögötte jött egy fiatal férfi fotóállvánnyal, aki tolmácsolt. Volt nálam angol nyelvű lap is, amit felé nyújtottam. Ő a pénztárcájából félig már kihúzott egy kétezer forintos bankót, mikor a férfi lefordította neki, hogy van a lapban egy saját írásom is. Ekkor a hölgy visszatolta a bankjegyet és egy ötezer forintost adott.
Sokan fordulnak felém emberségesen, például már írtam a két rendőrről.
Lehet, hogy egyszer sok pénzem lesz, és nem lesz jogalapom terjeszteni a lapot, de ezek az élmények akkor biztosan hiányozni fognak.
Sok száz hasonló esetet tudnék még felsorolni, de most mennem kell terjeszteni, hogy legyen mit ennem a hétvégén.
VÉGE
forrás: http://otthontalan
