Emlékezem

Úgy születtem, mint minden ember,
meztelenül, tiszta lélekkel.
Szeretetben éltem, nőttem, cseperedtem,
hogy jutottam ide, hová keveredtem?
Volt megbecsült munkám, volt családom,
elmúltak az évek, most várom a halálom.
Mit tettem, Istenem, mi az én bűnöm,
mért kell most egyedül egy hideg padon ülnöm?
Nem panaszkodom, nem is kesergek,
hisz benn a fejemben szép emlékek hevernek.
Lehunyom a szemem, a szerelmemet látom,
elvesztettem őt, ezt már nagyon bánom!
Egyszer meg a vízparton ülök,
a kelő nap sugaraiban szinte elmerülök.
Máskor meg érzek szellőt és illatot,
mindez rám oly életszerűen hatott.
Sokszor érzem, hogy ez már megtörtént velem,
mégsem érzem igazán, hol van az én helyem.
Emlékezem baráti beszélgetésekre,
nem értem most miért nincsenek a segítségemre?
Felállok a padról, indulok is tova,
megyek valahová, csak nem tudom, hova.
Magamban merengve újra emlékezem,
megállok, lehelem, dörzsölöm gémberedett kezem.
Emlékezem a szépre, a jóra,
lefekszem a hideg, roppanó hóra.
Már csak a fényességre vágyom,
érzem, igen érzem, éppen benne járok.

0