– Hobó (Földes László) a hajléktalanságról –
Új rovatunkban a közéletre nagy hatással lévő embereket, művészeket, tudósokat, döntéshozókat kérdezünk meg, mit is gondolnak a hajléktalanság problémaköréről.
– A Hobo Blues Band zenekarnak számításaim szerint legalább harminc albuma jelent meg a harminc év alatt, de Ön nem látszik hatvannégy évesnek.
– Erre nem tudok válaszolni. Úgy is mondhatnám, hogy nem vagyok egy Hobológus. A kinézetemet tekintve pedig Isten útjai kifürkészhetetlenek.
– Hogyan érinti Önt a hajléktalanság?
– Több évtizede érzékenyen érint ez az állapot. A csavargók tízparancsolatában is meg van írva, hogy minden nap segíts egy rászorultnak a városban. Én ezt több évtizede be is tartom. Minden nap egy rászorultnak adok pénzt, amikor találkozom velük, hiszen nincs is olyan nap, hogy ne látnék egyet. Szívcsavaró érzés látni ezeket az embereket, amit én tudok nekik segíteni, azt megteszem. Vannak hajléktalanok, akiket állandóan egy helyen látok, és mikor más áll a helyükön, kiderül, hogy megbetegedett, vagy elhunyt. Nem hallottam még olyanról, akit azért nem látok a régi helyén, mert kikerült volna a hajléktalanságból. Ez elszomorító számomra. Nem lehet belenyugodni a hajléktalan emberek sorsába.
– Mit gondol a hajléktalan emberekről?
– Ez egy rossz kérdés. Hiszen mindenféle ember van közöttük. Erre nem tudok válaszolni. Mindenkinek megvan a saját sorsa. Amennyiben nem ismerem az embert, akkor nem tudom megítélni. Minden hajléktalan ember más, és más tragikus sorsot hord a hátán, vagy a szívében.
– Ez nagyon jó válasz volt erre a valóban rossz kérdésre. Látott vagy vásárolt-e már Fedél Nélkül újságot hajléktalanoktól?
– Persze. Sőt volt egy érdekes esetem is, mikor egy közlekedési lámpánál vásároltam egyet. Megtaláltam benne az egyik könyvemnek, a Csavargók tízparancsolatának egyik részét. Két hét múlva megvettem a következő számot, és az a megtiszteltetés ért, hogy az összes tízparancsolatot közölte a Fedél Nélkül újság. Egy másik esetemkor nem volt semmi pénzem az autóban. Odajött hozzám a terjesztő. Kiszóltam, hogy nincs nálam pénz, mire ő rám nézett, és egy furcsa arcot vágott. Megkérdeztem tőle, hogy olvasta-e az újságot, amit árusít. Nemmel válaszolt. Én pedig felhívtam a figyelmét az újság közepére, ahol is az én írásom volt. Rám nézett, de nem tudta, hogy ki vagyok. Ja, valami Csavargók tízparancsolata? Azt a Hobo írta: – válaszolta az újságba nézés után. Az én vagyok – szóltam. Ekkor megenyhült, habár nem adtam neki pénzt. Néha szoktam olvasni is az újságot, de általában nem kérem el a lapot, csak odaadom a pénzt. Én mindig csak olyan embert láttam, akinél egy darab újság volt, olyat még nem láttam, akinél tíz lett volna. Lehet, hogy mire én odaérek – nem hajnalban szoktam közlekedni – addigra eladják.
– Igen, sajnos a lapunkkal kolduló emberek száma ma már meghaladja regisztrált terjesztőinkét. Külföldön látott-e hasonló utcai lapot?
– Nem emlékszem, hogy láttam volna.
– Mit gondol, hogyan lehet csökkenteni a hajléktalanság mértékét?
– Két éle van a dolgoknak, ami lassítja a társadalmi fejlődést. Az egyik egy gazdasági, a másik a morális vagy emberi. Hazánk egy kirabolt ország a szónak a gazdasági és erkölcsi értelmében is. A segítőkészség nem olyan mértékű, hogy befolyásolhatná a törvényeket. Olyan törvényeket kellene hozni, hogy a befolyt adónak bizonyos százalékát ilyen célokra kellene fordítani, de nincs ilyen törvény. Nincs olyan szociális törvény, mely minden kormányt szorítana arra, hogy ezt a keretösszeget betartsa. Nem erre fordították, hanem ellopták ezt a pénzt is. A látszat sincs meg. A civil társadalom nyomása is nagyon gyenge, vagy inkább egyáltalán nincsen, a politikusok azt tesznek, amit akarnak. Az emberek elszegényednek, elveszítik mindenüket. Az egyházak is csak a töredékét tudják a problémának kezelni, hiszen megoldani nem lehet. Adnak szállás és ételt. A problémát egyébként a világon sehol nem tudják megoldani. Arra gondolok, hogy az én fiatal koromban négy milliárd ember élt a Földön, most pedig több mint hat milliárd. Ennyi embert nem tud eltartani a Föld, arról nem beszélve, hogy a befolyt javakat nem a szegényekre fordítják.
– Számított-e erre a nagyfokú elszegényedésre a hetvenes, nyolcvanas években, lázadó fiatalként? Remélem nem bántja a lázadó szó.
– Ugyan, semmit sem változtam. Azt is mondják, hogy sosem növök fel, amire én büszke vagyok. Még mindig lopnak tőlem, és van mit adnom. Nem lehetett előre látni, sem a szocializmus bukását, sem azt, hogy az úgynevezett szabadságban vagy ebben a vadkapitalizmusban mi történik, ahogy azt sem, hogy ilyen fokú agresszió, alattomosság erősödik fel, és az emberi segítőkészség a töredékére esik vissza. Még a felszínen sincs meg.
– Többször hallottam – de még láttam is – hajléktalanokért szervezett rendezvényen. Szívesen vesz részt ilyen megmozdulásokban?
– Nem szívesen, mert az ember nem szívesen szembesül ezzel a dologgal. Emlékszem, hogy kb. négy éve felolvastam a Dózsa György úti szállón az Alkonyzóna című hajléktalan művészek antológiájából két hajléktalan embernek az írását és egy saját novellámat. Most voltam két hete Győr mellett egy hajléktalanszálló nyílt napján, ahol a városi társadalom nem jelent meg. Más hajléktalan intézményből érkeztek emberek, és talán egy-két döntéshozó, valamint néhányan, akik én miattam jöttek el. Az érdektelenség döbbenetes volt. Torokszorító volt együtt fellépni emberekkel, akik közül az egyik az én dalomat is énekelte. Közben döbbenetesen szép élmény is volt. Láttam két érintett embert, akik káprázatosan mondtak verseket. Olyan gyönyörű kiejtéssel, és értelmezési precizitással, alázattal, ami engem lenyűgözött. Első osztályú színészek nem tudták volna úgy előadni. Ez nem attól volt, hogy ők hajléktalanok, hanem attól, ahogyan értelmezték a verset. Ez bitang jó érzés volt. Elkeserítő, hogy emberek ide jutnak. Ám, ha mindig csak elkeseredünk, akkor még azt a kis segítséget, amit mi keresztülvihetünk, még azt sem tudjuk megvalósítani. Én inkább örültem annak, hogy láttam ott két olyan embert, akik bitang jól mondtak verset, mint hogy elszomorodjak azon, hogy erre a sorsa jutottak.
Aktuális információ:
Szeptemberben megjelenik a Hobo Blues Band legújabb albuma, a
„Hobo cirkusz”.
Földes László jelenleg egy monodrámán dolgozik, melynek címe
„Utcazenész”.
