Egy szeptemberi délután a csövi a szökőkút mögötti padon ült, lógázta a lábát és végtelen hiányérzet gyötörte:
– Nem tudtam megfejteni az élet értelmét; nem én fogom felfedezni az
élet elixírjét:… nem én festettem a Mona Lisát…, jó…, de hogy nem lesz
egy szál cigim, egy korty borom egész nap…, az aztán már nem jó! Mit
Macbeth…!? – ez a tragédia…! – gondolta ez az ösztönlény, és
láblengetési sebessége egyre fokozódott.
Idegesen körbepillantott, fejében még egyszer átpörgette az élvezeti
szerek megszerzésének lehetőségeit (sehol, semmi…) és már majdnem
felállt, amikor egy kisebb társaság telepedett le a mellette lévő
padra… a három fiatal – két lány, egy fiú – nagy csicsergésbe kezdett.
Végzős középiskolások, talán elsőéves egyetemisták – gondolta a csövi –
és nem is figyelt rájuk, mígnem megütötte fülét Ady Endre neve.
Akkor aztán fülelni kezdett:
– Nem szerepel a listán Ady Endre neve – így az egyik lány.
– Mondom, hogy igen! – erősködött a fiú.
A másik lány megvonta a vállát:
– Azt a felmérést – amiről ti most vitatkoztok – a hatvanas években
szervezték Magyarországon. A kérdőíveket elküldték a határon túli
magyarokhoz is – Felvidéktől Vajdaságig.
Két kérdés volt: nevezze meg a huszadik század magyar lírájában azt a
három költőt és művét, mely leginkább a szívéhez nőtt, valamint nevezze
meg a huszadik század legismertebb költőjét. (A lányok abbahagyták a
kuncogást, a fiatalember zsebre dugta a kezét és fixírozta a csövit.)
Rövid leszek, az adatfeldolgozás során az alábbi sorrend alakult ki:
A legszebb vers Kosztolányi Dezső: Hajnali részegsége, majd Pilinszky
János: Apokrif című műve, végül József Attila: Eszmélet című alkotása.
– Tehát Ady Endre neve nem szerepelt a listán – a csövi kis,
bocsánatkérő mosollyal meghajolt a fiatalember felé – … a második
kérdésre a szavazók több mint 80 %-a József Attilát jelölte meg. És
bocsássatok meg:
„Mert elhagyatnak akkor mindenek; / És látni fogjuk a kelő napot, /
mint tébolyult pupilla néma és / mint figyelő vadállat, oly nyugodt…”
Ez Pilinszky…
Ez Kosztolányi… – a csövi minden versből idézett négy-öt sort. Ugye erre gondoltatok? – fejezte be végül.
A fiatalok a csövire meredtek, aztán egymásra néztek. A fiatalember
felállt, kihúzott a zsebéből pár bankjegyet – és némi vizsgálódás után
– ötszáz forintot nyújtott az „előadó” felé.
A csövi zsebre gyűrte a pénzt, búcsút intett, és sarkon fordult:
„Lám, a műveltség mégis kifizetődik…” – gondolta; elmosolyodott, és elindult a legközelebbi józsefvárosi kocsma felé.
Likes
Nincs hozzászólás