– Monspart Saroltával OSA beszélgetett –
Beszélgető partnerem komoly sikereket ért el egy olyan sportágban, amelyet kevesen űznek. Jelenleg egy országos intézmény keretein belül mások egészségéért küzd. Ő Monspart Sarolta, magyar és világbajnok tájfutó.
– Sarolta! Hogy lettél tájfutó?
– Véletlenül. Nagyon szegények voltunk az ötvenes években, négyen voltunk testvérek, és én azért menekültem otthonról, hogy ne nekem, a legidősebb lánynak kelljen dolgozni. Mindenféle sportot kipróbáltam, de kövér kis gombóc voltam, ügyetlen, és mindenhonnan elküldtek. Már 16 évesen hallottam a földrajz tanártól a gimnáziumban, hogy létezik egy sport: a tájfutás, így viszonylag későn ismerkedtem meg vele. Utána meg azért volt szerencsém, mert elég kevesen űzték itthon, és én rögtön az első versenyen bekerültem az újságba, hogy harmadik vagyok, de nem volt odaírva, hogy az egyben az utolsó hely is, mert nem volt negyedik induló. De én mindenkinek büszkén mutogattam. Ráadásul, mivel viszonylag kevesen voltak, hamar a jobbak közé kerültem itthon és elvittek külföldre. Akkor láttam, hogy ez egy skandináv sport és ők nagyon jók benne, nagyon csinosak, mind szőkék. Hát – mondom – nincs mese: szőkének szőke vagyok, csinosnak nem, de akkor is meg kell verni őket. Így lett a heti egy edzésből, heti kettő, három, heti öt, aztán napi kettő.
– Melyik egyesületben voltál?
– Akkor még úgy hívták, hogy Budapesti Pedagógus SE, később a Spartacusba kerültem.
– Ha jól tudom, volt egy nagy törés az életedben!
– Tulajdonképp mázlista voltam: nagyon sokat edzettem, magyar bajnok lettem, még többet edzettem, világbajnok lettem, ha nem is elsőre. Télen még ráértem, elmentem sífutni a Vasasba, és abban is magyar bajnok lettem. Elindultam a 42195 méteres maratonon is, pedig akkoriban még a nők nem futották. A konokságommal elértem, hogy Európában én lettem az első nő, aki 3 órán belül futotta a maratoni távot, amire nagyon büszke vagyok. Mindig tudtam, hogy rengeteget melózok érte, de be is jött. Nagyon sok mindenben gazdag voltam, erkölcsileg, szellemileg; anyagilag nem, mert a tájfutás nem volt olimpiai sportág. Most sem az.
Eszembe sem jutott, hogy itt van ez a kullancs. Vasárnapra 41 fokos lázam lett, bevittek a sportkórházba és kivették a vakbelemet, mivel a hasam fájt, és magas lázam volt. Senki sem gondolt a kullancsra, én meg nem mondtam, hogy a Vértesben futottam és húszasával szedtem ki magamról esténként őket.. 1978-ban még nem volt ismert a kullancsbetegség az orvosok között sem. Azzal hogy az orvos elaltatott a műtéthez, elaludt a szervezetem a kullancsbetegség elleni harchoz is. Másnap reggel már alig működtem, nem emlékszem semmire, nem ébredtem fel a műtét altatásából. Állapotom nem javult, egy hét múlva már csak 37 kg voltam. Közölték az édesanyámmal, ha vallásosak vagyunk, hívjon papot, mert itt baj lesz. Hozták a vastüdőt, mert ha leáll a légzés is, akkor kell a vastüdő. Egy hét múlva felébredtem. Nyilvánvalóan a sportos szervezet jobban tud regenerálódni, ez is segíthetett. Meg a Jóisten. Az agyvelőgyulladás után akár hülye is maradhat az ember, nekem papírom van róla, hogy a szellemi állapotomban nem állt be negatív változás. De az is nagyon jó, és hogy a születésnapomra nem a temetőbe visznek egy szál virágot, hanem itt beszélgetünk. Viszont egy futónál nagy hátrány, ha a lába lebénul. Nekem a jobb lábammal történt meg és perlekedtem is a Jóistennel, hogy miért nem inkább a kezem. Kb. 10 évembe került, míg alázatos lettem. Egész más lett az életfelfogásom. Sokkal több kicsi dolognak tudok örülni, mint régen. Tudomásul kellett vennem, hogy hiába voltam nagyon jó futó, most a jobb lábam nem tud följönni a lépcsőn. Két metróval jövök a munkahelyemre, két lépcsőn kell feljönnöm, és mindig bántja a lelkemet, hogy egy volt világbajnok a korlátba kapaszkodva húzza fel magát a lépcsőn.
– Van-e valami tipped, ötleted ara, hogyha valaki padlót fog, hogy lehet felállni?
– Egyrészt nagyon nehéz, de biztos, hogy könnyebb, ha van segítség. Az első lépést a padlón lévőnek kell megtenni. Ez nagyon fontos. Aki nem akar kimászni, az nem is fog. Viszont vannak véletlen események, amik sokkal nehezebbé tehetik a kimászást az egyik ember számára, mint a másiknak. Én nem ismerem a hajléktalanok világát. Viszont ahol lakom a Városmajorban, és ahogy dolgozni járok, a Moszkva téren sok fedél nélküli embert látok. Most halt meg augusztusban, 9 évig volt egy kutyám, akit minden hajnalban levittem sétálni. Akkor találkoztam, az általunk „fehérhajúnak” hívott férfival. Ő állandóan olvasott az első években. A kukából is csak az újságot és a könyvet vette ki. Nagyon érdekes volt, ahogy mi kutyások beszélgettünk, mert mindenki neki akart segíteni. Karácsonykor szinte megőrülhetett, mert mindenki neki vitte a kaját. 6-7 éve lakhat ott, és most már látjuk, hogy néha ő is iszik. Szerintem ezt ennyi ideig nem is lehet kibírni. Volt olyan élményem is, hogy találkoztam egy kukázóval, és odaadtam az én kajámat. Erre azt mondta, hogy pénzt adjak. Magamba nagyon mérges lettem, de nem mutattam. Ilyen is van. A Nagyvárad téri aluljáró is egy dráma. Itt van az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, itt dolgozik sok orvos, és egy csomó beteg ember itt fekszik. Nem lehet nekik valahogy segíteni?
– Mi ez az intézmény ahol Te dolgozol?
– Ez az Országos Egészségfejlesztési intézet. Az intézet célja a lakosság egészégének védelme és az egészség értékének tudatosítása az emberekben. Huszonkilencen dolgozunk itt, ami nem túl sok, egy országos intézményhez képest.
– Mi a munkád, a feladatod?
– Ezen az osztályon ötünknek az egészséges életmód népszerűsítése a feladatunk. A testi és a lelki egészség nagyon fontos. A kettőnek egyensúlyban kell lennie. A testi egészség mellett a lelki békét is meg kell teremteni. Egy orvos azt tanulja, hogy gyógyítson meg egy beteg embert, én azért azt is tanítanám, hogy tartsa meg az ember az egészségét. Az én szívem csücske a rendszeres testedzés., hiszen az egészséges és edzett test nagy TŐKE. Az orvosok 6 éven keresztül úgy járnak az egyetemre, hogy megszüntették a testnevelési tanszéket az egyetemeken, és nincs kötelező testnevelésóra. A mai fiatalok is sok mindent csinálnak, de nem sportolnak rendszeresen. Nekem például az is nagyon tetszett, hogy volt Dél-Afrikában a hajléktalan foci-válogatott.
– Mióta dolgozol itt?
– 1990 óta. Amikor beteg lettem kb. 3 évig jártam kórházról kórházra, járókerettel alig tudtam vonszolni magam, azután bottal jártam, most sántán járok, de ez már nagyon jó. Sokáig voltam a Tájfutó Szövetségnél szövetségi kapitány. Aztán találkoztam az OEFI igazgató helyettesével, aki azt mondta, ha most nem azzal törődsz, hogy csak te edzzél rendszeresen, hanem, hogy tízmillió ember egészségével tudsz foglalkozni, akkor dolgozzunk együtt. Eleinte nagyon nehéz volt. Aztán lassan, lassan… Még futóversenyekre is elmentem, ahol azért küzdök, hogy ne én legyek az utolsó, hanem az utolsó előtti. Tudom, az én kis harcom eltörpül az olyan embereké mellett, akik fedél nélkül élnek. Szerintem a magyar társadalom abban is gyenge , hogy szociálisan érzékeny legyen. Az igazán gazdag emberek nem szeretnek adni. Sőt az időseket sem becsüljük meg, ha valakit elküldenek nyugdíjba, többet rá sem néz a volt munkahelye.. Ez hatványozottan igaz az anyagilag lecsúszott emberekre. Senki, semmilyen módon nem segít nekik talpra állni. Már az iskolában el kéne kezdeni, hogy a mindennapos testnevelés mellett tanítsuk meg a gyerekeket jobban az életre, a közösségi együttélésre.
– Szerinted hogy lehetne az embereket megmozgatni?
– Ha tudnám a megoldást, akkor megcsinálnám. Sajnos nem tudom, csak próbálkozom. Gyakran találkozunk vidéken is az egészséges életmód kapcsán emberekkel. Például a régóta fiataloknak elmondjuk, hogy 60 év után már csak kistányérból eszünk, 70 után pedig mokkásból. Idősödve egyre többet eszünk, a szervezetünk mindent beépít, nem mozgunk, és csak hízunk. Intézetünk minden második kedd délelőtt ingyenes, nyugdíjas gyaloglóklubot tart a Margit-szigeten. Itt mindenki jól érzi magát, és nagyon élénk az információátadás. Ez egy közösség, ahol nincs semmi kötelező.
– Szerinted mennyit kell naponta gyalogolni, az egészségünk érdekében?
– Mindennap egy félórát. Ettől nem fog lefogyni, de elhízni sem, főleg ha betartja a kistányérból való evést. Az edzett, jó kondícióban lévő test fantasztikusan nagy segítség, hatalmas tőke tulajdonosának.
