Általános vélekedés szerint, aki néhány hónapot eltölt az utcán, ott is marad. Akad ezzel szemben néhány eset, ami bár nem sok, de mégis ellenpéldaként szolgálhat, megcáfolva ezzel a fentieket. Olyan ember szólal meg itt, ezeken a hasábokon, akinek sikerült az évek viszontagságait túlélni, sőt mi több talpraállni és visszatérni a társadalomba. De először nézzük, hogyan kerül az ember az utcára, ott hogy viselkedik, és utána mit tesz, ha eljut odáig, hogy ki akar törni a hajléktalanságból.
„Amikor az egyén hajléktalanná válik, teljesen átértékelődik saját maga is,
és az egész értékrendje. Mások lesznek fontosak, kerülnek előtérbe, mint azelőtt
amikor konszolidált körülmények között élt. Az utcai életmód nagy mértékben különbözik a lakásban élők életmódjától, életvitelétől.
Itt olyan alapvető emberi
szükségletekért is, mint a tisztálkodás, vagy étkezés, alvás, szex
keményen meg kell küzdenie
az egyénnek nap, mint nap.”
(részlet a szerző Utcai életmód, és túlélés c. munkájából)
A Jani Zoli
A Füvészkert tőszomszédságában lévő üzletében látogattam meg első riportalanyomat. Az eléggé kicsi helyiséget ötletesen, galériával mintegy megduplázta. Hogy a beszélgetésünk zavartalan lehessen, ide megyünk most fel. Itt működteti az internet kávézót, és itt tarja a számítógépes tanfolyamokat azoknak, aki beiratkoznak hozzá. Lent az üzletben ugyanis nem tudunk leülni, mivel dugig van töltve áruval és alkatrészekkel. Hja kérem, a mai világban ha meg akar élni egy vállalkozó, akkor csak minden igényt kielégítő szolgáltatással tudja ezt megtenni. Ebben az üzletben látszik, minden a vevőt, a megrendelőt szolgálja. Nem hiszem, hogy lehetne olyat kérni, ami a számítógépekkel kapcsolatos, és itt ne lenne megtalálható.
De nézzük, hogyan lett az egykori hajléktalanból vállalkozó-üzlettulajdonos. Jani Zoltán:
– Én 1998 tavaszától-nyarától, 2002 őszéig voltam az utcán.
– Teljesen az utcán?
– Igen. Az aluljárótól kezdve a liftházon át, különböző tereken tengődtem. Próbálkoztam hajléktalan szállókon, de volt hogy megvertek, kiraboltak. tehát inkább maradt az utca.
Négy év után úgy sikerült kijönni belőle, hogy az élettársamat leszázalékolták, és kapott visszamenőlegesen nyolcszázezer forintot, utána pedig tisztességes rokkantnyugdíjat. Mi ezt a pénzt, nem ittuk vagy gépeztük el, okultunk a többiek mutatta rossz példákból. Nem vásároltunk mindenféle hülyeségeket magunknak, hanem felöltözködtünk normálisan, és elmentünk albérletbe. Vettem magamnak egy robogót, és elmentem pizzafutárnak. Azt csináltam majdnem két évig, télen-nyáron, ez eléggé fárasztó volt. Nem is vagyok már húsz éves, a motorom is elromlott, ezért azt eladtam, és abbahagytam a futárkodást. Közben, elkezdtem tanulni a számítástechnikát komolyabban. Tanfolyamról tanfolyamra jártam, és találtam egy olyan munkahelyet egy nagykereskedésben, ahol a szerelést is megtanultam. Itt már olyan szintű tudást sikerült elsajátítanom, hogy 2005-ben kiváltottam az iparengedélyt. Nem volt üzlethelyiségem, semmim az égvilágon.
– A lakás, lakhatás hogyan sikerült?
– Az élettársam női szállón lakott, a József nádor téren, és ott megismerkedett jó néhány vallásos hajléktalannal. Ők ajánlották ezt a pesterzsébeti papot, aki egy kicsi saját gyülekezetet működtet. Bár kicsi, de bejegyzett egyház. Kimondottan arra szakosodott, hogy a szegény embereket, hajléktalanokat befogadja. Odamentünk. Én vallásos vagyok, beszélgettünk másfél-két órát, és azt mondta, hogy maradhatunk. Adott nekünk harmincezer forintot, és kaptunk egy különálló szobát. Az első havi lakbért kifizettük, utána viszont nem kellett fizetnünk lakbért, mert a szobát felújítottuk, és ezt beszámolta. Ott laktunk körülbelül egy olyan nyolc hónapot, vagy valahogy így. Utána mentünk le, az élettársam apjához Ercsibe. Ott laktunk fél évet, onnan jártam be Pestre pizzafutárkodni, nem igazán volt már jó. Akkor kerültünk Budapesten albérletbe. Először a József körúton béreltünk havi ötvenöt ezer forintért egy szoba összkomfortos lakást. A Hédi nyugdíja akkoriban volt nyolcvan valahány ezer forint, tehát a lakbérre a pénzünk megvolt.
– Éppen azt szerettem volna kérdezni, hogy olyan jól keresnek a pizzafutárok, hogy ennyiért tudnak lakást bérelni?
– Amíg én futárkodtam, akkor napopnta három-öt-nyolc ezer forintokat kerestem. Ez kijön úgy száz- százhúsz ezerre havonta. ebből kell ugye a motort fenntartani, tankolni stb., de azért a hetven-nyolcvan ezer megmaradt tisztán. Végül eladtam a motort, mert már eléggé fárasztó volt, és volt egy balesetem is, ekkor abbahagytam. Az Arany János utcában mentem, amikor egy kocsiból elém nyitották az ajtót, és én nekimentem. Esélyem sem volt megállni, mert kb. egy méterre voltam tőle. Megsérültem, de nem volt olyan vészes, és motoromról letört egy két műanyag. Ott helyben kifizették a kárt, kaptam húszezer forintot. Ekkor adtam el a motort. Én vettem száztízért, hajtottam másfél évig, és eladtam hetvenért, tehát ebből is jól jöttem ki. A motor megszolgálta az árát, hiszen hajtottam minden nap hajnaltól, este tizenegyig. azért minden nap, mert ha szabad napos voltam, is, szóltak, hogy menjek már be.
A pénzért meg kellett dolgozni, viszont nem kerestem rosszul. Utána nem dolgoztam kb. egy hónapot, kerestem normális állást. Már akkor számítógépekkel foglalkoztam.
– Honnan ez a számítógépes indíttatás?
– Nos, amikor elváltam, ’98-ban, akkor én vettem a fiamnak egy számítógépet háromszázezer forintért. Rettenetesen nagy pénz volt ez akkoriban, de hát abban az időben kezdtek bejönni Magyarországra a Pentium I-ek, és vettem a gyereknek egy olyat. Akkor én taxiztam.
Mindig mondta, apu ülj már ide nézd mit tud, mit csinálok. Azután, amikor pizzafutárként dolgoztam, láttam hogy számítógépre veszik fel a rendelést. néha én is beültem a géphez ha volt egy kis időm. Mivel eléggé műszaki beállítottságú vagyok, elkezdett egyre jobban érdekelni a dolog. innen jött az ötlet, hogy amikor a pizzafutárkodást abbahagytam, elmentem egy számítógépes maszekhoz tanulni. Itt volt az a bizonyos ingatlaniroda is. Egyszerre kétféle munkát kellett végeznem, de nem kerestem vele valami jól. Viszont megtanultam annyira a számítógépet, hogy nem csak dolgozni tudtam rajta, de belülről is megismertem. Tulajdonképpen ez érdekelt jobban, nem az hogy esetleg én írjak vagy szerkesszek. Persze azt is tudok, hiszen névjegyet, szórólapot, mindent meg tudok csinálni, amit itt az üzletben megrendelnek.
Tehát úgy jártam, hogy 2005 Karácsonya előtt, jött az egyik ismerősöm. az ELEKTA áruház egyik tulajdonosa, hogy van neki nyolc számítógépe kosárban, ebből tudnék-e legalább négyet összerakni?
Mondtam oké, nézzük meg. Elhozta kocsival az akkori albérletembe, akkora romhalmaz volt, hogy majd a plafonig ért. Ömlesztve minden, összekavarva. No én ebből a szeméttelepből akkor egy hét alatt összeraktam öt működőképes számítógépet. Mint mondta, neki négy kellett, az ötödik az enyém lett. Ez volt az első gépem, ezzel alapoztam meg a szakmai hírnevemet, és ismeretségi körömet is. Akkor már elkezdtem komolyabban, hivatásszerűen foglalkozni a dologgal, és kiváltottam az iparengedélyt is. És akkor itt jön a már említett álom. Engem nem elégített ki, hogy én ismerem a számítógépet. Tanítani akartam. Nem szerettem volna, hanem akartam.
Ez, a bérelt lakásokban kissé macerás lett volna. ebben a házban először a harmadik emeleten laktunk, de rossz volt felcipelni állandóan a cuccot. Gépeket, monitorokat, egyszóval mindent. Ekkor találtam itt ezt az első emeleti lakást, amelyikben most is lakom.
Egy szer szólt az egyik szomszéd, hogy ez az üzlethelyiség a rendszerváltás óta üresen áll, nem akarok-e vele kezdeni valamit. Bementem az önkormányzathoz, ott rögtön meg is íratták velem az igénylést, és három héten belülenyém volt a helyiség bérleti joga. Itt indítottam aztán be tíz számítógéppel az internet kávézómat, és az üzletet szervízzel együtt.
– Üzenet kifelé? Tehát azoknak akik még hajléktalanok, de ki akarnak törni belőle.
Mindenkinek azt üzenem, akinek a pia is közrejátszott az utcára kerülésében: Amikor a legkisebb lehetőség is kínálkozik a kimászásra, igyon még egy utolsót utoljára, de utána vágja a poharat a legközelebbi falhoz és hajrá! Foggal-körömmel ragadja meg a kínálkozó lehetőséget és ne engedje el, mert nem lesz több ebben az életben.
