Társadalmi célú kommunikáció: törekvések és eredmények
Az Equal A/57-es projektnek volt egy Társadalmi Célú Kommunikációs blokkja, ami több programelemet tartalmazott. Az egyik ilyen volt a program első évében a nyilvános műhelybeszélgetés, melyre a média több képviselőjét is meghívták, bár e meghívással igen kevesen éltek. Egy alkalommal meghívtak még „sikeres” hajléktalanokat és szociális munkásaikat párban, akik elmondták röviden történetüket és projekt-beli szerepüket.
Cikkem célja az volt, hogy kicsit körbejárjam a média és a hajléktalan-ellátás kapcsolatát, illetve hogy választ kapjak arra a kérdésre, hogy a program tudott-e hatással lenni, változtatni a fennálló helyzeten és viszonyokon. Három interjúalanyt – két, a műhelybeszélgetésen részt vett újságírót és a társadalmi célú kommunikációs blokk felelősét – kérdeztem meg, mit gondolnak minderről.
Juhász Judit újságíró
– Mit tudsz az Equal programokról?
– Jóformán semmit. Egyszer részt vettem egy média-fórumon, de megmondom őszintén, számomra ebből a sajtótájékoztatóból nem derült ki semmi olyasmi, amire oda kellene figyelni.
– Mi a szenzáció, mi a hír?
– A szenzáció olyan esemény, ami megdöbbent, nagy horderejű, váratlan, illetve sok, vagy híres emberrel történt meg. A lap, a tv profiljától is függ, hogy éppen mit talál szenzációsnak. Lehet szenzációként tálalni szinte bármit.
– Miből lehet tudni, hogy valamely téma érdekli a média fogyasztóit?
– Az, hogy milyen cikkről vélem úgy, hogy érdekli az olvasót, nagymértékben az én ízlésemtől is függ. Ráadásul lehet úgy tálalni, hogy az sokat veszítsen a jelentőségéből, vagy sokkal fontosabbnak látszódjon, mint amilyen az valójában.
– A médiák inkább közvetítik az érdekességeket, vagy teremtik?
– Is-is, az érdekességeket – ha megírod, vagy tv-ben leadod, tovább tudnak gördülni. És persze alakulnak, akarva-akaratlan a szerző, média, műfajától függően. A szenzációt a média a saját szája íze szerint közli. Lásd: egy bulvárlap vagy egy politikai napilap cikkét ugyanarról az eseményről.
– Mennyire kell figyelembe venni az éppen hatalmon lévők igényeit egy információ közreadásánál?
– Attól függ, miféle a lap, a tv, rádió. Legszerencsésebb, ha függetlenek. Az ellenzéki lapnak az a dolga, hogy kekeckedjen a hatalmon lévőkkel és megtalálja a hülyeségeiket. A hatalmon lévőknek kedvező lapoknak pedig az, hogy ezeket elfedjék. Szerintem a hátrányos helyzetű csoportok esetében lényeges, hogy sokat szerepeljenek a médiában. És ne csak a hátrányaikról essék szó, hanem a sikereikről is, és a személyekről is, akik közéjük tartoznak. Ha egy konkrét emberről írok történetet, az olvasó számára ismerőssé válik. Márpedig könnyebb elfogadni azt, akit, amit ismerek.
– Csökkentheti-e az előítéleteket a közszereplés?
– Szerintem csökkentheti. De az emberek nem szeretik mindig csak a nyomort látni. Ezért érdemes bemutatni a jó dolgokat is egy-egy ilyen csoportról. Az más kérdés, hogy ez sokkal nehezebb. Ehhez tényleg nagyon komoly teljesítmény kell. Sok esetben többet várnak el egy hátrányos helyzetben lévő embertől, mint mástól.
Csanádi Tibor újságíró
– Mint újságíró, hallott valamit az Equal projektekről?
– Egy riport kapcsán találkoztam vele, egy pályázat brosúráját láttam. A statisztikai része maradt meg bennem, ami eredményesen és döbbentően szaggatta az emberek sztereotípiáit a hajléktalanokról.
– Mint újságíró találkozott hajléktalan emberekkel?
– Több témában is beszélgettem hajléktalanokkal. Volt egy kiállítás a Rákoscsabai Közösségi Házban, ott készítettem riportot magáról a kiállításról és több kisebb interjút az alkotókkal. Alaposan elmerültem a témában. A legtöbb interjú alanyom sok újat tudott mondani.
– Változott a véleménye?
– Elkülönítette bennem a hajléktalan és a csöves fogalmát, amit az emberek 95-99 százaléka nem tud magától ketté venni. Ha megkérdezték tőlem, hogy miről írtam mostanában, és azt feleltem, hogy egy hajléktalannal készítettem interjút, akkor a beszélgető partnerem elképzelt magának egy csövest, akivel az aluljáróban riportot készítettem. Pedig nagyon nem így történt a valóságban. Emberekkel beszélgettem, akik mögött sorsok, sorsfordulatok álltak, és akik előtt sok minden áll még. Akik kezükben tartották az életüket, valahonnan indultak, valahova tartottak, tettek és akartak sok mindent.
Nehéz meghatározni, hogy mennyi az ember felelőssége a sorsának alakulásában és mennyire felelősek az indíttatása, a körülmények, a génjei, a neveltetése, a képességei, tudatos lehetőségei. Azon a döntésen múlik sok, hogy valaki mennyire akar cselekedni. Az a nagy vízválasztó számomra, amikor elvárja önmagától egy ember, hogy megoldja a saját gondjait, cselekedjen, törekedjen a jobbra. A másik oldalon pedig, amikor valaki mindig csak a másiktól – teljesen elhagyva önmagát – hogy törődjön vele, cselekedjen helyette.
Simon Viola, a társadalmi célú kommunikáció felelőse
– Az Equal program lebonyolítása során többször elhangzott, hogy az volt a tapasztalatuk, hogy nehézkesen működik a különböző médiák megszólítása, beszélgetésekbe való bevonása. Mi lehet a közöny oka?
– Nem gondolom, hogy csak a közönyről lenne szó. Nagyon fontos, hogy a szociális szakemberek rendelkezzenek megfelelő ismeretekkel, hogy a nyilvánosság kínálta lehetőségekkel hatékonyan tudjanak élni. Nagyon fontos a kreativitás, egy-egy jó ötlet; meg kell találni azokat a módszereket, amik révén „eladhatóvá” válik a szociális téma, oly módon, hogy a kliensek érdekei mindeközben ne sérüljenek. A legfontosabbnak a médiában dolgozókkal való kapcsolatépítést tartom. Szerintem, az lenne ideális, ha minden szervezetnél lenne olyan munkatárs, aki a társadalmi kommunikációval, a médiában való megjelenéssel foglalkozik és építi, ápolja a médiakapcsolatokat.
– Pusztán kommunikációval elérhető volna, hogy emberek, szervezetek és állami szervek, önkormányzatok több megértést és segítő szándékot tanúsítsanak?
– A média alakítja a közgondolkodást, ráirányíthatja a döntéshozók figyelmét egy-egy társadalmi problémára, így azt gondolom, hogy a kommunikációnak nagyon nagy szerepe lehet a „segítő szándék” felébresztésében.
– A projekt lezárása után észrevettél valami változást akár az írott, akár az elektronikus sajtóban a hajléktalanság problémája körül?
– Úgy hiszem, hogy nagy látványos sikereket, változásokat nem tudunk felmutatni, de megtettük az első lépéseket ezen a téren. Sikerült kapcsolatokat építeni néhány, a média különböző területein dolgozó szakemberrel. Ezeket a kapcsolatokat a későbbiek során hasznosíthatjuk majd és annak talán látványosabb eredményei is lehetnek.
