lobog a lomb mint
hajóhadnyi vitorla
sortűzzel ér fel ahogy
a sok apró ág meg
gyengült levél pereg
de alszanak még tompa
a nóta ott kint –
vagy itt? az is
lehet éppen bent
prezentálta a szerző
önmagának – magamnak
magamtól s jelenléted
hiánya az ajándék –
értékét ez igencsak
aláássa – furcsa
ez a bura itt
a mennyezeten
s az aláfestő zene ott kint
abban a kertben az
egyhangú nóta –
kidurran a dura
folyik a lé
egymásnak ugrik
fönt két zordonat
bakacsinszín felhő
s csattan rá az „ollé!”
bagó s hó-lé folyik
már az ereinkben –
az első nemzeti kincs
lett a másodikat felhők
szállítják kéretlen szívességből –
thanks to the courtesy
of the clouds – mert egynémely
fajankó még nem minden
nyelven tud de ettől
eltekintve az utolsó szó
az még mindig a tollé –
tolték behatolók
tolakodnak erdeinkbe
mondják ott az őslakók –
dárdák buzogányok
s köröskörül dől a bók
s a kert talaja nyeli a habot
s becsenget a fagott
mert erre minden mi egész
szétdarabol minden tagot
mit genetikai kód
húsból s vérből faragott
túl sok ami problematikus
az ébrenlétben inkább
aludni kell – ébren – s
hazudni hogy még élsz
hisz lélegzel s jössz-mész
eszel is néha még ha van mit
néha még meg is szólalsz
igaz hogy visszhang az nincs
aludni kell hát vagy elmenni
de nagyon messzire innen…
2014 február
3. díj
