Túl az Óperencián, egy öreg kontinensen van egy tizenegymillió lakosú, 100000 km2 kiterjedésű, távoli ország: Bangária. A GDP-je tizenhatezer dollár. Két milliós fővárosa az ország szívében, egy nagy folyó két partján fekszik. Az uralkodócsalád is évszázadok óta itt székel. Bangória ma is királyság.
A királyi család nagy bajban van. A trón egyetlen várományosa, a gyönyörűséges Karolina hercegnő még mindig hajadon, pedig már-már vénkisasszony. Sajnos minden bizonnyal igaza van az udvari főboszorkánynak: átok ül rajta. Az áhított leendő egy elátkozott királyfi, akit egy gonosz varázsló – hajaj, változnak az idők – hajléktalanná varázsolt. A hercegnő ezt jól tudja. Ismeri az – a már békákon sokszor kipróbált és bevált – eljárást is, miszerint csak az ő csókja állíthatja helyre az eredeti állapotot, mely szerint majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Nincs mit tenni, fel kell kutatnia hercegét. Magad uram, ha szolgád van, inkognitóban ki-ki járogatott a főváros Nyugati pályaudvarához, ahol sok hajléktalant kilesett, hátha megleli élete párját. Mindhiába. Végül dadusának elsírta magát. A dadus elszörnyülködött. A titkos kirándulásokról nem, de az átokról tudott. Megértette a hercegnőt, tenni kell valamit.
A dadusnak nagy tekintélye volt az udvarban, merész tervéhez szüksége is volt rá. A palota tőszomszédságában berendezett egy nagy pucoldát, melyben a legleromlottabb hajléktalan is emberi külsőt kapott. Elkezdték hát összeszedni a szerencsétlen flótásokat. (Előfodult, hogy egy lepusztult vénembernek vélt valamiről, kiderült, hogy egy gyönyörű nő.) Sőt egy másik épületben, a leledzőben pár nap alatt annyira kikupálták őket, hogy szép sorban a hercegnő elé állhattak egy-egy csókért. Valódi nagyüzem volt. A háttérben végig a „Rólad álmodtam, Karolina” c. dalocska csengett. Pucoldába be, leledző, puszi, hátsó ajtón ki. Hosszú, fáradságos napokon át semmi. Pedig a gyanús eseteket, az udvarhölgyek még tovább is csókolgatták, hátha mégis. Sőt…!
Egy kivétel mégis akadt. Miután a hercegnő csókot lehelt egy délceg fiatalember orcájára, bizsergő érzés járta át minden tagját. A fiatalembernél is megmozdult valami, de szerencsére nem látszott. Révedten egymásra néztek. Jött a következő, Palira – mert ez volt az ifjú becsületes neve – pedig rávetették magukat az udvarhölgyek. De a pillanat nem múlt el nyomtalanul.
Hamarosan rájöttek, hogy nem szabad a hajléktalanokat szélnek ereszteni. Egyesek szerint ugyanis akár napokat is késhet a változás. Azonfelül sokan pár nap múlva lekoszolódva újra a begyűjtőcsapatok hálójába kerültek. Nem is tiltakoztak. Lassan egy kisebb lakótelep alakult ki a palota szomszédságában a leledzőkből. A hajléktalanok jó sorsukban lábra kaptak. Lassan mindenkinek munkája is akadt. Ráadásul sokan – ügyesen építve udvari kapcsolataikra – komoly befolyásra tettek szert. Közben Karolina – most már a dadus tudtával – titkos, folyamatosan mélyülő kapcsolatba került Palival.
Paliról, a jó ég tudja honnan a bulvárlapok megsejtettek valamit. Semmi biztos nem látott napvilágot, de a fiatalember pillanatok alatt, jól sáfárkodva, média sztár lett. Még filmszerepeket is kapott. Szépen meg is zsírosodott.
Az udvar megkísérelte ugyan leplezni az egész „csóközön” akciót, de elkerülhetetlenül mindenfélét pusmogtak városszerte. Ráadásul a hajléktalanok már vidéken is észrevehetően fogyni kezdtek. Eközben befolyásos pozíciókban új arcok tömege került előtérbe. Megdöbbentő volt, hogy a talajt fogott emberek milyen komoly adományokkal kezdte el támogatni az udvart. A kikupálás üzlet lett! Furcsa figurák ütötték fel a fejüket jobb köröken is. Az ex-hajléktalan menedzserek zakóba, nyakkendővel, magukról egy pillanatra megfeledkezve bizony-bizony be-be kukkantottak a kukába, csikktartókba, a király dekknek bizony egyik sem bírt ellenállni. De ez nem befolyásolta érdemben sikereiket. Ellenben volt eset, hogy üzletfelük szándékosan föltunningolta környezete kukáit, csikktartóit a jobb üzlet reményében.
Mások viszont elvesztették állásukat. Az utcaképből viszont sokaknak hiányozni kezdtek a hajléktalanok. Megmozdult a társadalom. A kancellária döntési kényszer alá került. Titkosszolgálati módszerekkel – hajléktalannak maszkírozott ügynökökkel – újra feltöltötték az utcákat. Sok munkanélkülivé vált szociális munkást képeztek át ügynökké, nem jártak rosszul. Az emberek megnyugodtak, bőkezűbben adakoztak, mint valaha. Az egyéb jól bevált beszerzési forrásokon (pl. a kukázáson) kínálati piac alakult ki a megcsappant létszám miatt. Az ügynökök az így megszerzett javakat is megtarthatták magas fizetésük mellett. A „csóközön”-akció is tökéletes szervezettséggel működött, az ügynökök még a pucoldába is beépültek. Kiszűrték a csalókat, ugyanis a kósza hírek hatására sok civil is bepróbálkozott, hatékonyabb lett a felkutatás. De a valójában fogyatkozó hajléktalanok miatt egyre nagyobb lett a kudarc valószínűsége.
A Boszorkány Szövetségben is megnőtt az okkal aggódó perszónák száma. Presztízs kérdéssé vált az ügy. Össze is hívtak egy nagyobb vidéki városban egy konferenciát. A város maradi polgármestere csak az aprócska repterükre adott nekik leszállási engedélyt. A tömegével érkező boszorkák időnként iszonyatos dugóban órákig keringtek a kicsiny légtérben. Ráadásul a seprőtároló is nagyon szűk volt, de legalább a közelben kaptak helyet. A bosszúságok után a konferencián a boszorkák egyetértésre jutottak abban, hogy Bangáriában a nyilvántartások szerint több tucat elvarázsolt királyfi között van hajléktalan, csak fel kell kutatni. A jutalékról persze csak a folyosón pusmogtak. A feladatra felhatalmazták az udvari boszorkát, akinek rendelkezésére bocsátották a szövetség jól felszerelt laborját (a boszorkánykonyha már a múlté), és a legkorszerűbb eszközöket, mint a lopakodó tulajdonságokkal is rendelkező söprűt, a legújabb generációs varázsgömböt, stb. Örömmel konstatálták, hogy továbbra is élvezik a királyság bizalmát. Ennek tanújele a helyből felszálló, GPS-szel is felszerelt kamionnyi vesszőseprű, amit a tanácskozás színhelyén vehettek át. A konferencia boszorkányos ügyességi bemutatóval zárult.
Valóban volt is a koldusok között egy elátkozott királyfi, csakhogy nem volt az esete Karolina hercegnő. Ezért bujkált előle. Várta az igazit. Feri – így hívták – napokra barlangokba, pincékbe húzódott. Készletei fogytával tisztálkodással, öltözködéssel álcázta magát. Ahogy sikerült bespejzolna, újra félrevonult. A begyűjtő osztagokkal szemben ez kiváló taktikának bizonyult, de az ultramodern varázsgömbök, az ioncserélt víztükrök és egyéb hókuszpókok ellen semmi esélye nem volt. A főboszorka hamarosan rá is akadt.
Történetünk ekkor fordulóponthoz ért: egymásba szerettek! Miket nem produkál az élet? Elementális erővel csapott le a szerelem. Az avatatlan szemek elől napokra eltűntek a sokszorosan elvarázsolt királyfi egyik rejtekén. Mámorukból ocsúdva felmérték, a szerelmük kiteljesedését gátló problémahalmazt. Először is Mari – az udvarban nemigen ismerték a keresztnevén –, a boszorka töredelmesen bevallotta, hogy bizony ő is egy elvarázsolt királylány! Ajaj! Ilyen a mesében sincs. Pontosabban eddig nem volt. Csókolták (sőt…!) egymást napokig, ugye hiába (azért ez sem igaz). Sajnos, a logika szabályai a mesében is csak ritkán hagyják az embert cserben: elvarázsolt szorozva elvarázsolttal az semmi. Most azután hogyan tovább holtodiglan? Tulajdonképpen egész jól megvoltak jelenlegi helyzetükkel. Mari szép pálya előtt állt. Nagyon kevesen váltak ilyen fiatalon udvari boszorkává. Ha belegondolunk, hivatalból gonoszkodni nem is tisztességtelen. Csúnya pedig valójában csak a szerepe miatt volt, Feri az első pillanatban átlátott a szitán. De Feri sem panaszkodott, olyan pillanatban varázsolták el, amikor épp elege volt az udvarból. Meglepően jól tűrte a nehézségeket, csavargó vére volt. Ráadásul a szerelem is így érte el.
De döntött a józan ész és a boszorka. Ördögi terv szövődött. A szerelmes főboszorka ösztönösen óvta Karolinától kedvesét. Egy csók mindent tönkretehet, de kalkulálnia kellett feletteseivel is. Karolina hercegnő vonzalma Palihoz nyílt titok volt. A megoldás? Herceget kell csinálni Paliból! Ugye, a csók már megvolt. Sőt…!
Pletykázták, hogy mintegy 150 éve a szomszéd királyság akkori trónörökösének jobb kézről volt egy bangár leszármazottja. A boszorka úgy intézte, hogy a bulvárlapok hozzák összefüggésbe az esetet Palival. Közben fölkutatták Pali ükapjának sírját. Exhumálták. Genetikai tesztek sorozata indult. Nagy volt a nyomás az udvaron is. Nagyon kellett egy frigy. Szövevényes diplomáciai akciók indultak a szomszédos országgal. Beszállt a nemzetközi boszorkányszövetség is. A genetikai albizottságukat vetették be. Sok hasonló ügyben jártak már el.
Ha az igazságról nagyon akarjuk, akkor kiderül. A mesében meg főleg. Ha az ügyön egy szerelmes boszorka dolgozik, akkor meg elkerülhetetlenül. Az ügy súlyára való tekintettel újabb boszorkány konferenciát hívtak össze. Döntöttek. Az egész világot bejárta a hír: A csók következtében Paliból Pál herceg lett!
Már csak egy dolga volt kedvenc boszorkánknak. Rá kellett vennie Karolinát, hogy még egy puszit kenjen le Ferinek. Amilyen könnyen belement, olyan nagy volt a meglepetése, amikor egy pillanat alatt Feriből Ferenc herceg lett. Fölocsúdni sem volt ideje, mikorra már Mari boszi el is rabolta. Újabb csók ezúttal Ferenctől, Mari boszi máris Mária hercegnő. Mindenki csak ámult, mire bárki eszmélt volna, el is tűntek. Házasság előtti tanácsadásra rohantak, és egy csendes kápolnában melegében örök hűséget fogadtak.
Pál herceg és Karolina hercegnő megfontoltabb volt. Felkeresetek egy neves esküvőszervezőt. Heted-hét országra szóló lagzit csaptak. Ma is élnek, ha meg nem haltak.
Szinte minden híradás említést tesz arról a furcsa esetről, amikor a menyegzőn a vacsoraidő hírére szmokingos úriemberek, állítólag egy furcsa beidegződés hatására, kanállal a kezükben hosszú sort alkottak a konyha előtt.
2012 március, harmadik díj
