„Aki dudás akar lenni
pokolra kell annak menni
ott kell annak megtanulni
hogyan kell a dudát fújni.”
Anno Domini az Úr 2007. esztendejében a rendszerváltoztatott Magyarország fővárosában két valaha volt „kedves és jó pesti férfi” húsz év múlva találkozott újra egymással egy angyalföldi kórház pszichiátriai osztályán. P. B. Zoltán alias „Pierre” csak nagy nehezen ismert rá régi cimborájára K. Tibor „Twist”-re. Először arra gondolt, hogy csak az a híresen rossz arcmemóriája lehet az oka emlékezete kihagyásának, de amikor „özönvíz előtti kampellósa” feledte kilétét, rádöbbent időszakos amnéziájának valódi okára. A hajdani elegáns belvárosi fiú csak romja volt régi önmagának: rosszul öltözött, foghíjas, csontig lesoványodott emberi roncsként vegetált az elmebetegek között. Zoltán „Pierre” az 1960-as és 70-es években a „hétkerületi Csikágó” aranyifjúságának: rosszul öltözött, foghíjas, csontig lesoványodott emberi roncsként vegetált az elmebetegek között. Zoltán „Pierre” az 1960-as és 70-es években a „hétkerületi Csikágó” aranyifjúságának volt közkedvelten népszerű alakja. Annak idején még az elismerten magas színvonalú szociálista-realista tömegkommunikáció is méltatta munkásságát, szerepelt az emblematikus sötét szemüvegéről elhíresült „kékfényes” Szabó László televíziós műsorában is. Tibor-Twist ezidőtájt a szomszéd kerület, Terézváros polgáriasodó elvtársait boldogította ellátva hiánygazdaságtól senyvedő honfitársait konvertibilis valutákkal, márkás illatszerekkel és tőkés relációból származó farmerkollekciókkal.
A két dicső hazafi a hajléktalanlétezés elöl menekült az ispotály oltalmazó falai közé. Pierre családi indíttatású problémák, Tibor Twist a fővárosi önkormányzat lakásügyi osztályának égisze alatt áldásos tevékenységet folytató ingatlanüzér-bűnszövetkezet jóvoltából került az utcára. A pszichiátrián igyekeztek a társadalom gyengéd gondoskodását a lehető leghosszabb ideig igénybe venni, ám szakmailag remekül felkészült kezelőorvosuk, dr. A. Csaba adjunktus átlátott a szitán. Hiába nyújtották a legtökéletesebb alakítást Az ötven felüli férfiak depressziója című tragikomédia címszereplőiként, mint Jack Lemmon és Walther Matthau, dörzsölt dilidokijuk – felismervén a terápia szükségtelenül felesleges voltát – mindkettőjüknek szinte egyidőben állította ki az útilaput is szimbolizáló kórházi zárójelentést. Zoltán-Pierre egy héttel előbb eltávozott, s ezeket a feledhetetlenül szép napokat a budai hegyvidék erdőségeiben töltötte, majd a kettőjük között létrejött megállapodás alapján egy Újpest és Angyalföld határán lévő hajléktalanszállóban találkozott a sunyi Twisttel, aki mindvégig az elmegyógyintézetben lapított színlelt depresszióval valódi elmebetegek között. A jeles műintézménybe, kérelmüknek helyt adva, s az intézmény alkalmazottainak döntése alapján felvételt nyertek, ahol is menten illusztris társaságba kerültek, olyan ólomsorsú emberek közé, akik a társadalom perifériáján élve, s a nyomor mérhetetlen bugyrában tengődve, az alkohol és a nikotin éhségének frusztrált állapotában szinte bármire képesek. Eladják lelkeiket egy doboz cigarettáért, vágyálmaik netovábbja egy kétliteres műanyag flakonos műbor, és a társaiktól ellopott cipőben késhegyig menő küzdelmet folytatnak az éhbérrel fizetett munkalehetőség megszerzéséért a Moszkva (Széll Kálmán) téri emberpiacon vágyaik villamosára várakozva, melyen majd jegy nélkül utaznak, éhségtől kopogó sóvár szemeikkel kapitális királycsikkeket keresnek a turhatengeren úszó kopár járdaszigeten. De ebben a földi pokolban angyalok szolgálták a honi hajléktalantársadalom érdekvédelmének szent ügyét, a szociális munkások, kik magasztos emberi érzésektől vezéreltetve végezték lélekmentő misszióikat.
A két páriasorsra kárhoztatott és a Sátán hajójában vergődő szenvedélybeteg embert B. Andrea vette oltalmazó angyalszárnyai védelmébe. Az apai ágon lengyel származású, bájos kis amazon magas szakmai színvonalon művelte hivatását. Szociológiai diplomája, középszintű pszichiátriai képesítése egyéni rátermettséggel és példás humanitással párosult. Született és szerzett intelligenciájával első lépésben feltérképezte újdonsült „fiait”. Kedves iróniájával és Neil Simon Egyesült Államok-beli színpadi szerző színművének felhasználásával „furcsa párnak” keresztelte el őket, s nemes szívének minden dobbanásával segíteni szándékozott rajtuk. Legfontosabb feladatként alkoholfüggőségük rabláncait akarta eloldani. Amikor „aethyl depencenciájuk” okáról és tünetéről kérdezte őket tréfásan azt válaszolták neki, hogy ők nem igazi alkoholisták. A szeszt hangulatjavító medicinaként használják orvosi javaslatra látens, permanens, rekkurens depressziójuk kezelésére. Andrea meglepődött a szakszerű diagnózis hallatán, szép szemeit tágra nyitotta a csodálkozástól, majd nevetni kezdett. Kacagása olyan volt, mintha ezüst csengettyűk csilingelnének az égben.
– Nahát, maguk aztán jó firmák – mondta kedvesen mosolyogva – mintha csak a leányomat hallanám, amikor megkérdezem tőle: „Fannikám, elkészítetted a leckédet? – huncutul azt válaszolja: – „De anyu mára nem is volt feladva semmi”.
Pierre elérzékenyült a kulturált és kedves viszontválasztól, amelyben „őrangyaluk” imádott leánya tündéri füllentését Twistnek az Idegen szavak és kifejezések szótárából papagájként betanult orvosi műszavakból összeállított szélhámos dumájához hasonlította. „Fanninak hívják a lányát” – töprengett Twist – „Vajon milyen lehet?” Idézte magában a régi szólásmondást: „nézd meg az anyját, s vedd el a lányát” … „de hát különben is egy Fanni – nomen est omen – csak bájos és kedves lehet.”
Időközben kölcsönösen megszerették egymást. A fiúk imádták Andikájuk, B. Andrea alias Picur finoman árnyalat nőiességét: egy bakfis bájából és egy felnőtt nő felelősségérzettel teli bölcs gondolataiból, egy családanya tiszta érzéseiből komponált édes harmóniáját. Névnapjára sárga rózsát és egy kis plüss oroszlán babát ajándékoztak neki. A viágot ragaszkodó szeretetük jelének szánták, az oroszlán Andrea bátor szívét és szeretett hazája társadalmának jobbításáért vívott heroikus harcát szimbolizálta. Picur jó pásztora volt az ő nyájának, szoros kapcsolatot tartott fenn és odaadóan törődött a reábízott nehézsorsú emberekkel, akik a televízióban domborító hírességek vacsoraorgiájától felajzva langusztás, libamájas, lazacfilés ételábrándjaikat az ingyen konyhák egyfogásos választékából realizálták. Szociális és orvosi segítségeket szerzett számukra és ápolta sérült lelkeiket. Ez utóbbira a „furcsa párnak” is igen nagy szüksége volt, mert nehezen viselték a hajléktalanság keserű sorsát, a permanens neurológiai feszültségeket és a létbizonytalanság nyomasztó érzését. Mentális megnyugvást és szellemi felfrissülést nyújtottak nekik égből alászállt garde mamájukkal folytatott bensőséges beszélgetéseik. Amikor a kedves diákkori emlékeiről, vagy érzelem gazdag magánéletének epizódjairól mesélt nekik, ablakot nyitott a mennyországra. Az otthon melegét és egy anya simogató kezét érezték magukon. Egy alkalommal, amikor addiktológiai ambulánskezelésre vitte el őket, őszinte tiszta örömmel újságolta el nekik, hogy milyen szép látványban volt része, miközben az agglomerációban lévő otthonából Budapest felé tartott gépkocsijával.
– A behavazott szántóföldeken vadászmadarakat láttam – rebegte romantikus kedvességgel. A fiúk, mint két tündérmesét hallgató kisgyermek fogadták szívükbe szép szavait. Twist, ki egy érzelmileg sérült lelkibeteg ember volt, ránézett a számára oly kedves női arcra: szép volt a sminkje: ajkainak kontúrjait gyöngyházfényű rúzzsal hangsúlyozta ki, gyönyörű szavai úgy hangzottak, mintha egy irodalmi alkotásból idézne részleteket. Az egyszerűbb ragadozó kifejézés helyett a vadászmadarak metaforáját használta hitet téve szűkebb pártiája iránti szeretetének. Mikor már vagy huszadszorra mesélte el élményének impresszióját Pierre-nek a vagányabb fiú, ki megboldogult úrfi korában nagy mestere volt a cukkolódásnak „ráverte a balhét”, hogy gyagyás és szerelmes Andreába. Twist jó szokása szerint rögtön visszatámadott azzal, hogy látta őt, amikor őrangyaluktól emlékbe kapott fényképet nézegetve onanizált. A hebehurgya Twistnél jóval többet szenvedett, mélyen érző férfi néhány másodpercre elhallgatott, eszébe jutott az átélt kilencven napos sötétzárkában töltött börtönbüntetés, amely után más emberként született újjá. Ránézett cinikusan bazsalygó cimborájára, szomorkásan elmosolyodott és egy gyönyörű gondolatot öntött szavakba.
– Én oly mérhetetlenül tisztelem és szeretem őt, hogy a testi vágyakozásnak még a gondolatával sem akarom megsérteni.
Twist magába szállva elhallgatott, és soha többé nem élcelődött senki érzelmének rovására. Hálás szívvel fogadták a feléjük áradó szeretetet és az anyai gondoskodást. Kezdtek csillapulni azon háborgó rossz érzéseik, hogy a társadalom kirekesztette, s a hazájuk eldobta őket magától. De sajnos az önmagukra kiszabott egyéni magánterápiájukat is folytatták tovább, egy a szállóhoz közeli közért melletti padon jóféle tablettás borral. Eme mennyei nedűt a hajléktalanok szleng szótára plasztikosz fiakonosz morbusz heparosz hungarikosznak, azaz műanyag flakonos mélymagyar májhalálként aposztrofálja. Az ócska lőrétől az ideggyenge Twistnek egy időre jó hangulata kerekedett filléres emlékeinek nosztalgiahajóján ringatózva simogattatta magát illúzióinak hamis habjaival. De aztán a bódulatbárka fedélzetközét elárasztotta a kétely és a félelem. Rá kellett döbbenie, hogy ő csak egy bohóc volt, szomorú arcú pojáca egy ócska színpadon, ahol a megkopott festésű, horpadt felületű deszkadíszletek mögött sárguló, sápadt faleveleket sodor a szél. Úgy gondolta, nem öli meg még a tudatalattijában rejlő szomorú bohócot, mert akkor megöli vele az álmát. Letekintett a pad mellé eldobott kiürült boros butéliára és tudta, hogy újra és újra inni fog majd, mert elvonási tünetei lesznek. Émelygést érzett, hánynia kellett, s kiokádott erősen savas kémhatású gyomortartalma heves reakcióba lépett a sétaút beton burkolatával. Pierre nézte szenvedő barátját és elhatározta nem hagyja cserben, segíteni fog rajta, mint a katona, ki a harctéren vállán viszi sebesült bajtársát, apa, ki a végsőkig kitart beteg gyermeke mellett, s a jó testvérbty, ki segíti gyámoltalan kisöccsét. A fiúk megpróbálták alkoholizálásaikat Andrea elöl eltitkolni, de azt az addiktológiai és pszichológiai ismeretekkel bíró és a hajléktalanellátásban több éves gyakorlatot szerzett intelligens asszonyt nem tudták „átvágni”. Látta véreres szemeiket, „gömbölyű cipőtalpaikon” billegő mozgáskoordinációs zavaraikat, s hallgatta akadozó beszédeiket. Az utolsó csepp a pohárban egy lakhatási támogatási pályázati adatlap kitöltésének esete volt. A fiúk ittas állapotukban olyan válaszokat adtak meg, illetve írtak le, mint két analfabéta elmebeteg. Andrea szerette őket és együttérzett velük, s ez a nagyszerű ember a csodás anyai szívével megtalálta problémájukra a legideálisabb megoldást. Konzultált kollégáival és megbeszélte a dolgot szociológus professzor férjével is, és a kapcsolatai révén elhelyezést szerzett nekik a Kőbányán lévő, szenvedélybetegeket rehabilitáló emberbarát alapítványnál. Anyjukként tisztelték, s testvérhúgukként szerették, a két lator valamiért mégis vonakodott alávetni magát az elvonókúrának. Ám ez a „kardos” asszonyság hajlíthatatlan maradt, és 2007. december 13-án, Luca napján az áldott mini boszorkány elvitte szelíd ördögeit a tisztító tűzbe. A patinás munkáskerületek képmutató kispolgári gondolkodású lokálpatriótái megkönynyebbülten fellélegeztek, és hangot is adtak megelégedettségük érzéseinek.
– Na végre, hogy mostantól már nem szemetelnek itt, és nem rondítanak ide többé.
Egy szép városi cigánylány – kinek derekáig érő, egyenes szálú, barna haja volt a két shar-pei kutyájának sétáltatás közben gyakran megállt beszélgetni a fiúkkal, védelmébe vette őket.
– Soha nem láttam, hogy itt végezték volna el a szükségüket, és még a mások szemetét is összeszedték maguk körül.
Két tisztes matróna is kiállt mellettük:
– Nekünk hiányozni fognak, kedvesek, szellemesek és udvariasak voltak. Az alacsonyabbik az a huncut szemű még a kezemet is megkérte – mesélte mosolyogva az egyik hölgy.
– Nekem pedig jósolt a másik.
– Nagy svihákok lehettek valamikor – kacagtak a ladyk.
A himpellérek, hogyha hallhatták volna ezeket a szolidáris, szerető szavakat, bizonyosan öröm tölti el viharverte szíveiket. Valakik talán őket is szeretik, s valakinek talán ők is hiányoznak – a csavargók a padról.
2013 május
3. díj
