Végül is nagy nehezen úgy döntöttem, hogy tartalékolom a hideg téli éjszakára a kevéske megmaradt piámat.
Az üveget elhelyeztem a sporttáskámba, majd az összes holmimat eldugtam
a ház melletti bokorba. Azt gondoltam, hogy körülnézek még egy kicsit a
csomagjaim nélkül a sötét és a hideg ellenére. Kimásztam a garázson át
az utcára, majd óvatosan körülnéztem. Abszolút felesleges volt az
óvatosságom a téli éjszaka kellős közepén, de a félelmeimet még az
alkohol sem tudta legyőzni. Kíváncsiságból elindultam a hotel irányába.
Eleinte ismerős házak mellett haladtam, de száz méter megtétele után
újakat fedeztem fel, már amennyire a sötétség engedte.
Hirtelen eltűntek a bal oldalam mellől a kerítések és a házak, csak a
sötétséget láttam, és a hullámok hangját hallottam tisztábban. Sejtésem
szerint egy parkhoz érkezhettem. Csupán pár métert haladtam a part
felé, mikor egy sötétebb tömeg állta utamat. Közelebb érve rájöttem,
hogy egy faház hátsó feléhez érkeztem. Óvatosan megkerültem a faházat,
melyről kiderült, hogy egy büfé épülete. Egy másik hasonló ház is állt
az előzőtől pár méterre, amely szintén büféként működhetett a nyári
szezonban. Tovább sétáltam a part felé. Kiderült, hogy egy kis öbölhöz
érkeztem, ahol több stég állt a vízben. Talán egy szabad strandnál
állhattam, de nem voltam benne biztos.
Töprengésemet a szemerkélő eső szakította félbe. Visszasiettem a büfé
épülethez, hogy beálljak az eresz alá. Egy perc múlva azonban erősebben
kezdett esni az eső, és a szél is felerősödött. Egyre erősebben
csapódott be az eső az eresz alá. Már az arcomról is folyt a víz.
Hátamat nekifeszítettem a háznak, hogy minél kevésbé ázzak, de nem
igazán használt ez sem. Minél jobban esett rám az eső, annál jobban
lapultam a házhoz. Pár pillanattal később furcsa recsegést hallottam a
hátam mögül, és a testem szép lassan kezdett hátrafelé dőlni.
Elugrottam a háztól, majd megfordultam, hogy rájöjjek, mi is történt.
Óriási meglepetésemre állapítottam meg – elsősorban a kezemmel
kitapintva, – hogy nem a ház falának, hanem egy ablaktáblának
támaszkodtam, mely nem zárt rendesen, így lassan kinyílt a súlyomtól.
Most már kézzel nyomtam beljebb mindkét szárnyát az ablaktámlának. Az
üvegablakok is kinyíltak, de a sötétben mégsem láttam be a házba. Az
öngyújtómmal világítottam be a kis helyiséget. A büfé konyhájába estem
be majdnem. Az ablak alatt egy asztal állt, ami segített a bemászásba,
amin egyáltalán nem gondolkoztam. Villámgyorsan megmagyaráztam
magamnak, hogy ez nem betörés, hiszen én csak nekitámaszkodtam az
ablaknak, és az önmagától nyílt ki. Újra meggyújtottam az öngyújtómat,
hátha találok valami italt vagy ételt. Az első, amire ráleltem egy
gyertya volt az asztallal szembeni konyhaszekrényen. Meggyújtottam a
már felforrósodott öngyújtómmal, amit már alig bírtam tartani a
kezemben. A gyertyafénynél már sokkal jobban láthattam a konyhát. Az
asztalon kívül két konyhaszekrényt és egy nagy gáztűzhelyt fedeztem
fel. Egy ajtót is felfedeztem a konyha végében, mely valószínűleg az
elárusító helyiségbe vezetett. Megpróbáltam feszegetni, de sokkal
jobban zárt, mint az ablak, melyen bejutottam.
Elkezdtem átvizsgálni a szekrények fiókjait, de egy korty alkoholt sem
találtam. Mérgemben az asztalra helyeztem a fiók használhatónak vélt
tartalmát. Bontott mustáros és ketchupos flakonok sorakoztak a gyertya
fényében. A következő fiók tele volt műanyag evőeszközökkel, melyeket
beleöntöttem egy reklámtáskába. A “valamire jó lesz” elv alapján
magamévá tettem az összes szalvétát és kéztörlő papírt is. Egy újabb
fiókban két-három és öt deciliteres műanyag poharakat találtam. Nagy
örömömre vagy tíz fajta fűszert is leltem az utolsó fiókban, habár
fogalmam sem volt, hogy mihez használhatnám el, hiszen még egy kiflim
sem volt. Az asztal már tele volt különféle “finomságokkal”, csak egyik
sem volt iható vagy ehető, de talán pénzt lehet belőle varázsolni –
gondoltam pityókás fejemmel. Nem tudtam miért gyűjtöttem össze a büfé
összes maradékát, de azt főleg nem, hogy mivel viszem el azokat alkalmi
búvóhelyemig.
Már nem volt fiók, amelyet ki ne ürítettem volna, ezért kitártam az
egyetlen kétajtós szekrényt is. Abban sem találtam, se piát, se kaját,
de ellenben egy pár reklámszatyor bújt meg az alján. Gyorsan elpakoltam
új szerzeményeimet öt zacskóba, majd az asztalra állva kiugrottam a
házból. Kiemeltem a csomagjaimat, és először az ablakot, majd a
palettát is behajtottam. Szinte futottam vissza a búvóhelyemre kezemben
az öt szatyorral.
Első dolgom volt a ház oldalához sietni a pálinkásüvegemhez. Lihegtem a
kimerültségtől és az izgalomtól, hogy nem tűnt-e el az életmentő
italom. Hatalmas megkönnyebbülésemre a helyén volt. A sötétben is
figyeltem arra, hogy a maradék pálinkámnak csak a felét igyam meg,
hiszen még éjfél sem volt. Magamhoz vettem az üveget, és visszamentem a
teraszra. Egymással szembeállítottam két széket, hogy azokon próbáljak
aludni. Nehézkesen ugyan, de sikerült elhelyezkednem, majd a
fáradtságtól és az ital hatásától gyorsan becsuktam a szemem.
Rettentően kényelmetlen volt az alkalmi fekhelyem, ezért felkeltem, és
rágyújtottam egy cigarettára, pedig már az is vészesen fogytán volt. Az
asztal körül keringtem dohányzás közben, melynek közepén a pálinkás
üveg állt az egy deciliter tartalmával. Mire elszívtam a cigarettát már
annyira felpörgettem magam, hogy az asztalhoz fordultam, és lehúztam a
maradék pálinkát.
Még az üresnek tűnő üveget újra a számhoz szorítottam, és az égnek
emeltem, hogy az utolsó csepp is lecsuroghasson a torkomon. Mikor már a
párlatát sem éreztem a szesznek leemeltem a fejemet az üveggel együtt.
A vég dühében az üres üveget a part felé hajítottam. Az üveg nagy
robajjal ütközött egy tárgynak, de mégsem tört össze. A hang alapján
arra gondoltam, hogy valószínűleg a facsónakot találtam el.
E pillanatban utazhatnékom támadt.
– folytatjuk –
