471. szám Interjú

Az utca mint közös tér – beszélegtés Sarah Günterrel, a “20 forintos operett” projekt művészeti vezetőjével

Szerző:


Mi a „20 forintos operett” és ki a szerzője?
A „20 forintos operett” nem írott darab. A címet Bertolt Brecht Koldusoperája ihlette, mely zenei betétekkel teletűzdelt képekben meséli el és fikcionalizálja az utca életét. Mi a saját darabunkat írjuk meg, amely egyszerre folyamat, színdarab és szöveg. A darab egyes részeit nemcsak megírjuk, hanem eljátsszuk, megépítjük és megrajzoljuk. Nem az a cél, hogy egy egyszeri színházi projekt jöjjön létre. Hosszú távon működő közösségi fórumot szeretnénk felépíteni. A „20 forintos operett” tehát inkább valamiféle összművészeti alkotás, melynek nagyon fontos része a munkafolyamat maga.

Mi ez a közösségi fórum?
Olyan kereteket alakítunk ki, amelyeken belül teljesen különböző emberek szabad teret kapnak a művészi munkához illetve a játékhoz. A projekthez mindenki a maga személyes módján kapcsolódhat. A fórum, amit létrehozunk, abban segít, hogy az emberek egy kreatív folyamat keretein belül megismerkedhessenek egymással, részesei legyenek valaminek, aminek sem üzleti jellege, sem bármilyen más funkciója nincs.

Mi a „20 forintos operett” témája?
A téma az utca mint közös tér. Hogyan lehet a társadalmi szegregációval dacolva létrehozni egy olyan teret, ahol nem számít, honnan jössz, ahol át lehet lépni a társadalmon belüli határokat.

Hogyan valósítjátok ezt meg?
Idén az operett első képe jön létre, aminek a „Mókus Maxi” címet adtuk. Berecz Zsuzsa munkatársammal az utóbbi hónapokban sok művésszel, utcaszakértővel és 8. kerületi szervezettel vettük fel a kapcsolatot, hogy létrehozzuk a közreműködők hálózatát. A 8. kerületben egy nyitott művészeti műhelyt hozunk létre, amelyben bárki részt vehet. Itt felépítünk egy hatalmas multifunkcionális, mobil mókust. Ő áll majd az első kép középpontjában. Szeptember közepén pedig egy nagy köztéri ünnepet szervezünk a mókus tiszteletére, terveink szerint a Kálvária téren.

Hol van ez a műhely?
A Tolnai Lajos utca 23-ban. Hosszú keresés után a Józsefvárosi Önkormányzat bocsátotta rendelkezésünkre a telket. Ez egy évek óta használaton kívül álló kert, korábban egy óvoda játszótere volt.

Pontosan mi történik ott?
Minden nap ott vagyunk és építünk. Olyan anyagokat használunk, amiket találunk vagy amiket a résztvevők hoznak. A társadalom által felhalmozott szeméttel dolgozunk. Emellett van egy heti órarendünk; minden nap más-más résztvevő tart foglalkozásokat. Lesz pl. énekóra, ami közben angolul is lehet majd tanulni és közben a résztvevők megírnak közösen egy dalt, ami később elhangzik az előadásban.

Kik ezek a résztvevők? Milyen szervezetekkel dolgoztok együtt?
Először is a Pneuma Szöv. nevű nyitott hálózat tagjaival. Ez egy olyan hálózat, amit 4 éve hoztunk létre egy projektünk kapcsán. Együttműködő partnerünk a Mobile Albania nevű német színházi csoportom, ami évek óta kutatja a színház eszközeivel az utca terében való mozgást. A Vagyunk Egyesület és az UccaMűvész Egyesület művészei jelentős részt vállalnak a projekt tervezésében. Horváth Csilla „Mókus Márkus” c. novellája adta a kiindulópontot a munkához. Rejtő Gábor, Lée József és más szerzők szövegeket és dalokat írnak a darabhoz. Részt vesz még a projektben Makra Viktória bábművész, aki bábkészítő műhelyt fog vezetni augusztus első hetében. Dudás Zsombor zenész a darab zeneéjének a kialakításában vesz részt, a Béla Műhely nevű kísérleti zenekar pedig abban fog segíteni, hogy a mókus egyes testrészei hangszerként megszólaljanak. A Menedékház Alapítvány gyerektánc-csoportja heti rendszerességgel próbálja nálunk a mókustáncát. A Menhely Alapítvány és a Goethe Intézet gerillacsapata is támogatnak minket. Sajnos nem tudok minden közreműködőt felsorolni, mert betelne vele egy füzet. Minden nap újak csatlakoznak.

Hogyan lehet csatlakozni?
Úgy, hogy valaki eljön hozzánk és elkezdi csinálni. Ezen kívül hetente különböző akciókat és gyakorlatokat hirdetünk meg a facebook-oldalunkon és előbb-utóbb a honlapunkon és helyben az üzenőtáblánkon is. Például minden szerdán 11 órakor van gyerektánc, amibe be lehet kapcsolódni.

Mi mindent lehet még csinálni?
Építeni, rajzolni, táncolni, színházi gyakorlatokban részt venni vagy egyszerűen csak körülnézni, találkozni, mohából graffitit készíteni, dalokat írni, zenélni és még sorolhatnám. Egyszóval mindenféle művészetet, amihez kedvünk van. Közben a szomszédsági kapcsolatokat is erősíteni szeretnénk.

Azt hogyan akarjátok elérni?
Úgy, hogy nálunk az emberek találkozhatnak és megismerkedhetnek egymással. Ki akarunk próbálni például egy csererendszert. Sok embernek kevés a pénze és nekünk is alig van valamennyi. Ehelyett kialakítunk egy „cserefát”, amire mindenki kitűzheti, hogy mit tud felajánlani. Például valaki egy órán át vállal takarítást, más egy óra hajvágást tud felajánlani, megint más ki tud festeni egy szobát. Ha valakinek szüksége van valamire, kaphat egy órányi időt a másiktól, ő pedig cserébe segíthet neki valamiben, amihez az illető nem ért. A szomszédok így tudnának segíteni egymásnak.

Mi a célotok ezzel a projekttel?
A társadalmon belüli határokat szeretnénk feloldani. Hajlamosak vagyunk mindenkit bizalmatlanul kezelni, aki más, mint mi. Én például unalmasnak tartom, hogy csak színházi emberekkel találkozzam, miközben egy eleven társadalom nagyon heterogén. Együtt erősebbek vagyunk. És főleg a monetáris peremvidékeken élőknek szeretnénk lehetőséget adni arra, hogy részesüljenek egy közös utópia örömében.

Mit gondolnak a szomszédok erről?
Már többen mondták, hogy nagyon jó, amit csinálunk és hogy fontos, hogy egy művészeti projekt pont itt legyen megvalósítva. Sok szimpatikus emberrel találkoztunk.

Mi az eddigi legemlékezetesebb élményetek?
Volt egy nagyon vicces történet. Ott voltam egyedül az elején és gereblyéztem a telket. Egyedül éreztem magam, de akkor jött a János bácsi szomszéd házból és elkezdett segíteni. Leszedte a kerítésről a rászögelt deszkákat, hogy nyitottabb legyen a tér. A következő nap is folytatta a kalapálást. Egyszer csak az utca túloldalán elkezdett kiabálni egy hölgy. A kiabálása annyira hangos volt, hogy zengett az egész utca. Nagyon mérges lett a hangos kalapálás miatt. Amikor odamentünk hozzá, eleinte még folytatta a kiabálást. De utána elmeséltük, hogy egy nyitott műhelyt csinálunk. Átjött körülnézni, furcsállotta, de egy idő után már mosolygott. Később visszajött a lányával, és most majdnem minden nap, amikor elhalad a telek mellett, beköszön nekünk. Kiderült, hogy régebben énekelt, amin nem is csodálkozom, mert annyira nagy hangja volt. Tök jó lenne, ha énekelne nálunk. Szóval az emberek az elején néha szkeptikusak, de azután egyre többen érdeklődnek és beszélgetnek velünk. 

Hogyan lehet még hozzájárulni a projektetekhez?
Mindenféle adománynak örülünk. Még keresünk építőanyagokat, vízálló festéket, asztalokat stb. A kapunkra kiakasztottunk egy kívánságlistát, amire ráírtuk, mire van sürgősen szükségünk. Fotósokra, írókra és filmesekre is sürgősen szükségünk lenne.

Végül: mit üzensz olvasóinknak?
Szerintem bízni kell egymásban, csak akkor lehetünk erősebbek, ha együtt csinálunk valamit.

Ámen.

Dödölle

Kapcsolódó írások