A csövi gyermekkorában – most már csak néha felfoszló, homályos emlékképként dereng – hallott nagyszüleitől valamiféle grúz családi vérvonalról szóló legendát. Nagypapája őrizgetett még az ő nagyapjától rámaradt pár fóliánst, amelyek az ördög tudja kiféle déditől a család birtokában maradtak.
„Zarah Verebesvili” kanyargott egy cirill betűkkel írt okmányféle alján az aláírás; alatta elmosódott körpecsétes bélyegző: „1768. RJUDESVILI”. Pergamenpapírra írt, kétoldalas fidibuszról volt szó, amivel a csövi – akkoriban persze még nem volt az – nem sokat törődött. Aztán negyven év múlva – amikorra már sikerült félholtra innia magát és egyes egyedül maradt a családból – heveny pénzzavarában elvitte a fóliánsokat egy D. utcai antikváriushoz. Az csipesszel fogta meg a lapokat, lupéval hosszan tanulmányozta és végül 3000 forintot ajánlott értük.
„Alleluja!” – gondolta az eladó, és megintcsak elfelejtette a pergamenlapokat. Egyszer aztán – akkor már átmeneti szállón lakott – értesítést kapott egy ügyvédi irodától: „T. uram – Ön ekkor és ekkor, itt és itt – születési anyakönyvi kivonattal, iratokkal, bizonyítványokkal – örökösödési előleg ügyében – szíveskedjen megjelenni irodánkban!”
„Hoppá” – gondolta a csövi – „azért ez mégsem a BKV fizetési felszólítása”. És a megadott időpontban, minden dokumentummal felszerelkezve bekopogott az ügyvédi irodába. Ott bábeli nyelvzavar fogadta, de miután bemutatta dokumentumait, azonnal széket toltak alá, kávéval, üdítővel kínálták és halotti csendben egy cirill betűs paksamétát toltak elé.
– Tisztelt uram, – lépett mellé egy ragyogó megjelenésű és modorú férfiú – én az ön hagyatéki ügyében illetékes grúz ügyvédi irodát képviselem, és engedje meg, hogy tolmácsként is rendelkezésére álljak. Ez itt az ön örökösödési előlegéről szóló határozat, a magyar nyelvű fordítás napokon belül a birtokunkban lesz, addig is ismertetném a határozat lényegét. Amennyiben egyetért vele, kérem, írja alá, majd egy éve keressük önt; most kérem, döntsön!
Miután az ügyvéd ismertette a határozatban foglaltakat, a csövit kiverte a veríték.
– Mennyi?! – dadogta – 1,8 milliárd forint?
– Euro. És ez csak az előleg. Ez az önök pénzében számolva 400 milliárd forint. Ezzel ön Magyarország tíz leggazdagabb embere közé tartozik. Gratulálok!
„Jézusom! A grúz vérvonal” – villant át a csövin. Egy ideig dermedten hallgatta a a Krími-térség földgáz-, olajkitermelési mutatóit – és azzal egyetemben a rá vonatkozó szorzószámokat –, aztán határozott mozdulattal az arany Montblanc toll után nyúlt és aláírta az előszerződést. Hátralökte a széket, felállt és furcsa szikrák villantak a szemében.
– Húszezer forintra van szükségem. Most! – nézett a tolmácsra.
Az egy szempillantás alatt nyújtotta a bankjegyet.
– Most már te vagy a személyi titkárom, hétfő délelőtt 10-kor megvársz a szálló előtt, dolgunk lesz.
Két hét alatt elintézték a pénzügyi befektetéseket és a csövi frissen vásárolt Pozsonyi úti luxusgarzonjában hozzáfogott terve megvalósításához. „Mennyei Manna” Átmeneti Szálló és Intézményei (MMÁSZI), a – most már nem – csövi végigsimította a fejléces, körbélyegzős, egyébként üres papírlapot és telefonálni kezdett. Első lépésként megvette Mátyásföldön a hosszú ideje használaton kívül álló volt szovjet laktanyát. Az Erzsébet-liget szélén álló zöldövezeti ingatlanért az önkormányzat irdatlan összeget kért. A vevő a beírt vételár másfélszereséről szóló csekket állított ki, körbekeríttette a telket, és ügynökei útján felvette a kapcsolatot Karl Libeskind-del. A világ legkeresettebb építészmérnöke és tervezője – aki épen a lerombolt WTC-tornyok helyén épülő koplexum építését irányította New York-ban – átutazott Mátyásföldre, megnézte a területet, leskiccelte a tervet és egyik helyettesét hátrahagyva visszarepült munkahelyére. (Az egész nem került 800 millióba).
Egy év alatt megépítették a 200 férőhelyes átmeneti hajléktalanszállót. A megalkotás kifejezés talán helyesebb lenne, hisz a világ legjobb építészei fapados repülőjáratokkal, csoportosan érkeztek a már kulcsrakész tünemény megtekintésére.
Az újsütetű tulajdonos – a továbbiakban is nevezzük csak csövinek – körbesétálta a versaillesi parkok mintájára kialakított birodalmát, aztán leült az egyik szökőkút melletti padra és megfogalmazott egy hirdetést:
„Felhívás!
Tárgyhó 31-én nyíló átmeneti szálló – maximum egy év időtartamra – hajléktalan férfiak részére szálláslehetőséget biztosít. Ugyanide keresünk egy négy fős go-go görl lánycsapatot tapasztalt madam vezetésével, négy fő vendéglátóipari pultos-eladót, valamint egy három fős betegápoló team-et. Pszichiátriai intézetben gyakorlatot szerzettek előnyben.
Kiegészítő szolgáltatásaink:
Korlátlan étel-ital fogyasztás (alkoholtartalmú italokat is beleértve), non stop kocsma és éjszakai mulató a park területén, detoxikáló, pezsgő-fürdő, relax-terem, internet hozzáférés stb…
Feltételek:
1. Gyógyíthatatlan alkoholizmus, mélységes depresszió, kilátástalan jövőkép
2. Negyven év feletti életkor
3. Felsőfokú végzettség(-ek) és legalább 15 év igazolható munkaviszony.
4. Büntetlen előélet.
5. A házirend betartása.”A megnyitó előtti előválogatáson akkora tömeg gyűlt össze, hogy a csövi és munkatársai évekre előre regisztrálhatták a szállólakókat. A közel 800 fő diplomás alkoholistából az első 200-at sorsolás útján választották ki, majd a szállótulajdonos – szolíd, svédasztalos ünnepség keretében – ismertette a legfontosabb tudnivalókat:
– Barátaim! Rövid leszek, hiszen mindannyian hasonló cipőben járunk. Mindegyikőtök 16-18 évet keményen tanult azért, hogy céljait megvalósíthassa. Az álmok szétfoszlottak és most valamennyiőtök állás nélküli hajléktalan. Egyikőtök sem gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt jutott marginális pályára – az idáig vezető út okainak feltárása nem az én feladatom. Most azonban döntenetek kell, hogy az egy éven át tartó alkoholizálást választjátok, vagy akárhogyan is, de megpróbáljátok összeszedni magatokat. Mindkét választáshoz biztosítom a feltételeket. Szeretném, ha intézményünkben mindenki – a maga választotta úton haladva – jól érezné magát. S csak egy gondolat a házirendről: az egész csak formaság, de egyetlen előírást be kell, hogy tartsatok, alkoholtartalmú italt nem hozhattok be a szobátokba. Az önkormányzat csak ezen feltétellel engedélyezte működésünket. De semmilyen előírás nem tiltja, hogy ittas állapotban ne mehessetek fel szobáitokba. Befejezésül néhány szót a szállóban bevezetett kuponrendszerről. A kék bilétát igénylők a park területén levő „Szétázott esély” nevű non stop kocsmában történő korlátlan szeszesital fogyasztásra jogosultak, a piros bilétával rendelkezők a szálló oldalszárnyában elhelyezkedő „Seherezádé” éjszakai ház hölgyeit látogathatják. Anyagi természetű gondjaitok nem lesznek, ha úgy tetszik, mától mindenki egyéni edzésterv alapján indul. Sok sikert!
A csövi megtörölte homlokát és régi beidegződésének megfelelően felhajtott háromnegyed liter kocsisbort.
Két hónap múlva készült el az első felmérés. A lakók közül 194-en alkoholizáltak, a maradék hat fő absztinens csoportot alkotott. Ők az első emelet elkülönített szakaszán kialakított lakosztályba költöztek és azt is elviselték, hogy a részeg szállólakók éjszakánként „bolondok, bolondok” ordítással leköpdösték ajtajukat. (Cifrább dolgok is megtörténtek, de a profi takarító személyzet minden alkalommal a helyén volt).
A csövi minden hónap első hétfőjén belátogatott a szállóba és átfogó, szigorú, mindenre kiterjedő ellenőrzést tartott. Ez a gyakorlatban abból állt, hogy pár órára leült az ügyeletes portás mellé és megszemlélte a szobájuk felé igyekvő lakókat.
– No, no ügyvéd úr! Álljon csak meg egy pillanatra!
– Aztán miért? – nyögte az, miközben megpróbált egyik kezével a pult sarkába kapaszkodni, a másikkal pedig a ruhája elején terjengő nedves foltot takargatta.
– Uram! Tudtommal ön hitet tett az alkohollal történő együttélés örök és megbonthatatlan barátsága mellett.
– Abban biztos lehet…
– Akkor miért nem következetes? Itt az alkoholszonda,… fújjon egyet! No lám, 1,2 ezrelék, tegnapelőtt 1,8-at fújt. Visszafejlődünk? Hagyjuk kihűlni az örök barátságot? És mi ez a kis folt a nadrágján? Fél munkát végzünk? Tessék, itt van egy kék kupon és a megfelelő állapotban jöjjön vissza!
Másfél óra múlva az ügyvéd a recepcióspult elé mászott, méteres pisicsíkot húzva maga után.
– Na ez az, ügyvéd úr! Csak tudja maga, hogyan kell bejönni. – Azzal intett az ápolóknak, akik fél óra elteltével patyolattisztán ágyba dugták a lakót.
A nyolcadik hónapban változott a statisztika: a hat fős absztinens csoportból két fő átállt az alkoholistákhoz. Egyébként a szálló élete békésen, rendezetten zajlott. A külvilág semmit sem tudott, s talán nem is lett volna baj, ha az utolsó két hónapban nem fordul elő – gyors egymásutánban – négy májcirózis okozta haláleset.
A szállót bezárták, a botrány leírhatatlan volt. A csövi fél év múlva bíróság előtt állt.
– Ön nem kért ügyvédet – szögezte le a bíró a tárgyalás végén. – Megkérem, foglalja össze védekezését!
– Tisztelt Bíróság! Senkit nem kényszerítettem rendszeres, mértéktelen alkoholfogyasztásra. Senkinek nem emeltem szájához a poharat. Választási lehetőséget szerettem volna nyújtani… Sajnálom, hogy végül csak négy fő élt a felkínált lehetőséggel. Tudom, tehetetlenségem felett érzett dühömben túllőttem a célon, nemegyszer gondoltam, akkor igyátok csak halálra magatokat!
Soha nem gondoltam, hogy ez megtörténik, soha nem akartam, hogy megtörténjen. Ugyanakkor, ismerve az alkoholistákat, tudtam, hogy szinte lehetetlen feladatra vállalkoztam. Ezeknek az embereknek az életében eljött az a korszak, amikor már pusztán álmaikban élnek, megtelepszenek a zavaros törekvések, a homályos vágyak, a teljesülni nem akaró, és a szinte teljesen feladott remények senkiföldjén. Menthetetlenek – mint ahogy én is az vagyok, a millióimmal együtt. De ha már úgysem tudok segíteni rajtuk, legalább legyen egy gondtalan évük. Igen, így gondoltam, s ha csak négy embernek sikerült kikeveredni ebből az iszonyú csapdából, talán már megérte.
– Vádlott! – mondta a bírónő. – Négy ember meghalt, négy ember – talán – megmenekült, és ön ezt elfogadható eredménynek értékeli? Ön elviselhetetlen kísértésnek tett ki beteg embereket, az intézetében bevett gyakorlat egyenértékű azzal, mintha kleptomániásokat küldött volna be egy önkiszolgáló szupermarketbe. Mérhetetlen vagyona egy részét veszélyes és átgondolatlan kísérlet megvalósítására fordította. Ön, bár elmondása szerint szerette az alkoholistákat, a humanitás nevében négy ember halálát okozta. Ezért gondatlanságból elkövetett – négy fő halálát okozó – emberölésért 11 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélem.
„Alleluja!” – gondolta az eladó, és megintcsak elfelejtette a pergamenlapokat. Egyszer aztán – akkor már átmeneti szállón lakott – értesítést kapott egy ügyvédi irodától: „T. uram – Ön ekkor és ekkor, itt és itt – születési anyakönyvi kivonattal, iratokkal, bizonyítványokkal – örökösödési előleg ügyében – szíveskedjen megjelenni irodánkban!”
„Hoppá” – gondolta a csövi – „azért ez mégsem a BKV fizetési felszólítása”. És a megadott időpontban, minden dokumentummal felszerelkezve bekopogott az ügyvédi irodába. Ott bábeli nyelvzavar fogadta, de miután bemutatta dokumentumait, azonnal széket toltak alá, kávéval, üdítővel kínálták és halotti csendben egy cirill betűs paksamétát toltak elé.
– Tisztelt uram, – lépett mellé egy ragyogó megjelenésű és modorú férfiú – én az ön hagyatéki ügyében illetékes grúz ügyvédi irodát képviselem, és engedje meg, hogy tolmácsként is rendelkezésére álljak. Ez itt az ön örökösödési előlegéről szóló határozat, a magyar nyelvű fordítás napokon belül a birtokunkban lesz, addig is ismertetném a határozat lényegét. Amennyiben egyetért vele, kérem, írja alá, majd egy éve keressük önt; most kérem, döntsön!
Miután az ügyvéd ismertette a határozatban foglaltakat, a csövit kiverte a veríték.
– Mennyi?! – dadogta – 1,8 milliárd forint?
– Euro. És ez csak az előleg. Ez az önök pénzében számolva 400 milliárd forint. Ezzel ön Magyarország tíz leggazdagabb embere közé tartozik. Gratulálok!
„Jézusom! A grúz vérvonal” – villant át a csövin. Egy ideig dermedten hallgatta a a Krími-térség földgáz-, olajkitermelési mutatóit – és azzal egyetemben a rá vonatkozó szorzószámokat –, aztán határozott mozdulattal az arany Montblanc toll után nyúlt és aláírta az előszerződést. Hátralökte a széket, felállt és furcsa szikrák villantak a szemében.
– Húszezer forintra van szükségem. Most! – nézett a tolmácsra.
Az egy szempillantás alatt nyújtotta a bankjegyet.
– Most már te vagy a személyi titkárom, hétfő délelőtt 10-kor megvársz a szálló előtt, dolgunk lesz.
Két hét alatt elintézték a pénzügyi befektetéseket és a csövi frissen vásárolt Pozsonyi úti luxusgarzonjában hozzáfogott terve megvalósításához. „Mennyei Manna” Átmeneti Szálló és Intézményei (MMÁSZI), a – most már nem – csövi végigsimította a fejléces, körbélyegzős, egyébként üres papírlapot és telefonálni kezdett. Első lépésként megvette Mátyásföldön a hosszú ideje használaton kívül álló volt szovjet laktanyát. Az Erzsébet-liget szélén álló zöldövezeti ingatlanért az önkormányzat irdatlan összeget kért. A vevő a beírt vételár másfélszereséről szóló csekket állított ki, körbekeríttette a telket, és ügynökei útján felvette a kapcsolatot Karl Libeskind-del. A világ legkeresettebb építészmérnöke és tervezője – aki épen a lerombolt WTC-tornyok helyén épülő koplexum építését irányította New York-ban – átutazott Mátyásföldre, megnézte a területet, leskiccelte a tervet és egyik helyettesét hátrahagyva visszarepült munkahelyére. (Az egész nem került 800 millióba).
Egy év alatt megépítették a 200 férőhelyes átmeneti hajléktalanszállót. A megalkotás kifejezés talán helyesebb lenne, hisz a világ legjobb építészei fapados repülőjáratokkal, csoportosan érkeztek a már kulcsrakész tünemény megtekintésére.
Az újsütetű tulajdonos – a továbbiakban is nevezzük csak csövinek – körbesétálta a versaillesi parkok mintájára kialakított birodalmát, aztán leült az egyik szökőkút melletti padra és megfogalmazott egy hirdetést:
„Felhívás!
Tárgyhó 31-én nyíló átmeneti szálló – maximum egy év időtartamra – hajléktalan férfiak részére szálláslehetőséget biztosít. Ugyanide keresünk egy négy fős go-go görl lánycsapatot tapasztalt madam vezetésével, négy fő vendéglátóipari pultos-eladót, valamint egy három fős betegápoló team-et. Pszichiátriai intézetben gyakorlatot szerzettek előnyben.
Kiegészítő szolgáltatásaink:
Korlátlan étel-ital fogyasztás (alkoholtartalmú italokat is beleértve), non stop kocsma és éjszakai mulató a park területén, detoxikáló, pezsgő-fürdő, relax-terem, internet hozzáférés stb…
Feltételek:
1. Gyógyíthatatlan alkoholizmus, mélységes depresszió, kilátástalan jövőkép
2. Negyven év feletti életkor
3. Felsőfokú végzettség(-ek) és legalább 15 év igazolható munkaviszony.
4. Büntetlen előélet.
5. A házirend betartása.”A megnyitó előtti előválogatáson akkora tömeg gyűlt össze, hogy a csövi és munkatársai évekre előre regisztrálhatták a szállólakókat. A közel 800 fő diplomás alkoholistából az első 200-at sorsolás útján választották ki, majd a szállótulajdonos – szolíd, svédasztalos ünnepség keretében – ismertette a legfontosabb tudnivalókat:
– Barátaim! Rövid leszek, hiszen mindannyian hasonló cipőben járunk. Mindegyikőtök 16-18 évet keményen tanult azért, hogy céljait megvalósíthassa. Az álmok szétfoszlottak és most valamennyiőtök állás nélküli hajléktalan. Egyikőtök sem gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt jutott marginális pályára – az idáig vezető út okainak feltárása nem az én feladatom. Most azonban döntenetek kell, hogy az egy éven át tartó alkoholizálást választjátok, vagy akárhogyan is, de megpróbáljátok összeszedni magatokat. Mindkét választáshoz biztosítom a feltételeket. Szeretném, ha intézményünkben mindenki – a maga választotta úton haladva – jól érezné magát. S csak egy gondolat a házirendről: az egész csak formaság, de egyetlen előírást be kell, hogy tartsatok, alkoholtartalmú italt nem hozhattok be a szobátokba. Az önkormányzat csak ezen feltétellel engedélyezte működésünket. De semmilyen előírás nem tiltja, hogy ittas állapotban ne mehessetek fel szobáitokba. Befejezésül néhány szót a szállóban bevezetett kuponrendszerről. A kék bilétát igénylők a park területén levő „Szétázott esély” nevű non stop kocsmában történő korlátlan szeszesital fogyasztásra jogosultak, a piros bilétával rendelkezők a szálló oldalszárnyában elhelyezkedő „Seherezádé” éjszakai ház hölgyeit látogathatják. Anyagi természetű gondjaitok nem lesznek, ha úgy tetszik, mától mindenki egyéni edzésterv alapján indul. Sok sikert!
A csövi megtörölte homlokát és régi beidegződésének megfelelően felhajtott háromnegyed liter kocsisbort.
Két hónap múlva készült el az első felmérés. A lakók közül 194-en alkoholizáltak, a maradék hat fő absztinens csoportot alkotott. Ők az első emelet elkülönített szakaszán kialakított lakosztályba költöztek és azt is elviselték, hogy a részeg szállólakók éjszakánként „bolondok, bolondok” ordítással leköpdösték ajtajukat. (Cifrább dolgok is megtörténtek, de a profi takarító személyzet minden alkalommal a helyén volt).
A csövi minden hónap első hétfőjén belátogatott a szállóba és átfogó, szigorú, mindenre kiterjedő ellenőrzést tartott. Ez a gyakorlatban abból állt, hogy pár órára leült az ügyeletes portás mellé és megszemlélte a szobájuk felé igyekvő lakókat.
– No, no ügyvéd úr! Álljon csak meg egy pillanatra!
– Aztán miért? – nyögte az, miközben megpróbált egyik kezével a pult sarkába kapaszkodni, a másikkal pedig a ruhája elején terjengő nedves foltot takargatta.
– Uram! Tudtommal ön hitet tett az alkohollal történő együttélés örök és megbonthatatlan barátsága mellett.
– Abban biztos lehet…
– Akkor miért nem következetes? Itt az alkoholszonda,… fújjon egyet! No lám, 1,2 ezrelék, tegnapelőtt 1,8-at fújt. Visszafejlődünk? Hagyjuk kihűlni az örök barátságot? És mi ez a kis folt a nadrágján? Fél munkát végzünk? Tessék, itt van egy kék kupon és a megfelelő állapotban jöjjön vissza!
Másfél óra múlva az ügyvéd a recepcióspult elé mászott, méteres pisicsíkot húzva maga után.
– Na ez az, ügyvéd úr! Csak tudja maga, hogyan kell bejönni. – Azzal intett az ápolóknak, akik fél óra elteltével patyolattisztán ágyba dugták a lakót.
A nyolcadik hónapban változott a statisztika: a hat fős absztinens csoportból két fő átállt az alkoholistákhoz. Egyébként a szálló élete békésen, rendezetten zajlott. A külvilág semmit sem tudott, s talán nem is lett volna baj, ha az utolsó két hónapban nem fordul elő – gyors egymásutánban – négy májcirózis okozta haláleset.
A szállót bezárták, a botrány leírhatatlan volt. A csövi fél év múlva bíróság előtt állt.
– Ön nem kért ügyvédet – szögezte le a bíró a tárgyalás végén. – Megkérem, foglalja össze védekezését!
– Tisztelt Bíróság! Senkit nem kényszerítettem rendszeres, mértéktelen alkoholfogyasztásra. Senkinek nem emeltem szájához a poharat. Választási lehetőséget szerettem volna nyújtani… Sajnálom, hogy végül csak négy fő élt a felkínált lehetőséggel. Tudom, tehetetlenségem felett érzett dühömben túllőttem a célon, nemegyszer gondoltam, akkor igyátok csak halálra magatokat!
Soha nem gondoltam, hogy ez megtörténik, soha nem akartam, hogy megtörténjen. Ugyanakkor, ismerve az alkoholistákat, tudtam, hogy szinte lehetetlen feladatra vállalkoztam. Ezeknek az embereknek az életében eljött az a korszak, amikor már pusztán álmaikban élnek, megtelepszenek a zavaros törekvések, a homályos vágyak, a teljesülni nem akaró, és a szinte teljesen feladott remények senkiföldjén. Menthetetlenek – mint ahogy én is az vagyok, a millióimmal együtt. De ha már úgysem tudok segíteni rajtuk, legalább legyen egy gondtalan évük. Igen, így gondoltam, s ha csak négy embernek sikerült kikeveredni ebből az iszonyú csapdából, talán már megérte.
– Vádlott! – mondta a bírónő. – Négy ember meghalt, négy ember – talán – megmenekült, és ön ezt elfogadható eredménynek értékeli? Ön elviselhetetlen kísértésnek tett ki beteg embereket, az intézetében bevett gyakorlat egyenértékű azzal, mintha kleptomániásokat küldött volna be egy önkiszolgáló szupermarketbe. Mérhetetlen vagyona egy részét veszélyes és átgondolatlan kísérlet megvalósítására fordította. Ön, bár elmondása szerint szerette az alkoholistákat, a humanitás nevében négy ember halálát okozta. Ezért gondatlanságból elkövetett – négy fő halálát okozó – emberölésért 11 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélem.
Dörrenve csapódott be a zárkaajtó, a csövi tisztasági csomagját nagy csörrenéssel a mosdókagyló alá dobta és hanyatt vetette magát a priccsén.
A zuhanástól úgy-ahogy magához tért. A józsefvárosi kocsma padlóján heverve, levert borospoharak széttört csillámai között lassan féltérdre emelkedett.
– Most már tényleg menjél, csövike! Bár nem tudom, ilyen állapotban beengednek-e a szállódba – mondta a pultos lány.
– Oda aztán nem. – rázta meg a fejét a csövi – Ahhoz a MMÁSZI-be kellene mennem.
– Hogy hová kéne menned?
– Á, semmi! – legyintett a csövi, átküzdötte magát az ajtón és eltántorgott a Teleki tér padjai felé.
