Csurika sokaknak ismerős arc, vagy azért, mert Fedél Nélkül-t vásárolnak tőle, vagy mert olvasták benne a cikkeit, mert érzékenyítő előadáson találkoztak vele – vagy mindezek miatt együttvéve. Csurika Marikával, a rendkívül aktív, segítőkész és életvidám kollégánkkal a karácsonykor átadott Év Terjesztője díj kapcsán beszélgettünk – mely sokadszorra is őt illette meg.
Immáron a 8. alkalommal vehetted át az Év Terjesztője díjat: jelent-e még neked valamit ez az elismerés, vagy természetes-e, hogy Te kapod – netán unod is már egy kicsit..?
Akárhány alkalommal vehettem is át, mindig büszkeséggel töltött el, hogy terjesztő társaim engem tiszteltek meg a szavazatukkal. Ez a díj éppen azért fontos számomra, mert azoknak a szavazata dönt, akik nem csak sorstársaim, de akikkel már régóta rendszeresen találkozom, együtt dolgozom, és akiknek gyakran és szívesen segítek ügyes-bajos dolgaikban is. Ezt a díjat az ő irántam való bizalmuk gyümölcseként értékelem, ezért mindig nagyon jólesik. A mostani annyiból fájdalmas csak, hogy ez az első díj, amit édesanyámmal, akit tavaly vesztettem el, nem oszthattam meg, de talán fentről lát, és ő is örül velem…
Mennyit lehet és mennyit kell tanulni a terjesztés szabályairól, mikéntjéről?
Tanulni és fejlődni mindig lehet, talán elkezdeni a legnehezebb. Sokan például nehezen szokják meg, hogy a pénzért cserébe mindig jár a lap is. Budapest utcáin nagyon sok a terjesztő, és sajnos olyan is van köztük, aki a lapot kéregetésre használja. Így az emberek a valódi terjesztőket is automatikusan koldusnak nézik. A terjesztői szabályzat amúgy teljesen alapvető szabályokból áll, és azért van, hogy kulturált módon történjen a terjesztés. Fontos szabály, hogy mindenki ott dolgozzon, ahová az engedélye szól. Tudni kell, hogy a terjesztőknek ellenőre is vagyok, és a várost járva figyelem, betartják-e a szabályokat. Azonnal szólok, ha valami nincs rendben, és megbeszéljük, de ha valaki rendszeresen nem tart be alapvető szabályokat, attól vissza kell venni az engedélyét.
Ám a vevőknek is tudniuk kell néhány szabályról: hogy ők döntik el, mennyit fizetnek a lapért; hogy a terjesztők sem ingyen kapják; és hogy attól érdemes vásárolni, akit rendszeresen egy köteg lappal látnak dolgozni, és nem attól, aki kéregetéshez használ egy szál példányt.
Tizenhét év tapasztalata után adódhatnak helyzetek, melyek téged is váratlanul érnek?
Talán már nincs olyan, amin meglepődnék. Eleinte nehéz volt elviselni, ha beszóltak, sokan mondtak már sokfélét, volt, hogy koldusokkal kellett a helyemért verekedni, egyszer még rendesen rám is lőttek. De volt olyan vevőm is, aki hozott szórólapokat, és megfizette, ha elosztogattam az autósok között. Állandó kedves vevőim között olyan is akad, aki csak akkor kéri el a lapot, ha én is írtam benne. De vett már tőlem rendőr, halottszállító, tűzoltó, aki csak megfordul az utakon, jóérzésű emberek és olyanok is, akik nem értik, vagy alapból megvetik a terjesztőket.
Mik a legpozitívabb pillanatok?
A legpozitívabb élményeim közé tartoznak mindazok, melyeken a Kiemelt Terjesztőkkel közösen veszünk részt: a nyári néhány nap a Balatonon, látogatás az állatkertben, egy múzeumban, vagy csak összejövünk és egy jót beszélgetünk. De a szívemnek legkedvesebb eset épp most karácsonykor történt: egy régi, állandó vevőm nemrégiben elkérte a telefonszámom, majd hívott, hogy karácsony másnapján várnak a családjával ebédre. Örömmel mentem, annál is inkább, mert nagyon tartottam ettől a karácsonytól – ez volt az első, amit édesanyám nélkül, teljesen egyedül töltöttem. Nagyon jó élmény volt, egész estig beszélgettünk, és hálás vagyok, hogy úgy érezhettem, lett megint egy családom. De erről nem mondok többet, mert egy egész cikket írtam róla, abban minden benne van. (az írást ld. a 9. oldalon!)
Mit tennél, ha te lehetnél a miniszterelnök?
Mindenekelőtt arról gondoskodnék, hogy a lakhatáshoz való alapvető jogot Magyarországon is törvénybe vegyék. Ezután a szociális bérlakás-hálózatot fejleszteném olyan szintre, hogy mindenki lakhatáshoz juthasson. És lehet, hogy rosszul hangzik, de megszabnám az albérletek maximális árát is. Jelenleg egy havi albérlet is túl sokba kerül, de néhány havi kauciót előre fizetni egyenesen képtelenség, még az átlagos anyagi körülmények között élő embernek is. És ráadásnak én még a nyugdíjat is egységessé tenném: mindenki annyi nyugdíjat kapna, amennyiből rendesen meg lehet élni – de annyit viszont mindenki kapna.
Mit üzennél kezdő terjesztőknek, és mit haladóknak?
Kezdőknek azt üzenem, hogy mindig olyan módon és állapotban dolgozzanak, amiből kiderül, hogy terjesztők vagyunk és nem koldusok, illetve hogy tartsanak ki, és legyen türelmük kivárni, míg az arra járók megszokják, hogy ő ott van és lapot lehet tőle vásárolni. Ez több hétig is eltarthat, de megéri kivárni.
Haladóknak pedig azt üzenem, hogy továbbra is végezzék a munkájukat jól, a szabályokat betartva – vigyázat, ellenőrzöm! –, és erősítsék meg az emberekben, hogy mi ezzel a munkával és a lappal értéket képviselünk.
És mit üzennél az olvasóknak?
Vásároljanak bátran azoktól a terjesztőktől, akik szimpatikusak nekik, mindig vegyék el tőlük a lapot, és ha van idejük, olvassák el. Tudjanak róla, előfordul, hogy az aktuális lapszám összes példánya elfogy, ilyenkor a következő megjelenésig kénytelenek vagyunk régebbi lapokat árulni, de ilyenkor sem koldulunk, de a különszám ezen is segít már. És kérem tőlük, tekintsenek a terjesztőkre úgy, mint akiknek ez a munkája, akik ebből élnek, és tisztességesen keresik a kenyerüket.
