442. szám Riport

Az emberi akarat legyőzhetetlen – Beszélgetés Vásáry Andréval

Szerző:

Az egyetlen férfiszoprán Magyarországon, ki egy tehetségkutató versenyen énekével a komoly műfajt hozta közel az emberekhez.
Vásáry André még harminc sincs, s máris számos nemzetközi nagyszínpadon fordult meg, azt pedig csak sejthetjük, hogy mennyi vár még rá.
A fiatal énekes azonban a rendületlen nemzetközi karrierépítés helyett rendre társadalmi szerepvállalásairól hallat. Segélykoncerteken lép fel, iskolákban rendhagyó énekórákat tart.

– Miért fontos önnek mindez?
– Kötelességemnek tartom, hogy ha nekem megadatott, hogy ismernek és esetleg oda is figyelnek rám, akkor azt abba az irányba is fordítsam, hogy olyan emberekre és helyzetekre is felhívjam a figyelmet, mik amúgy nem kapnak megfelelő publicitást.
– Különböznek az ilyen jellegű fellépések a többitől?
– Minden koncertemen maximális élményt próbálok nyújtani, így a közösségi élményt emelném ki. Azt, amikor azért gyűlünk össze, mert mindenki segíteni akar, s mindenki a pozitív energiáit hasznosítja.
– Emlékszik arra, amikor ez a szándék először megfogalmazódott önben?
– A legelső jótékonysági fellépés még jóval az ismertségem előtt volt.
Számomra ez egy folyamatos dolog, ami azzal vált láthatóvá, hogy ismert lettem.
De én sosem csaptam ekörül túl nagy hírverést, ami szerintem így szimpatikus.
– S az az ötlet hogyan jött, hogy diákoknak tartson rendhagyó énekórákat?
– Ez a „Rendhagyó énekóra Vásáry Andréval” című rendezvénysorozat az Önkéntesség Európai Éve keretein belül jött létre, innen kaptam felkérést és nagyon nagy örömmel vállaltam el, egyrészt, mert van egy kihasználatlan tanári diplomám, másrészt szerettem volna oldani a rólam kialakult „komoly művész” képét. Itt persze nem komolyzenei műveket elemzek, hanem érdekességeket mesélek, miközben olyan műveket is eléneklek, amit biztos, hogy a diákok maguktól nem hallgatnának meg, de kicsit modernizált változatban már tetszhet nekik. Eközben érzékeltetem velük, hogy csak a „kitartás, tehetség, szorgalom” hármas jelszava alatt érdemes bármibe belekezdeni, viszont, ha rálépnek egy útra – amin úgy érzik, hogy tehetségesek –, akkor nagyon kitartónak kell lenni, és nagyon fontos, hogy ne csak az öncélú mutogatás és a celebkedés legyen a cél, hanem valami értéket is közvetítsenek az emberek felé. Ez nem könnyű ma, amikor sztárkultuszban élünk.
– Azt gondoltam, az motiválja, hogy ön csak 18 éves kora után kezdte tudatosan képezni a hangját.
– Zenei képességeim már előbb kiderültek, viszonylag korán próbáltak kórusba, zenei tagozatba tenni, de valahogy sosem jött össze, így felnőtt fejjel kezdtem el énekelni tanulni, méghozzá olyan erős „hátszéllel”, hogy a családom nemhogy nem támogatta, de tiltotta és minden módon próbálta megakadályozni az éneklésemet. Annyira ellenséges volt a viszony, hogy még a szülői házat is el kellett hagynom, és úgymond az utcára kerültem. Azt gondolta édesapám, hogy ha dolgoznom kell azért, hogy ki tudjam fizetni az albérletet, akkor nem fogok énekelni. Kemény harcok voltak, éveken keresztül tartott a folyamatos elutasítás, ugyanakkor bennem töretlen volt a hit, hogy hinnem kell magamban, mert senki más nem hisz bennem, így sehonnan nem is kapok semmilyen támogatást. De azt gondolom, hogy az emberi elme és az akarat legyőzhetetlen. Tehát nagyon erősen kell hinni, akarni, és látni magunk előtt egy célt. Én tíz évet a legnagyobb elkeseredésben és szó szerint nyomorban töltöttem el. Úgyhogy amikor erről beszélek, nem egy pihe-puha családi fészekből érkezett, soha semmilyen problémával nem küszködő ember beszél, hanem tényleg személyesen is átéltem olyan helyzeteket, hogy a legolcsóbb boltban azon kell gondolkodni, hogy egy kiflit vagy egy szem narancsot vegyek-e meg, mert a kettő együtt már nem megy.
– Mitől tartott mégis ki? Legbelül tudta, hogy egyszer meglesz az elszántság eredménye?
– Azt gondolom, hogy aki igazán erre született – és ezt az élet bármely területére értem – akkor az „AZ” lesz. Számomra ez soha nem volt kérdés. Amikor nem sikerült egy meghallgatás, persze, megviselt, de másnap már saját magamat – mert nem volt más – kirángattam ebből az állapotból, mert tudtam, hogy egyes egyedül én vagyok az, aki ezt megteszi, és muszáj vagyok… Volt olyan, hogy egy évig abbahagytam az éneklést és elmentem légiutaskísérőnek, de már félév után nem éreztem jól magam, egy év elteltével pedig átgondoltam, s újra belevágtam. Tudva, hogy újabb nyomorgások és kínszenvedések jönnek, de döntenem kellett, hogy ezt a kínlódást választom, mert különben örök életemre becsapva leszek, negyvenévesen meg skizofrén és depressziós.
– Nehéz volt az újrakezdés?
– Abból a szempontból nagyon nehéz volt, hogy amikor az ember a nélkülözésből egy nagyon jól fizető állásba kerül, nagyon nagy lelkierő kell ahhoz, hogy többszázezer forintos fizetést otthagyjon a nullára. S én egyik napról a másikra felmondtam. Elkezdtem állást keresni. Diplomával, nyelvvizsgával olyan munkáim voltak, hogy – nem szégyen a munka, de hát… – „nem illett éppen profilba”. Megkerestem a legjobb tanárt – aki ráadásul nem Budapesten lakott, így az utazás is problémás volt – és még keményebben képeztem magam. Így mire eljutottam a Csillag születikbe, olyan szintű felkéréseim lettek, hogy csak kapkodtam a fejem. Épp aznap, amikor kiderült, hogy beválogattak ebbe a versenybe, három darab felkérés közül kellett választanom. Hihetetlen megtiszteltetés volt a bécsi Staatsoper, a világ egyik legjelentősebb operaszínpadának meghívása – úgy, hogy nem volt se ügynökön, se menedzserem, csak belógtam egy meghallgatásra, s mégis engem választottak –, és a Nemzeti Színház közül egy nap alatt kellett választani. Úgy gondolom, jól döntöttem, hogy a Csillag szülteiket és a Nemzeti Színházat választottam.
A tehetségkutató után teljesen átalakult az életem. Tehát azt tudom mondani, hogy hinni kell a csodákban, a kitartás és a pozitív gondolkodás pedig a legfontosabb.


Névjegy
Vásáry André (Debrecen, 1982. 07. 17.)

Az egyetlen férfiszoprán Magyarországon, hangfekvése világviszonylatban is igen ritka.
A Miskolci Operaverseny győztese, a római nemzetközi énekverseny döntőse, a Vatican Tv-ben több mint 160 millióan láthatták énekelni. Felkérést kapott a világhírű bécsi Staatsoper-től, s több nemzetközi versenyre (Párizs, Graz, Bécs) hívták. Részt vett Ricardo Muti meghallgatásán, aki szerepet ajánlott neki. Ösztöndíjjal Amerikában tanult, majd Európában folytatta tanulmányait.
Itthon a Nemzeti Színházban és a Pesti Színházban játszott, s fesztiváljaink (Budapest Barokk Fesztivál, Magyar Farinelli koncert sorozat stb.) rendszeres résztvevője. Az országos ismertséget a Csillag születik című televíziós tehetségkutató hozta meg számára.

Kapcsolódó írások