Egyszer azt hallottam, a szeretet nem csupán érzelem. Ez igen meglepett, mert, ha szeretem az anyámat, a férjemet, a gyermekemet, akkor az érzelem. Nem egészen értettem, miről is van szó, mígnem jött a magyarázat, megvilágosodott előttem az egész.
Ugyanis, ha valaki a segítségemre szorul, és nem megyek el mellette, hanem rászánom magam, tudásomhoz, lehetőségemhez mérten, megteszem a tőlem telhetőt, akkor az, bizony szeretet. Ettől még nem ugrottam a nyakába és nem csókoltam körbe, de adtam magamból annyit, amennyire szüksége volt. Tehát, a személyhez fűződő szeretet mellett létezik egy másik, sokkal kevésbé személyes, inkább általános szeretet is, az emberszeretet.
Sajnos, mára már értékét veszítette, nincs tartalmi jelentősége, annyit használtuk önös célokra. Hisz’ rengetegszer „szeretünk” valakit, akitől várunk valamit, de rögtön elmúlik, mihelyt megkaptuk. Már a kisgyermekeket is ezzel zsarolják, hogy „ha szeretsz, megeszed a spenótot”. De így van ez a fiatalok között is, amíg szerelmesek (nagy láng, túlfűtöttség), szeretetet hazudnak tudatosan, vagy akaratlanul, amíg egymáséi lesznek, aztán lőttek a szeretnek, szerelemnek, mindennek.
A szeretet egy készenléti állapotot, odafordulást jelent, nyitottságot, elfogadást, segítőkészséget. Az ember szinte alig várja, hogy legyen valaki valóságos személy, akit szeretetébe fogadhat. Őszintén és önzetlenül. De mi áruba bocsátjuk úgy az érzelmeinket, mint a segítőkészségünket csak azért, hogy kapjunk érte valamit.
A szeretetet ápolni kell a szürkének mondott hétköznapokon és az ünnepeken egyaránt. Az élet zöme hétköznapokból áll, ezeknek sorában alakul, mélyül, fejlődik. Egyesületünkben ezért tartok filmklubos délutánokat a hajléktalanoknak, mert ők nem tudnak adni semmit, csak önmagukat. Kell-e ennél több? Én sem tudok csodákat tenni, csak a tudásomat adom, a szeretetemet, ja, és viszek filmet is.
Likes
Nincs hozzászólás