„A Fedél Nélkül terjesztő, nem bűnöző”
– Milyen körülmények között születtél és nevelkedtét fel?
– 1964-ben születtem Mátészalkán egy néggyermekes családba. Öt és fél éves koromban szívműtéten estem át. Ami az orvosok szerint azért volt fontos, hogy ne csak tizennyolc éves koromig éljek. Éppen ezért felmentettek a katonai szolgálat alól, de az egészségem megőrzéséért kézilabdázni kezdtem.
Villanyszerelő szakmunkás képzést végeztem, ami után egy jól fizető állásom lett, de a továbbtanulás – érettségi – miatt egy kisebb jövedelmű állásban helyezkedtem el, ahol tizenhárom évig dolgoztam. Az érettségi után elvégeztem a kézilabda edzői iskolát. Lányokat edzettem, majd átkerültem a gyermekvárosba szintén villanyszerelő-karbantartóként. Ott a fiú labdarugó csapatot edzettem munka után. Később a volt osztályfőnököm hívott az iskolájába karbantartónak. Ekkor is foglalkoztam fiatalokkal társadalmi munkában. 1999-ben elfogytak a munkalehetőségek a szülővárosomban, ezért feljöttem Budapestre. Egy jól fizető állással kecsegtettek, de a második hónapban kiderült, hogy a cég be sincsen jegyezve, nem fizettek utánam se adót, se TB-ét. Később fizetni sem akartak. Miután a tartalékaimat feléltem, hirtelen utcára kerültem. Alkalmi munkáimtól függően laktam munkásszállókon, albérletben vagy hajléktalan szállón. Időnként kénytelen voltam a köztéren meghúzni magam. Négy éve ismertem meg a Dankó utcai Fűtött szállón a jelenlegi élettársamat, akivel szintén laktam szállón, vagy éppenséggel a Margit-szigeten. Jelenleg egy foglalt házban élünk.
– Hogyan élted meg azt, amikor először kerültél utcára?
– Nekem ezt irtó nehéz volt feldolgozni, mert Mátészalkán rengeteg ismerősöm volt, akik kisegítettek a bajban. Budapesten is voltak ismerőseim, de ők nem voltak a barátaim. Nem volt kihez fordulnom. Szüleimmel pedig büszkeségből nem akartam éppen a bajban felvenni a kapcsolatot. Én akartam megoldani a saját életnehézségeimet. Szerencsére egy honi ismerősöm beavatott a hajléktalan élet fortélyaiba. Ő ismeretetett meg azzal, hogy mi szükséges egy szállóba bejutáshoz, segített alkalmi munkákhoz jutnom. Ezeken a munkahelyeken azonban legtöbbször csak a kajapénzt kaptuk meg a bérünket elfelejtették kifizetni.
– Hogy ismerted meg a Menhely Alapítványt?
– 2009 nyarán lettem tagja A Város Mindenkié (AVM) hajléktalan érdekvédelmi csoportnak. Ez egy hajléktalan emberekből és szövetséges aktivistákból álló közösség, mely küzd az emberhez méltó lakhatásért, a hajléktalan emberek jogaiért, és a társadalmi megítélésükön történő javításukért. A Menhely Alapítvány adott helyiséget a gyűléseinknek, rendezvényeinknek. Előtte is ismertem az alapítvány szolgáltatásait, de addig csak ugyanolyan szervezet volt számomra, mint a többi, de mikor felvállalták egy hajléktalan emberekből álló csoport támogatását, megnőt a szememben az értéke. Az AVM tagjai közül páran az alapítványnál dolgoztak önkéntesként. Rajtuk keresztül ismertem meg egy iskolai programot, mely a fiatalok előítéleteit kívánja megváltoztatni. Miután engem is meghívtak egy előadásra egy iskolába azonnal megtetszett a program. Azóta nagyon sok helyen voltam velük. Ma már nemcsak a Menhely Alapítvány nevében, hanem az AVM nevében is járunk iskolákba, rendezvényekre.
Itt ismertem meg jobban az alapítvány szociális munkásait, akik felkértek idegenvezetőnek a Dark Side Walk elnevezésű szocio- sétára. Én képviseltem az érintetteket az idegenvezetéskor. Az AVM elveivel egyezően már a szervező munkába is bevontak. Nagy örömünkre sokan jelentkeztek a sétára. Úgy érzem, hogy lesz jüvője a kezdeményezésnek. A részt vevők hálásak voltak, amiért megtudhatták, hogy a hajléktalan emberek milyen körülmények között élnek az utcán. Azon viszont nagyon meglepődtek, hogy elsoroltam a séta közben, hogy a hatalom milyen rendeletekkel nehezíti meg az amúgy is nehéz sorsú emberek életét. Az AVM csoportban annyit tanultam és fejlődtem, hogy a Fővárosi Önkormányzat épületét már nemcsak kivülről ismerem, hanem közgyűléseke is felszólaltam. Sőt egy óránál többet tárgyaltam a csoport megbízásából a főpolgármesterrel is. Parlamenti munkacsoportokon is elmondhattam már a véleményemet.
– Hogyan kerültél a Fedél Nélkül lap közelébe?
– A Város Mindenkié (AVM) csoport tagjaként hallottam társaimtól, hogy ezt az újságot árulják. Rajtuk, rajtatok keresztül kerültem ismeretségbe a Menhely Alapítvánnyal, az ott dolgozó szociális munkásokkal. Amúgy is tetszett az újság, és mikor anyagi nehézségeink lettek a párom elkezdte terjeszteni a lapot, majd én is csatlakoztam hozzá. Egyre többet jártam be a Kürt utcai szerkesztőségbe, így jó kapcsolatba kerültem az ott dolgozókkal. Rájöttem, hogy a terjesztők nagy része nemcsak a megélhetéséért végzik ezt a munkát, hanem azért is, hogy bemutathassák a hajléktalan emberek értékeit. Többségük annak örül, ha nemcsak elviszik tőlük a lapot, de el is olvassák és visszatérő vásárlóik lesznek. Ekkor arra gondoltam, hogy az újság terjesztésnek is van társadalmilag értelme. Hasonló küldetés, mint amit mi viszünk az AVM csoportban, ahol is azért is küzdünk, hogy a társadalmi megítélése a hajléktalan embereknek egyre jobb és hitelesebb lesz. Amennyiben még beszélget s egy vásárló a terjesztővel, akkor megismerheti az embert is, és nemcsak a bűnözőt látja benne.
