Népművelő, költő, író, szerkesztő, dramaturg, rendező, színész, mozigépész és fotós. Aki ennyire ismeri az alkotás létrejöttének és annak „piacra dobásának” sok-sok szegmensét, az idővel elkerülhetetlenül válik filozófussá és/vagy humoristává? És vagy vagy?
Kitűnő a kérdés. Merthogy nem is értem. A filozófia ugyanis más irányú, mint a humor, az egyik bonyolulttá tesz, a másik leegyszerűsít. Hogy példával szemléltessem: A „világ proletárjai egyesüljetek” mondás, filozofikusan összefogásra, világforradalomra utal, a humoros szemlélet viszont az idézetet szexuálisan értelmezi, és megnevettet.
A gyerekben mindkét szemlélet megvan. Jómagam kölyökkoromban költő és hadvezér szerettem volna lenni, hatalmas csatákat vívtam anyám gombjaival a szőnyegen. Történeteket kreáltam. Talán ez is egyfajta alkotás volt, hiszen túlmozgásos gyerekként mindig csináltam valamit. Ez a folyamatos csinálás valószínűleg egykeségemből, nehéznek mondott gyerekkoromból adódott, hogy valamivel mindig foglaljam le magam, különben előtör belőlem a szeretethiány. És olyankor verseket ír az ember.
A fáma szerint már 62’-ben publikált verset. Mivel csaknem egyidősek vagyunk, kapásból tudom, hogy ez a középiskola időszakára esett. Nagy dolog, ha már akkor felismerik valakiben az igazi tehetséget, mert – számításom szerint – nagyon sokan próbálkoznak ebben az életkorban, és kevésre figyelnek oda. Ön hogy volt ezzel?
Tizenkét évesen jelent meg első írásom, ami kis novellácska volt. Nyári szünidőben két hetet töltöttem apámnál, aki éppen elvált valakitől, és úgy maradt a lakás üresen, hogy még egy szék se volt benne. A humoreszk arról szólt, hogy két idegen, bár apa, fia, a nyomorúságban, az üres szobában való focizgatással, sétákkal, beszélgetésekkel hogyan talál egymásra, majd hogyan búcsúzik talán mindörökre. Verseim zömét nyolcadikosként írtam, rendszeresen közölte a Debreceni Napló. Később problémáim lettek saját magammal, és olyan 18 évesen abbahagytam a publikálást. Ettől kezdve inkább csak magamnak írtam.
Azt írják önről, hogy 72’-ben rendőri eljárás folyt ön ellen a verseinek politikai felhangja/tartalma miatt, ki is tiltották Budapestről. Ugyanakkor pedig elvégezte a marxizmus-leninizmus esti egyetemet is, mely utóbbit még most is vállalja (szerintem a 9/10-e azoknak, akik elvégezték, ma már nem vállalják). Nekem simán belefér ez egy ember képébe, de kérem mondjon azért valamit erről is.
Szélsőségesnek, nacionalistának, szovjetellenesnek minősítettek egy tulajdonképpen zárt körben tartott felolvasóestem után. (Valaki feldobott.) Olyasmiket írtam le, hogy „Siratom a kis népeket, mert ők adták meg a fűszert a mérhetetlen birodalmak egytálételéhez.” No ezért – hetvenkettőt írtunk – börtön járt. Megúsztam fél év „reffel” és Budapestről való kitiltással. A Marxistára meg kíváncsiságból mentem, a 21 nap tanulmányi szabadság is belejátszott. Érdekes emberekkel, tanárokkal találkoztam, akik egyáltalán nem annak a rendszernek voltak hívei, amit ma felületesen „kommunizmusnak” neveznek.
Kérem, meséljen a szabadkőműves ,,szép önképzőkörröl,, röviden. (Beavatás)
A szabadkőművességgel itt nem nagyon foglalkoznék. Kevés a hely a lényeg kifejtésére. Egy hasonlat az érthetőség kedvéért. Van, aki bélyeget gyűjt, van, aki szalvétát és van aki emberi szíveket. Ilyen a szabadkőműves. Minden szélsőséges nemzetközi összeesküvést sejtető elmélet ellenére, ez egy igen jámbor, szerény anyagi lehetőségéhez képest jótékonykodó baráti társaság.
Karinthy- és Komlós-gyűrű. Az Év Nevettetője, s a Magyar Köztársaság Érdemérem tiszti keresztje: a kitüntetései. Mennyire fontosak ezek?
Van valahol egy Tiszti keresztem, túl nagy, hordani nem lehet, de bent van a fiókban a többi kacat között, hogyha lesz egyszer unokám és ő is csatákat játszik majd a szőnyegen, legyen neki a gombok közt egy tábornoka.
Széles körben ismert a főzési tudománya…
Imádok főzni, közben ugyanis nem lehet az élet nehézségiről elmélkedni, különben túlsózod a levest. A kreativitást is erősíti, hiszen probléma megoldás, ha nincs otthon semmi, hogy tudsz mégis háromfogásos ebédet rittyenteni, amire még vendégeket is hívtál.
Az AHA Hajléktalan színpaddal való együttműködése…
Amikor megszűnt a Mikroszkóp Színpad mint szellemi hajléktalan olvastam, hogy 10 éves jubileumát ünnepli a Hajléktalan Színház. Elmentem megnézni az előadást, és belelkesültem. Szünetben megkerestem Fecskét, a színpad művészeti vetetőjét, mi lenne, ha összehoznék nekik egy kabarét. Két hét múlva már próbáltunk is. Nem bántam meg, sok értékes emberrel találkoztam, tanultam tőlük. Elsősorban szeretetet és lelkesedést.
Mostani tevékenységek, tervek…
Farkasházyval évekig együtt dolgoztam, Rádiókabaré, Naptévé, Hócipő. Aztán összevesztünk, évekig nem találkoztunk. Hosszú évekig. Közben lettünk igazi barátok. A hiány mondatta ki bennünk azt, amit egymásnak sose mondtunk ki: szeretünk egymással dumálni, egymással dolgozni. Megbékéltünk és nagy terveink vannak: például jól akarjuk magunkat érezni. Már tavasszal is összehoztunk egy teljes esti kabarét, ezt ősszel tovább fejlesztjük. A közönség szereti, mi pedig olyankor boldogak vagyunk.
Karinthy mondta, hogy „minden másképp van, ezért a másképp is másképp van”. Namármost, akkor logikailag mégiscsak van olyan állapot amikor valami mégiscsak pontosan az, ami?
Az, ami? Kádár János mondta, hogy a krumplileves, legyen krumplileves. A valóság ennél sokkal bonyolultabb, mert mi van ha se krumpli, se leves? Ilyenkor jön az emberi lelemény, hogy valami mégiscsak kerüljön az asztalra. Erre persze az egykori komikus, Rajkin mondása jellemzőbb: „Valami van, de nem az igazi”!
Tapasztalataim szerint a szeretet és humor párosa az, ami az embert kihúzhatja a bajból, továbbviheti az életét. Ön szerint?
Nagyon fontos a nevetés, stressz oldó, közösség teremtő. Még a Biblia is foglalkozik vele, a Példabeszédek könyvében olvashatjuk: „ A vidám elme jó orvosságul szolgál, a szomorú lélek pedig megszikkasztja a csontokat”.
