A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport képviseltében Balog Gyula és Misetics Bálint 2010. július 19-én meghívott székértőként részt vett az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának Lakhatási albizottsága alakuló ülésén.
A kormányt Herpai Balázs és Farkas Judit képviselték, akik elsősorban a már meglévő lakáspolitikai programokról beszéltek, és az új kormány elképzeléseiről – sajnos utóbbiakról hozzászólásuk után sem tudtunk meg sokkal többet.
A meghívott szakértők közül elsőként Hegedűs József lakásszociológus szólt hozzá az elhangzottakhoz. Hegedűs a devizahitelek problémájának nagyságrendjét hangsúlyozta, majd arról beszélt, hogy a hitelek kezelését össze kellene kapcsolni a bérlakások kérdésével, hogy a mai bérlakásrendszer átgondolatlan, a lakásfenntartási támogatás alacsony, az adósságkezelési szolgáltatás pedig sokakat nem ér el.
Győri Péter avval kezdte igen kritikus hozzászólását, hogy 2 évig volt lakáspolitikus a fővárosban, ezért meg tudja különböztetni az álmokat a valóságtól. Így a kormány nagyszabású terveiről (pl. a devizahitel-állomány felvásárlásáról) nem is beszélt, ehelyett, egy sor nagyon egyszerű, esetenként költségvetési teher nélkül is megvalósítható lakáspolitikai intézkedéseket ajánlott a bizottság figyelmébe: például a lakásfenntartási támogatás összekötését a munkanélküli ellátásokkal, az adósságkezelési szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását, a magáncsőd intézményének megfelelő szabályozását, valamint a lakástörvény módosítását az önkormányzati bérlakásokban élők nagyobb biztonsága érdekében. Azt is elmondta, hogy nagyon nagy probléma a devizaadósság, de ezen kívül is több százezer háztartás van eladósodva.
Az AVM-től elsőként Balog Gyula beszélt, aki bemutatkozójában elmondta, maga is hajléktalan, majd arról beszélt, hogy a hajléktalan-ellátó intézményrendszer milyen elfogadhatatlan minőségű szállás-lehetőséget nyújt csak, és hogy megfelelő szociális bérlakás-hálózat hiányában sok hajléktalan embernek esélye sincs, hogy újra megfelelő lakhatáshoz jusson, még akkor sem, ha dolgozik. Ezért aztán kiterjedt szociális bérlakás-hálózatra, és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalására van szükség. Misetics Bálint ott folytatta, ahol Balog Gyula abbahagyta: elmondta, a lakhatáshoz való jog számos európai állam alkotmányában szerepel, valamint a bizottság figyelmébe ajánlotta Franciaország és Skócia példáját, ahol a lakhatáshoz való jog nem marad meg az elvi deklaráció szintjén, hanem az bírói úton kikényszeríthető. A lakhatáshoz való jog jelentőségét példával érzékeltette, Magyarországon pl. egy várandós nő elhelyezésre vonatkozó kérelmét az önkormányzat elintézheti avval, hogy felírja egy hosszú várólistára. Ugyanis az önkormányzat intézményfenntartó kötelezettsége mellé (melyet több önkormányzat be sem tart) nem társul az állampolgár joga az elhelyezéshez. Ezután arról beszélt, hogy az utóbbi tíz évben úgy növekedett kétszeresére a lakástámogatások GDP-n belüli részaránya, hogy ezt a költségnövekedést nem kísérte evvel arányos előrelépés a lakásszegénység és a hajléktalanság csökkentésében. Hozzászólása végén azt kérte: ha a kormány ismét a lakáspolitikai kiadások jelentős növelését fontolgatja, a források elköltésénél elsősorban a hajléktalan és mélyszegénységben élő emberek érdekeit tartsa szem előtt.
A bizottsági tagok közül Rónaszéki Keresztes Mónika képviselő szólalt fel – de sajnos semmi érdemi választ ő sem tudott adni az elhangzottakra.
