A menny lakói között futótűzként terjedt a hír: Lucifer találkozót kért az Atya Úristentől. Tekintve, hogy a két fél már kétezer éve nem áll szóba egymással, mindenki úgy véli, rendkívül nyomós oka lehet a pokol urának erre a lépésre. Az Úristen természetesen nem hagyhatja el mennyei birodalmát, Lucifer viszont nem léphet be oda. Tehát csak közvetítő útján tárgyalhat a pokol fejedelme az ég királyával. Lucifer minden feltételbe beleegyezett, amit a Teremtő megszabott. Még abba is, hogy ő maga személyesen fog megjelenni, a másik felet viszont Rafael és Uriel arkangyal urak fogják képviselni. Az Úristen jóságára jellemző a helyszín és az időpont megválasztása. Hogy a pokol királyának ne legyen túl hideg, az angyalok számára viszont ne legyen túl meleg, a nyári időszakot és a mérsékelt éghajlatot jelölte meg.
Sem bemutatkozásra, sem udvariaskodásra nem volt szükség. Lucifer azonnal a tárgyra tért.
– A pokol gyakorlatilag megtelt. – jelentette ki drámai hangon.
– Lehetetlen – vetette ellen Rafael. – Az Úristen az egész világot, tehát a mennyet és a poklot is végtelen méretűre teremtette. Ennél fogva a befogadó képessége is végtelen.
– Ez igaz, csak az általunk ellenőrizhető része telt meg. Ti is tudjátok, hogy a tizenötmilliárd angyalból a bukásom alkalmával mindössze tizenkétezret tudtam magammal csábítani. Noha egyikük sem bánta meg, hogy velem tartott, arra nincs lehetőségem, hogy újabb angyalokat toborozzak, és képezzek át ördögnek. Hogy őszinte legyek, türelmem sem igen volna hozzájuk. Ebből a tizenkétezerből is csak tízezret tudok a pokol őrzésére és rendjének fenntartására beosztani. Legalább kétezer ördögnek a Földön kell tartózkodnia, hogy az emberek lelkét megvásárolják, illetve a még jónak tekinthető embereket rossz cselekedetek elkövetésére sarkallják.
– Nem ez volt az eredeti megállapodásunk – vágott közbe Rafael. – Az ördögök felének, hatezer bukott angyalnak kell a pokol őrzését és felügyeletét megoldani, a másik hatezernek a Földön kell az embereket gonoszságra csábítani, illetve rábírni őket arra, hogy eladják a lelküket az ördögnek.
– Erre ma már nincs szükség. Valószínűleg a kétezer földi beosztású ördögömet is visszahívom. Fölösleges az embereket gonoszságra sarkallni, minden beavatkozás nélkül hajlamosak a gonosz cselekedetekre. Az a néhány, aki önmagától nem tenne rosszat, hallgat a többiekre. Százötven év óta nem vásároltam új lelket. Minek vegyem meg, ami úgyis az enyém? De még így is túl sokan elkárhoznak. Ha visszahívom a kétezer ördögöt a földi szolgálatból, akkor sem tudom olyan mértékben bővíteni a poklot, hogy tizenöt évnél hosszabb ideig ne legyen gondunk. Ti is tudjátok, hogy a menny és a pokol a végtelenben összeér. Ha kénytelen leszek olyan területeket is megnyitni a kárhozottak előtt, melyeket csak rosszul, vagy egyáltalán nem tudunk felügyelni, nagy a veszélye annak, hogy jó néhányan átszöknek majd hozzátok.
– Meg tudjuk oldani a határaink őrizetét. – jegyezte meg Uriel.
– És mit kívánsz az Úristentől, Lucifer? – kérdezte Rafael, mint a delegáció vezetője.
– Szerintem eljött az ideje az armageddonnak. A pokol megtelt, vagy legalábbis tíz – tizenöt éven belül megtelik. Ha nem akartok migránsokat a nyakatokba venni, cselekedni kell.
– Ez pillanatnyilag lehetetlen – mondta Rafael. – Ragaszkodunk az eredeti tervhez. Előbb össze kell gyűjteni a mennyben a száznegyvennégyezer feddhetetlen életű igaz embert, akik majd a feltámadás idején és utána az idők végezetéig kormányozzák azokat az embereket, akik elkerülték a kárhozatot, de nem voltak annyira jók, hogy haláluk után azonnal a mennybe kerüljenek. Tehát ők most a sírjukban várják az armaggeddon utáni feltámadást. Még nem teljes a létszám. Neked pedig az az érdeked, hogy az armageddon minél később következzen be, hiszen utána már csak ezer éved lesz, az is fogságban, leláncolva. Az ezer év elteltével még lesz néhány szabad napod, hogy a feltámadottak közül kiragadd azokat, akik mégsem alkalmasak az örök életre. Utána véged. El kell pusztulnod. Minek sürgetnéd?
– Ha valóban sikerül megóvnotok a menny határait a szökevényektől, akkor is hihetetlen károkat okozhatnak a Földön és a pokolban is azok az elkárhozottak, akiknek a felügyeletét nem tudjuk biztosítani. Hajlandó vagyok saját magamat és az összes ördögöt feláldozni azért, hogy ezt elkerüljük. Mennyi ember van már a mennyben a száznegyvennégyezerből?
Rafael kényszeredetten válaszolt, de őszintén: nyolcvannégy.
– Nyolcvannégyezer? – kérdezte Lucifer reménykedve. Az több, mint a fele volna a kívánt létszámnak.
– Nem – felelt nagy sóhajjal Rafael. – Nyolcvannégy.
– Nyolcvanöt – kiáltott közbe Uriel, a csuklóján lévő kijelzőre pillantva. – Ebben a percben halt meg egy igaz életű, fedhetetlen muzulmán. Szép kort ért meg, a jósága ellenére.
– Én azt hittem, csak zsidók és keresztények juthatnak be a mennybe – jegyezte meg Lucifer.
– Ezt csak a keresztények hiszik. Van két dalai lámánk és hat buddhista szerzetesünk is. Hindu jógiból is sikerült hármat megnyerni magunknak. Az újonnan érkezettel együtt 36 muszlim hitű igaz ember jutott a mennybe.
– Na, és a keresztény szentek? Legalább ötszázan vannak, ha nem többen.
– Akiket a Földön szentté avattak, azok közül csak kettő jutott a mennybe. A többiek nem ütötték meg a mértéket. Ők is a feltámadásra várnak. A többségüknek persze csak apró tévedéseik voltak, ami megbocsátható ugyan, de nem teszi őket alkalmassá arra, hogy vezető pozíciót töltsenek be a feltámadás utáni megújult és tökéletessé tett Földön.
– Szerintetek mennyit kell még várni, hogy összegyűljön a kívánatos száznegyvennégyezer?
– Úgy tippeljük, hogy még legalább két-vagy háromszázezer év.
– Annyit nem bír ki a pokol. Összeomlunk. Pedig már legalább százötven éve alig dolgozzuk meg a halandókat. Jóformán az ördögeim próbálják rábeszélni őket, hogy legyenek jók.
– Ez fölösleges. Azt tanácsolom, százasával láncold össze a kárhozottakat és rögzítsd a pokol falához valamennyit. Akkor nem kell sem őrizni, sem felügyelni őket. Lehet, hogy jobban fognak szenvedni, de belepusztulni nem fognak, hiszen már halottak.
– Ezen már túl vagyunk. El sem tudjátok képzelni, milyen találékonyak a szökés megtervezésében és kivitelezésében. Órákig tartana, ha csak a tizedrészét felsorolnám a kipróbált ötleteiknek.
– Készítsd a láncaikat pimaszságból. Az elnyűhetetlen – javasolta Rafael.
– És szerves része az emberi lelkeknek – válaszolt gúnyosan Lucifer. – Mintha a saját kezébe adnám a lánc végét, azzal az utasítással, hogy szorosan fogja, nehogy megszökhessen. Higgyétek el, mindent kipróbáltunk már. Nem kértem volna ezt a találkozót, ha létezne valami más megoldás is, mint a világvége.
– Ha így áll a dolog, akkor viszont nincs baj – jelentette ki Rafael magabiztosan. – Hagyd, hogy megszökjenek, és fütyülj az őrzésükre. A mennybe nem juthatnak be, ha pedig visszacsámborognak a Földre, az élők észre sem veszik már, hogy rájuk szabadultak az elkárhozottak, hiszen már jó ideje úgy élnek, mintha a pokolban lennének.
Erre már nem tudott mit válaszolni Lucifer. De biztosra vette, hogy hamarosan megjelennek a migránsok a mennyország határainál. Eleinte csak néhányan, később mind a tizenkétezer bukott angyal. Tehát nem az a valódi büntetése, hogy mindennek a végén majd megsemmisül. Nem. A valódi büntetése az, hogy hatalmat kapott. Nincs menekvés, végig kell szenvednie a kiszabott büntetést.
2015 Augusztus, 1. díj
