A kísértetek orgiájába visz oda képzeletem,
s gyilkossal s legyilkolttal karöltve járom
a bőszült danse macabre-t.
Az aranyködbe burkolt hegyek ormain emelkedő roppant várromok mesélhetnék csak el az igaz történetet, – amikből már régen, több száz éve kihalt az élet: a dőlt falak ablakmélyedéseiben már alig kivehetőek az olasz freskók körvonalai, az egyesült családok címerpajzsait már a por fedi, és a leomlott erkélyek helyén már hiába is keressük a művészien faragott kariatidákat. Itt borong a düledék palota, melynek árnyékos bolthajtásában a világ szép asszonya, a szép Báthory Erzsébet emléke kísért, akinek alakját rémséges és kegyetlen tettek legendái öveznek.
Habár a történelemtudomány ma már koncepciós vádakként tekint minderre, a történetek (fogalmazunk finoman) még mindig negatív színben tüntetik fel alakját. Báthory, aki több mint 450 éve látta meg a napvilágot, éppen azon a napon, midőn Zaharin Anasztázia életét vesztette, -a szóbeszéd szerint persze természetes hallról még véletlenül sem beszélhetünk. Akit IV. Rettenetesen Iván választott és szemelt ki magának mint alkalmas feleséget, miután megkoronázása után nem sokkal az ország összes, eladósorban lévő nemesi lányát meghívta a Kremlbe, hogy életüket a Blagovescsenszkij székesegyházba kössék össze.
Báthory Erzsébetnek az orosz cárnál jobb és nemesebb férje akadt, -aki legidősebb fiát, egy vita hevében saját kezűleg ölt meg. Báthory hitves ura a magyar főnemes, hadvezér, Vas vármegye főispánja, dunáninneni főkapitány lett, hogy később már úgy emlékezzenek meg róla a históriás könyvek, mint a csejtei rémtetteiről, „csejtei szörnyként” elhíresült Báthory Erzsébet férje. Aki fehér bőrét szűz leányok vérének köszönhette, amelyben nem átallott egyszer-egyszer megmártózni, aki több száz áldozatát a csejtei kastély zegzugos pincéjébe temette, vagy temetette. Amelyet Báthory nászajándékba kapott, csak úgy mint a körülötte lévő 12 falut, amelyek Pöstyén közelében terültek el.
Bár férje szerette és óvta, – volt hogy fontos teendőit is későbbre halasztotta hogy felesége mellett lehessen – mégis az a szóbeszéd járta és járja, hogy a csejtei kastéllyal átellenben fekvő vár, ifjú lovagjának akart tetszeni Báthory, és ezért akarta magát a szebbnél is szebbé varázsolni, -mondhatni bármi áron. A szép szörnyeteg, az alabástrom arcú Erzsébet, akinek képmását ősi képtár őrzi a hegyeken túl, nem messze a várkastélytól.
1610 December végén Báthory udvartartásával fogyasztotta el ebédjét az esti órákban, mikor Thurzó György nádor nemes egyszerűséggel rátörte a várkaput, és tartoztatta le, majd vetette tömlőcbe. Thurzó fülébe Kereskényi György báró ültette el a bogarat, aki több napon át írt levelekkel ostromolta a nádort, melyben mindig a legfrissebb értesüléseket és pletykákat osztotta meg jó barátjával, amit a környékbeli munkásoktól, szolgáktól, vagy boszorkányoktól hallott, akik nagy többsége „természetesen” később a máglyán végezte, mint az ördöggel cimboráló, hazug eretnek.
Arra azért jók voltak, hogy a meséiket naphosszat hallgassa, majd papírra vesse, és mint kész tényt tárja Thurzó elé, aki egyes értesülések szerint még olvasni sem tudott, ezért a több tucatnyi levelet szolgáival olvastatta fel, akik persze kapva kaptak az alkalmon, és hogy az uruk kedvében járjanak, az amúgy is cifra történeteket még színesebbé tették, a maguk hallomásaival, Thurzó nagy megelégedettségére, akiben mind jobban gyűlt a gyűlölet és az ellenszenv Báthory ellen, akit a legfőbb gonosznak látott, és rögeszméjét nem tudta elhomályosítani senki és semmi.
Thurzó személyében Erzsébet az Isten és emberiség ellensége volt, és nem utolsó sorban az övé. Bár a kereszténység modern irányzata szerint a „sátán” nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma, -Thurzó meg volt győződve róla hogy nem lehet igaz, mert emberi lény nem követhet el annyi gaztettet mint Báthory, aki az ő szemében azonos volt magával az „ördöggel”, akit nem tudott nem azonosítani Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel, és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal.
Kereskényi György is több levelében nevezte Báthoryt Kísértőnek, a Gonosznak, a hazugságok urának, a sötétség fejedelmének, vagy nemes egyszerűséggel egy boszorkánynak, a boszorkányok hercegnőjének, aki természetfeletti, démoni képességekkel bír, és nem is hozhat mást a világra csak a rosszak legrosszabbikát, betegséget és pusztulást. Szerinte nem is lehetett más számlájára írni a pestist, és a több ezer áldozat halálát, mint Erzsébetére, aki a boszorkánymestereket is meghazudtoló erővel és hatalommal bír. Kereskényi szerint ha Báthoryt még sokáig életben hagyják, vagy ha a gondviselés nem veszi el életét, újra felütheti fejét az 540 után dúlt nagy pestisjárvány, és a környék könnyen változhat Konstantinápollyá, ahol a majd fél millió lakosból, alig élte túl valaki a pusztítást.
György egy fekete macskáról is említést tesz, aki mintha a semmiből tűnt volna elő, hogy a frászt hozza rá, -és mikor üldözőbe akarta venni, a négylábú betolakodó köddé vált, mintha soha nem is létezett volna. De ki más ölthetett volna macska alakot, mint Báthory, -aki a többi boszorkánnyal éjszakánként ennek az állatnak az alakját öltve magára, próbálnak az alvó gyermekek közelébe férkőzni. Thurzónak és feleségének Erzsébetnek is voltak gyermekeik, akiket féltett, és mindent megtett volna épségük megőrzésének érdekében. Kedve lett volna a macska nyakát kitekerni, vagy vízbe fojtani, hogy mondjuk egy templom alapjába temesse el, amivel elfojthatná a gonosz erőket, és legyőzhetné a sátánt.
Persze ha már nyoma veszett az ördög macskájának, felőle magát Báthoryt is eltemethették volna egy templom alá, akár élve, akár holtan, csak legyen már nyugta felőle, és nyugodtan hajthassa álomra fejét, mind ő, mind a családja többi tagja. Nem akart többé a rémálmaival együtt élni, melyben egy macska megfojtja az újszülötteket, és orrát a gyermekek szájához téve kiszívja belőlük a lelket.
Thurzó készpénznek vette Báthory kiváló képességű, de rendkívül gátlástalan főemberének minden egyes szavát, aki nem is remélhetett mást az esetleges eljárásból mint anyagi hasznot, és még nagyobb elismertséget. Thurzó ezét vizsgálatok egész sorát indította, és számtalan tanúvallomásos jegyzőkönyv megírását. Bár lehet hogy a vizsgálatokat soha nem folytatta le, és a tanúvallomások megírását is inkább Kereskényi hagyta, akinek végtelen fantáziája mind nagyobb teret kaphatott a több száz oldalnyi jegyzőkönyvek megírása közben.
Talán akkor hírtelenjében lecsapott volna Báthoryra, de 1610-ben éppen törvényt ült Pozsonyban mint nádorispán, de még itt sem szabadulhatott meg Báthorytól és az ő válogatott rémtetteitől, hiszen egy ajtónálló huszárja egy lutheránus papot jelentett be, aki mindenáron beszélni szeretett volna, egy halaszthatatlan ügyben. Név szerint Ponikan János volt az, csejtei pap. A nyájas modorú nádorispán a nem várt vendég egészségéről, és a környék híreiről érdeklődött, hiszen kivált az elsórendűekkel, igen egyszerű, barátságos és közvetlen tudott lenni.
A pap szinte könnyekbe tört ki, mert nagy-nagy bajról szeretett volna számot adni, -félt hogy a vidéken ahol szolgálatot teljesített, nem lesz soha többé se házasság, se keresztelő, hiszen Báthory Erzsébet kiirtotta a környék lányait. Minden rózsát leszakított, hogy rózsavízben mosakodjék. Báthory, aki vért hasnál mosdásra/fürdésre, s eddig több száz lányt ölhetett meg iszonyú kínzással.
Az ősz öreg kétszer is meggondolta azt, amit egyszer mondott. Tudta hogy a fejével játszik, de beszélt, -mert azt is tudta, hogy a lelkével játszik, ha hallgat. Előadta hát a történetet az arcul ütött szolgálóról, aki olyan erős ütést kapott, hogy a vére nyomban kiserkent, és Báthory arcára freccsent. Mikor letörölte, a tükörbe nézett s az idegen vércsepp alatt az arcbőre mintha virulóbbá, üdébbé vált volna egy lehelettel. Így születhetett meg benne a szörnyű eszme, hogy lányok vérében fog ezentúl mosdani és fürdeni. És mivel Báthory hiú asszony hírében állt, sokat mosdott, fürdött, -tehát sok vérre volt van szüksége. A lányokat az emberei fogdosták össze, és addig verték őket csupasz kézzel, ostorral vagy botokkal, amíg a testük meghasadt. Kezüket ollóval metélték, hátukat fodorsütő vassal égették.
Thurzó György nagyon felindult e vádra s rögtön útnak indult a megfelelő személyzettel Csejte várába, 1610 december végén, több markos legénnyel, hiszen bár gyűlöletet táplált Báthory iránt, félt, vagy inkább rettegett is tőle, hiszen még azt sem tartotta kizártnak, hogy azért él olyan visszavonult életet, azért is mutatkozik ritkán (legtöbbször éjszaka) mert egy élőhalott, egy sírjából kikelt holt, akinek sápadt bőrére kell az az irgalmatlan mennyiségű vér, amit lecsapol áldozataiból.
Maga előtt látta Erzsébetet, ahogy az asztal fölött, nagy szemfogaival tépi és szaggatja a véresebbnél véresebb hús cafatokat, akit bár kora egyik legműveltebb és legolvasottabb emberének tarthatunk számon, aki szépségével is sokakat lenyűgözött. Erzsébet magyar anyanyelve mellett értett latinul és németül, ami egyáltalán nem volt jellemző a korabeli asszonyokra. A grófnő kiváló lovagló és vívó is volt. De Thurzó inkább látta őt egy csúnya, gyakorlatilag gondolkozni képtelen zombinak, aki az ő és mások megtévesztésének érdekében még attól a galádságtól sem retten vissza, hogy földöntúli szépséget öltsön, ha úgy tartja a kedve.
De Thurzó nem engedhette meg magának hogy egy pillanatra is meghátráljon, hogy elhiggye azt amit lát, hiszen az asztalnál egy minden csáberővel felruházott hölggyel találta magát szemben. Hogyan is képzelhette bárki is hogy koporsóban alszik, hogy fél a napfénytől, a feszülettől, fokhagymától és a szentelt víztől, -hogy legyőzéséhez karót kell döfni a szívébe, hogy le kell vágni a fejét, és hogy el kell égetni őt. Thurzó szerint bár Báthory népes személyzettel vette körbe magát, akik látszólag még jól is érezték magukat, és élvezték úrnőjük személyét, -tisztában vannak munkaadójuk igaz kilétével, de mivel rettegnek tőle, ezért tehetetlenül tűrik jelenlétét, és hunynak szemet tettei fölött.
És ha Báthory tényleg olyan olvasott és eszes asszony, ahogy azt sokan tartották felőle, -miért ne tudná befolyásolni mások akaratát, miért esne nehezére hipnotizálni az embereket, ha úgy tetszik. Emberfeletti képességeit már csak a Kereskényi György által írt levelek után sem kérdőjelezheti meg: az erejét, az alakváltást, a köddé válást, a repülést, az állatok és más lények feletti végtelen hatalmát. Biztosra vette hogy Báthory áldozatainak vérét vagy teljesen kiszívja, vagy csak egyszer-egyszer lakmározik belőlük. Előbbi esetben a birtok erdeiben temetteti el áldozatait, utóbbi esetben titkos cellákban tartja őket fogva.
Egy szó mint száz: életben és hatalmon maradásához vérre van szüksége. A vér számára maga az élet. Ha bizonyos időn belül nem jut elegendő vérhez, legyengülnek, és/vagy meghal, -de az sem kizárt hogy torpornak nevezett mélyálomba süllyed. Mi mással lenne magyarázható hogy egyes szolgálói szerint van hogy napokig nem mozdul ki nem hogy a szobájából, de még az ágyából sem. És mivel olyan előkelő a bűnös, csak a nádor veheti a bátorságot hogy az igazságot megtalálja.
Nádasdyné várában éppen akkor talált is egy lányt, akit egy komoly betegségből próbáltak kikúrálni Báthory orvosai, de mivel abban az időben egy „egyszerű” foghúzás is istentelen fájdalmakkal, és nem kevés vérveszteséggel járt, Turzó nyugodtan hihette, hogy a lányt agyonkínozták. A vendégek miután a várat körülnézték, -a szobákat és a kamrákat is beleértve, a legidősebb lovag még sajnálkozásának is hangot adott, hogy a kegyelmes asszonyt el kell innen költöztetni, -na de nem a földszintre, de még csak nem is a cselédek közé, hanem mindezeknél sokkal lejjebb: egy takaros kis börtönbe.
Thurzó megdönthetetlen bizonyítékként (mert még is csak ijesztőbb egy hulla, mint egy megkínzott szegény lány), egy lepedőre fektetett halottat vitetett fel és alá a környéken, mutogatva minden érdeklődőnek, akik meg voltak győződve róla, hogy a már oszlásnak indult, és felismerhetetlen test csak is Báthory egy áldozata lehetett, akinek Thurzó elmondása szerint Erzsébet a nyakán át szívta ki a vérét. Az árulkodó jeleket persze hiába is próbáltak volna felfedezni a hullát tömegesen körbeállók, hiszen a test inkább hasonlított egy rongyokba öltöztetett csontvázra, mint egy emberi lényre. De még ha friss halottról is lett volna szó, akinek egy seb, nem hogy kettő nem éktelenkedett volna a nyakán, Thuzónak akkor is lett volna mentsége és magyarázata, hiszen köztudomású (vagy legalább is Ő ezt állítaná) hogy ha egy vámpír (jelen esetben Báthory) megnyalja az ő általa ejtett sebet, akkor az nyomtalanul begyógyul.
Báthory szolgálói és komornái (Thurzó szerint) önként és dalolva tettek vallomást, -de a valóságban bizony tortúra várt mindegyikükre. Különböző kínzások sora várt rájuk, meghatározott sorrend szerint. A bíró a 11 fokozatból 11-et írt elő az elítéltek számára, amit vagy kiálltak, vagy nem. De az eljárás során bár több tucat ember is életét vesztette, voltak akik vallottak, és mindazt alátámasztották amit Kereskényi a leveleiben taglalt. Legtöbben már a bírói fenyegetés után bevallottak mindent, és sározták, -mocskolták be Báthoryt, hiszen a következő fokok ismertek voltak előttük, így inkább vallottak, még akkor is ha tudták hogy Erzsébet ártatlan volt, -ezzel is elkerülve a következő pokoli próbákat.
Volt aki csak a hóhér fenyegetése után tört meg, -de volt akit zsineggel kellett összekötözni hogy színt valljon. Volt aki nyújtólétrára fektettek, de azt már senki nem akarta bevárni hogy ínszalagjai elszakadjanak, hogy a végtagjai kiforduljanak a helyükről.
A felforrósított vasdarabokra, az újak összepréselésére, a test égetésére, a leborotvált fejre csöpögtetett vízre, az olvadt fémre, már csak úgy nem volt szükség, mint a fa-satura. Igaz: akik vallottak, azoknak a fejét vették egy héttel később, mint Erzsébet cinkosait. Furkó Jánost, Jó Ilonát és szentes Dórát, mint akik segítségre voltak a lányok kínzatásában és megöletésében.
Báthory nem kerülhette el a börtönt a vár legalsó szintjén, és miután Thurzó megtartotta a „vizsgálatot”, számára a napnál is világosabban kitűnt, az évek óta űzött lánygyilkolás, minden idegrázó borzalmával. Thurzó szinte a lelki szemei előtt látta ahogy Báthory kezében szünet nélkül suhogott a korbács, mert hogy segítségül biztosan egy ilyen alkalmatosságot vett. Látta ahogy a vasalt szíjak fájdalmasan mind untalan lecsapnak áldozataira. Az ifjú áldozatok az ütésektől biztosan úgy lengtek akár csak az inga. Előbb szivárgott, aztán patakzott a vérük. Turzó agyába egyre mocskosabb képek tolakodtak. Züllött orgiákat, elferdült szokásokat, pogány istentiszteleteket és sátánimádó szertartásokat látott maga előtt. Báthory végleg szakított Istennel, és Thurzó láthatta, mi lett ennek az eredménye.
Rémült falusiak kezdtek el pletykálni hogy egy sötét idegen járt Báthorynál, és akit elragadott hogy megtanítsa a fekete mágiára. Férfiak állították hogy alig tudtak megszökni Báthory karmai közül, és csak nagy nehézségek árán oldottak kereket a várból, -és nem egy fertelmességről és gonoszságról számoltak be. Nem egy vénasszony szerint, miután a hatóság lecsapott a várra, Erzsébetet egy orgia kellős közepén tartoztatták le, három nőcselédjével együtt, amint éppen szürcsölve fürödtek egy fiatal leány vérében. A vár pincebörtönében olyan ocsmány kínzószerszámokat találtak, amelyekhez foghatót még nem agyalt ki emberi elme. Szerintük Thurzó emberei számos parasztlány meztelen, megkínzott meggyalázott és gyakran élettelen testére bukkantak. A vár körüli földből is jó pár tucat csontváz került elő.
A bűnösnek talált cselédeket kivégezték, testüket elégették, hamvaikat szétszórták. Báthory Erzsébetet bíróság elé állították, és bűnösnek találták. A máglyától csupán családjának befolyása mentette meg. Kompromisszumos megoldásként élethossziglani börtönre ítélték. A falusiak nagy része sem sajnálatot, sem részvétet nem tanúsított, hiszen szerintük Báthory beleszületett a kiváltságokba, Isten elhalmozta minden áldással, kora legszebb asszonyának tartották, ő mégis eldobott mindent, így megérdemli hogy örök kárhozattal bűnhődjön vétkeiért.
Amikor Erzsébet már napok óta nem evett, elhívták börtönébe a doktort. Az lehasalt, benézett a lyukon, és látta hogy a grófnő mozdulatlanul fekszik. A falat lebontották. A vérszipoly szívverése nem volt kivehető: Báthory Erzsébet szemlátomást meghalt. A kíváncsiskodást elkerülendő az éjszaka leple alatt szállították el a tetemet; koporsóba tették, eltemették és el is felejtették volna, de Thurzó azonban érezte, ahogy a vámpír karmaival hasogatja a koporsót, ássa a földet, kitépi magát tulajdon sírjából. Hogy Báthory Erzsébet grófnő mégiscsak feltámad halottaiból, és a világ elpusztításának eszközévé lesz. Így felnyitották a sírt, és Thurzó saját kezűleg vert hegyes éket Báthory szívébe, fokhagymát tömött a szájába, és örökre leforrasztotta a koporsót.
Thurzó később azt mesélte hogy amikor letépték a koporsó fedelét, valami förtelmes látvánnyal szembesültek: egy hegyes fülű, borotvaéles fogú, elegánsan öltözött, csontvázszerű szörnnyel. De nem veszítette el lélekjelenlétét, és lesújtott a karóval.
A szörny szeme fekete golyóvá változott, és visszagörnyedt a koporsóba.
