a medveölő szomorúan bandukolt az erdőben, nem az bántotta, hogy estefelé rendez-vous-ja lett volna haverjával, a fanyűvővel, hanem az, hogy addig meg kellett volna ölnie a medvét, namármost a medveölő eléggé ványadt legényke volt, félt is a medvétől, fogalma sem volt, mit csináljon, nagy-nagy szerencséjére ebéd után találkozott a vasorrú bábával, aki hírével szöges ellentétben egy igen kedves, jóságos nyugdíjas nénike volt, ő tanácsolta a fiúnak, próbáljon meg peren kívül megegyezni a vén bundással és kísérelje meg lekenyerezni egy csupor mézzel, az ötlet kitűnően bevált, a medve ráállt az alkura, a medveölő rendszeresen szállított neki mindenféle finom mézet, a subás pedig segített, amikor a legényke szülei renoválták családi házukat, a dolog soha nem tudódott volna ki, a méhészek hallgattak, mint a sír, hisz ők voltak az ügylet legnagyobb vámszedői, ám egy napon egy osztálykirándulásnyi zsivajgó gyerek leleplezte a turpisságot, kiderült, hogy a barnamedve még sem halt ki a Bakonyban, csak a tyrannosaurus rex…
a medve állatkertbe került, nagy szomorúságára, világéletében utálta a menzát, a fiút levették a nemzeti hősök listájáról, még pénzbüntetést is kapott, de valahogy kiheverte, bánatában elkezdett piálni és csajozni, nem volt olyan kocsma és nem létezett olyan endékás lány, amit és akit kihagyott volna, a dolognak természetesen detoxikáló és nemibeteg gondozó lett a vége…
szeretve tisztelt olvasóim, ez az utolsó szóig szemenszedett hazugság, a gonosz íróból csak a sárga irigység beszél, mert ő soha nem lehet egy nemzeti eposz főszereplője, jellemgyengesége pedig olyan fokú, hogy képes meghamisítani a világtörténelmet, a helyzet az, hogy medveölő valóban megölte a medvét és így lett a lett nép máig népszerű hőse, akit lettföldön szobrok, domborművek, festmények, grafikák, szépirodalmi művek, továbbá egy rock opera és egy rajzfilm örökítenek meg és örökítenek tovább az utókornak és aki büszkén feszít a lett iskolások tankönyveiben…
(június hónap, első díj)
