Aranyföld királya tisztességgel ellátta feladatait az állam irányításában, fogadta a követeket, s ha csak elkerülhette, kimaradt a háborúkból. Igaz, Aranyföld mesés gazdagsága vonzotta a hódítókat, de legendás hadserege ugyanilyen mértékben el is riasztotta őket.
Csillagfürt, a király leánya kora reggel meghallgatást kért atyjától. Nem volt ez szokatlan jelenség, a király többnyire a reggeli órákban tudott időt szakítani gyermekeire.
Szeretettel nézte hát oly ritkán látott, alig serdülő leánykáját, és fájdalommal gondolt arra, hogy hamarosan eljő érte a kiválasztott jegyese.
– Jöjj leányom, ülj mellém, derítsd fel fáradt szívemet! Mit kívánsz? Miben szenvedsz hiányt?
– Álmot láttam atyám. Hatalmas, sötét alak tenyerébe rejtett valami kéken, aranylón és rubinvörösen világító valamit, és azt mondta, ez a világ legértékesebb kincse. Nem láthattam mást, csak a markából derengő fényeket. Még azt is mondta az ismeretlen óriás, hogy ezt a kincset minél többfelé osztom, annál értékesebb lesz. Soha nem fogy el, ha ezerfelé szórom, akkor sem. Sőt, gyarapszik, ha bőven osztogatom, de csökken, ha szűkmarkúan bánok vele. Azt a parancsot adta nekem, hogy szerezzem meg.
A király örült, hogy hamar teljesítheti gyermeke kívánságát. Hívatta kincstárnokát, meghagyta neki, nézze át a leltárakat, hátha valamelyik kincseskamra mélyén ott lapul e különleges érték.
Három napig tartott, míg a kincstárnok és segédei átnézték a leltárakat. Nem találtak a leíráshoz még hasonlót sem. Újabb három hétig tartott, amíg a kincseskamrákban átvizsgálták az összes polcot, ládát és titkos rekeszt. De megint csak azt kellett jelenteni a királynak, hogy nem találtak semmit. Haragra gerjedt a király.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy a világ legértékesebb kincse nincs a birtokomban?!
– Attól tartok felséges uram, hogy ez a helyzet.
Újabb parancsot adott a király. Négy leghűségesebb és legtehetségesebb kapitányát elküldte a világ négy tája felé, kutassák föl azt a kincset.
Jégország urának legkisebb fia, aki kiszorult a hatalomból, mert bátyjai alkalmatlannak ítélték az uralkodásra, megneszelte, hogy Aranyföld védelme meggyengült, a legjobb katonák most kincskereséssel vannak elfoglalva. Kölcsön pénzekből kiegészítette és felfegyverezte mindenre elszánt, hétpróbás gazemberekből álló hadseregét és rárontott a gyanútlan vidékre. Gyülevész hada ölt, rombolt, rabolt, s oly hirtelen lepték meg Aranyföldet, hogy mire a háború tényét felfoghatta a király, a fél ország már odaveszett.
A királylány a bátyjához fordult kérdésével:
– Erről a gonosz Fagyottgyöngy hercegről szeretnék többet tudni. Hátha segíthetek valamit. Ha másban nem, talán országunk többi asszonyával tanácskozva, a lélek oldaláról közelítve megtalálhatjuk a gyenge pontját. Ezzel segítve katonáinkat közelebb a győzelemhez.
– Fordulj akkor öreg varázslónkhoz. Ezüstkarvaly biztosan tud értékes információkkal szolgálni, a segítségével összehívhatod a tudós asszonyokat és leányokat az ország minden szegletéből. Ha csak kötöző pólyákat szőtök és sebgyógyító kenőcsöket főztök, már sokat tesztek.
Ezüstkarvaly nem lakott messze a palotától. Csak egy keskeny patakot kellett átugratnia lovával, egy alacsony hegyoldalba kaptatott föl, és a királylány máris ott állt a szerény házikó előtt. Ezüstkarvaly az ajtóban várta.
– Tudom, miért jöttél. Kerülj beljebb, inasom majd ellátja lovadat.
Amikor Csillagfürt már az egyszerű asztal mellett ült frissítőjét kortyolgatva, Ezüstkarvaly egy könyvet hozott elő, abból olvasta fel, amit a gonosz hercegről tudott.
– Jégország sötét és hideg. A mező nem terem mást, csak jégvirágot. De értékes bányáik vannak, szenet, nemesfémeket és színesfémeket bőven tudnak eladni, amiért élelmet vásárolhatnak. Fagyottgyöngy a legkisebb fia volt az öreg királynak. Szülei elkényeztették, testvérei kiközösítették és lenézték. Az öreg király halála után három fivére megosztozott a hatalmon, őt elűzték. Azóta rablásból él, néha elszegődik egy-egy nagyúr zsoldjába, de csak végszükség esetén. Rossz szelleme elkísérte a számkivetésbe. Zúzmara valami boszorkány lánya lehet, de senki nem tud róla biztosat azon kívül, hogy ő sarkallja a legszörnyűbb gonosztettek elkövetésére a kisemmizett herceget.
– Ez nem valami sok – borongott Csillagfürt. – Egyelőre foglalkozzunk a hadsereg kötszer és gyógyszer ellátásával.
Ezüstkarvaly és segédje megszervezte a munkát, Csillagfürt udvarhölgyeivel és komornáival átrendezte saját termeit, hogy kényelmesen dolgozhassanak.
Kerecsen, a varázsló inasa is beköltözött a palotába. Minden nap ott segédkezett a négy égtáj felől összejött nőknek a kötszerek, gyógykenőcsök és varázsitalok készítésében. Csillagfürt ki sem látszott a tennivalókból, de míg keze alatt égett a munka (szőtt, varrt, kötött, kavargatta a sebtében felállított tábori tűzhelyeken fővő teákat, elixíreket, kenőcsöket) agya egyfolytában azon járt, hogyan választhatná el Fagyottgyöngyöt rossz szellemétől, Zúzmarától. Kerecsen, ha csak tehette, ott sündörgött a királylány körül. Tudta, hogy alacsony származása miatt esélye nincs Csillagfürt kezére, de a mindennapos találkozások lángra lobbantották ifjú szívét. Csak vágyakozott, szomorkodott, mégis bearanyozta napjait a lány egy-egy mosolya, barátságos szava, kezének futó érintése.
Mint a tizenéves lányok általában, Csillagfürt sem gondolta, hogy mély érzelmeket ébreszthet bárkiben. Gondtalanul kereste az ifjú társaságát, s vele osztotta meg legnagyobb problémáját, Zúzmara elfogásának lehetetlenségét.
Hogy kedvezzen a reménytelenül szeretett lánynak, Kerecsen igyekezett összebarátkozni a hírszerzés tisztjeivel, vagy azok szolgáival, s így értesülésekkel szolgálhatott a királylánynak. Gyakran sugdolóztak tehát, s a többi nő cinkosan hallgatott a palota urai előtt. Hosszú hetek után körvonalazódott valami terv Kerecsen elméjében.
– Úrnőm – súgta Csillagfürt fülébe – Magamhoz veszem Ezüstkarvaly sípját. Amíg azt fújom, mindenki azt hallja tőlem, amit akkor éppen mondanom kellene. Nem kell ismernem a jelszót, mégis bejutok az ellenség táborába. Nem kell semmilyen ürügyet kitalálnom, Zúzmara mégis el fog jönni velem ide.
– Veszélyes terv!
– Nincs más lehetőségünk
– Nem engedhetem, hogy a vesztedbe rohanj!
A szerelmes ifjú végül meggyőzte úrnőjét. Csillagfürt csak annyi biztosítékot tudott elérni, hogy Kerecsen átadta neki a varázsgyűrűjét.
– Amíg hideg, nem esett bántódásom. Ha melegszik, bajba kerültem és segítségre szorulok.
Nehezen teltek az órák. Csillagfürt tízszer is elindult, hogy Azúr hercegnek elmondja felelőtlen tervüket, de a gyűrű hideg maradt. Késő éjszaka Aranysugár, a legidősebb udvarhölgy ágyba parancsolta a királylányt. Csillagfürt vonakodva engedelmeskedett. Mikor végre egyedül maradt hálószobájában, a gyűrű melegedni kezdett. Csillagfürt kipattant az ágyból, s hogy a többiek nyugalmát ne zavarja, egy titkos folyosón futott Azúr szobájához. A herceg nem volt ott. A szolgája sem. Lefutott az udvarra. Csak az őrszemek voltak ébren. Csillagfürt megszólította az egyiket.
– A herceg a palotában van?
– Nincs úrnőm. Felséges atyjával kint vannak a frontvonalon. Sajnos nincsenek túl messze.
– Ezüstkarvaly?
– Nem tudom. Talán a kunyhójában hókuszpókuszol valamit. De nem hiszem, hogy ártani tud az ellenségnek. Eddig legalábbis nem sikerült.
– Azt hiszem, meg kell látogatnom. A jelszót elárulhatod nekem?
– „Aranynap” a ma érvényes jelszó.
Második rész
Csillagfürt ujja már szinte füstölt a gyűrű szorításában. Lerohant az istállóba, eloldotta jól idomított, nyugodt természetű lovát. Nyergeléssel nem vacakolt, kivezette az állatot az udvarra, a hátára pattant, s az ujját égető fájdalommal nem törődve vágtatott a varázsló kunyhójához. Ezüstkarvaly nem volt otthon, de az ajtaja nyitva volt és a fogason ott lógott a híres ködköpenye. Kerecsentől tudta, hogy ha ezt a köpenyt magára borítja, sűrű köd kerekedik, eltakarja, szinte láthatatlanná teszi őt magát is és mindent, amihez a köpeny bélése hozzá ér. Mi több, azokat a zajokat sem hallja senki (még a köpeny viselője sem) amit járás, vagy egyéb tevékenység közben okoz.
Csillagfürt tehát a vállára vetette a köpenyt, mely olyan hosszú volt, hogy a lovat is beborította. Egy óra alatt elérte az ellenség vonalait. Elhagyta az első őrszemeket, mikor rémülete kétségbeesésre változott. Elszenesedett ujján a gyűrű hűlni kezdett. Nem áltatta magát azzal, hogy Kerecsen megszabadulhatott a veszedelemből. Hogy már nem forró a gyűrű, csak egyet jelenthetett. A lehető legrosszabbat. A táboron belül könnyű volt tájékozódni. Fagyottgyöngy és serege követte a tábori berendezkedés hagyományait. A centrumban a vezér sátra pöffeszkedett.
A királylány ekkor döbbent rá, hogy semmilyen fegyvere nincs. A gyűrű hideg. Kerecsen nyilvánvalóan meghalt. Fölöslegesen jött ide, már nem tehet semmit. Rosszabbik énje nem hagyta visszafordulni. Bosszú! Nem hagyhatja megtorlatlanul kedves pajtása megölését. Jobbra-balra nézegetett, valami alkalmas eszközt keresve, amivel komoly károkat okozhatna az ellenségnek. Kutató tekintetét nem zavarta a köpenye által keltett köd, remekül látott. Hirtelen észrevett egy vadászkést, amit valaki hanyagul egy kisebb sátor tartórúdjába döfött. Percig sem habozott. Kirántotta a kést a fából. Ledobta a köpenyt úgy, hogy eltakarja a lovat és beóvakodott a sátorba, szorosan markolva a vadászkést. Odabent világűrmély sötét volt. Csillagfürt mégis jól látott, mintha már hajnalodna és a sátor vászonfala átlátszó volna. Persze, a gyűrű. Aki viseli, nemcsak a ködben lát jól, hanem bárhol, ahol a szemnek kevés a fény. A tábori fekhelyen csak egy holdfehér arcú nő aludt. Zúzmara azonnal fölriadt, amikor a hideg penge a torkához ért.
– Ne szólj, és főleg ne kiálts! Velem jössz!
A nő kábán engedelmeskedett. Savanyú borszag áradt a szájából és gyűrött ruhájából. “Ez olyan részeg, hogy föl sem fogja, mi történik vele” Gondolta Csillagfürt. Rozmaring, a jól idomított, nyugodt hátas a farát a földig leeresztette, így segített gazdájának, hogy a részeg nőt könnyebben a hátára tuszkolja és mindhármukat betakarja a köpennyel.
Megvirradt, mire a palotához visszatértek. Csillagfürt az első őrszemmel megbilincseltette értékes foglyát és azonnal a bátyjáért küldött. Azúr herceg majdnem összeesett a rémülettől, mikor megtudta, hol járt zsenge korú húgocskája. Csak néhány korholó szóra volt ereje, majd gyorsan intézkedett Zúzmara elhelyezéséről és követ útján sürgős találkozót kért Fagyottgyöngy hercegtől.
A gonosz herceg Azúr szemébe nevetett, amikor Zúzmara visszaszolgáltatását ígérte az ellenséges csapatok távozásáért cserébe. Kissé elkomorult, amikor megtudta, hogy egy tizenéves lányka hatolt be táborába, és ő ejtette foglyul az erősen ittas szeretőjét.
– Beszélni akarok húgoddal.
– Ugyan miről? Nem fogom megengedni, hogy még egyszer idejöjjön.
– Nem eshet bántódása. Te is itt lehetsz vele, akár az összes katonáddal együtt. Most tűzszünet van, de ha meg tudunk egyezni, akár béke is lehet.
– Béke akkor lesz, ha fölszeded a sátorfádat és távozol.
– Húgodtól függ, hogy megteszem-e.
Azúr hercegnek nem maradt választása. Csillagfürt nem félt a találkozástól. Már semmitől nem félt. Egyetlen érzés maradt a szívében. Bosszú! Maga sem értette, miért, de csak egy fontos személy létezett számára. Kerecsen, a halott varázslóinas. Megfeketedett ujján a hideg gyűrűvel, kőkemény arccal lépett Fagyottgyöngy elé.
– Mit akarsz tőlem?
– Visszaadom szolgádat, ha kéred. De előbb nézd meg, nehogy azt hidd, hogy becsaplak. Kövessetek!
Csillagfürt és Azúr szótlanul lépkedett Fagyottgyöngy után. A vezéri sátor mögött állt egy kisebb, fekete sátor. A királylány döbbenten torpant meg a bejáratnál. Bent kék, aranyló, rubinvörös ragyogás, az előtte álló fekete alakok mintha egy óriási kéz ujjai volnának. Ez lenne az álom értelme? Kincs a béke, a kapzsiság háborút okozott.
– Láttál mindent, halld a feltételem. Megszabadítottál megunt szeretőmtől, ezért egyetlen kívánságodat teljesítem. Itt fekszik halott szolgád. Kérj, amit akarsz.
Fagyottgyöngy arra számított, hogy Csillagfürt a holttestet kéri majd. A királylány most már látta, hogy a sátorban ravatal áll, körötte gyászruhás díszőrség. Kerecsen fekszik a ravatalon, de teste mintha üvegből, vagy drágakőből volna és kéken, aranylón, bíborvörösen ragyog. Csillagfürt úgy vélte, Kerecsen a halála előtt még megpróbált valami varázslattal megszabadulni kínzóitól, de csak így sikerült. A halotton már nem segíthet senki.
– Távozz Aranyföldről herceg! Ez a kívánságom.
– Legyen! – kiáltotta dühösen Fagyottgyöngy, majd szolgáihoz fordult. – Dobjátok ki a hullát!
A szolgák kivitték a különös tetemet a tábor szélére. Csillagfürt, Azúr herceg, valamint népes kíséretük komoran követte őket.
– Egy, kettő, három! – a szolgák meglódították és a sáncok mögé hajították a tetemet. Mintha üvegből volna, százezerszer millió darabra tört. Akire rápattant egy szilánk, kék, aranyló, rubinvörös ragyogásba öltözött.
Azúr parancsolt szolgáinak: Szedjétek össze, amit lehet!
Aki hozzáért a szilánkokhoz, mindenkit elöntött a ragyogás. Ha átadtak egy darabkát valaki másnak, csodás módon egy darab ott maradt annál, aki adta, és jutott annak is, aki kapta.
Csillagfürt, Azúr, sőt Fagyottgyöngy is a kezébe vett egy–egy darab kövecskét. Mindhármuk arca kisimult, béke szállta meg szívüket, nem éreztek fáradtságot. Fagyottgyöngy pengevékony ajkai megteltek, hósápadt arca kipirult, fekete ruhája átvette a kék, aranyló, rubinvörös ragyogást. Csillagfürt elfeledte a „bosszú” szó jelentését, sőt magát a szót is. Azúr herceg változott a legkevesebbet. Úgy látszik, ő korábban is birtokában volt a kék, aranyló, rubinvörös ragyogás egy kicsiny szikrájának.
Ezüstkarvaly abban a pillanatban érkezett, mikor Azúr herceg elhatározta, hogy érte küld. És persze jött a király, az udvaroncok, az udvarhölgyek, katonák, szolgák, szolgálók, mind-mind az udvar népe. Csak nézték ők is, az ellenséges katonák is a különös csillagragyogást, aki Kerecsen volt, a halott varázslóinas, akit Fagyottgyöngy szolgái öltek meg. A már egyáltalán nem gonosz herceg térdre borult Csillagfürt előtt.
– Szolgád vagyok úrnőm, büntess meg vétkeimért, és engedd, hogy jóvátegyem, amit lehet.
Azúr döbbenten fordult az ősz varázslóhoz: Mi történik itt Ezüstkarvaly?
– Attól félek, valami nem jó. Eltűnik világunkról a gonoszság. Ez önmagában szépen hangzik, de mégis baj. Ha nincs gonoszság, nincs miért küzdenünk. Márpedig a mi életünk a küzdelem. E nélkül elkorcsosul a következő nemzedék, utód nélkül kipusztul.
Csillagfürt vidáman fölkacagott: Ne félj varázsló! Nem maradunk harc nélkül. A gonoszság eltűnik ugyan, az ellenségünk boldogan a szolgálatunkba szegődik, de az ostobaság velünk marad.
(az eredeti változatért ld.
www. fedelnelkul.hu)
2012 október
