Egyszerű étel és mégis mennyi munka, izzadság és fennkölt fogalom kapcsolódik hozzá. Imánkba foglaltuk „és mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, szólásainkba is belekerült „megette már a kenyere javát” Satöbbi. Liszt, só, élesztő. Ha leegyszerűsítjük ennyi anyagból áll. De gondoljunk bele, hogy az elvetett búzamagból mily utat jár be amíg az asztalunkra kerül a friss ropogós vekni.
Univerzális eledel, fogyasztható vajjal, zsírral, lekvárral, na és görögdinnyével is, de ehető magában vagy egy pohárka tejjel leöblítve. Ha végigmész reggel a Moszkva, akarom mondani Széll Kálmán téren, látod az otthontalan embereket sorban állni egy kis zsíros kenyérért és teáért. Egyeseknek a túlélést jelenti, vagy legalábbis a másnap megérését. Az antik időkben a kisgyerekeknek este száraz kenyér héjat adtak rágicsálni ami egyrészt nagyszerű időtöltés, és mellesleg remek fogerősítőként is működött. Nem is hullott ki a foguk harminc éves korukra. és még egy érdekesség: az elfogott gonosztevőket kenyéren és vízen tartották.
Mi, magyarok különösen tiszteljük a kenyeret és mindent ami hozzá kapcsolódik. (Nem mintha más nemzetek nem) Mily nagy hagyománya volt az arató ünnepségeknek, és az első kenyérnek. Ha vidéken járunk Parasztországban, megfigyelhetjük ahogy keresztet karcolnak a megkezdetlen kenyérbe, mintegy felszentelve azt. Bűn volt a kenyeret kidobni. Igen akik testközelben voltak amíg a magból kenyér lett, azok meg is becsülték azt. Akkortájt még kaszával mívelték az aratást, tűző napon.
Bort, Búzát, Békességet! Ugye ez a szlogen is ismerős? A szalonnát hagymával és kenyérrel ették, hűs bort ittak reá a megfáradt arató munkások. A falujukba térő vendéget kenyérrel és sóval fogadták. Augusztus 20.ka alkotmányunk, Szent István, és az új kenyér ünnepe. És ne hadjuk ki a pékeket akik nap mint nap akarom mondani éjszaka azon fáradoznak, hogy friss cipó kerüljön az asztalunkra. Akit egyszer megcsap a frissen sült kenyér illata az egy életre megszereti.
Fiatal, kölyöktacskó koromban (a hetvenes években) hajnalig tartó buli után megálltunk egy pékség előtt és lestük a kenyérsütés misztériumát. És ha maradt még pénzünk hát vettünk a jólelkü pékektől. Soha olyan jól nem esett a friss kenyér mint akkor. Ilyet érezhetett a kiválasztott nép mikor megkóstolta az égi mannát…
Elgondolkodtál már azon, hogy a pékek is fehér ruhában dolgoznak mint a kórházban az orvosok és ápolónők? Igen ez is egy „fehér szakma” csak nem tapad hozzá vér… A kenyér az élet. Hallottam van ahol így is nevezik a kenyeret. És ki az élet? „Én vagyok út, az igazság és az élet” mondá Názáreti Jézus kétezer éve. Az utolsó vacsorán is így szólott – Ez az én testem.
Nos, azt akartam ezzel elmondani, hogy mennyire átszövi életünket, hitünket ez az aranybarnára sült pékáru. Legyen keletlen vagy kelt tésztából minden náció, nemzet tisztelettel viseltetik iránta. Mennyire egyszerű és mennyire hiányzik ha nincs. Nem kivételez, igazi internacionalista, a milliomos asztalán ugyanúgy ott van, mint a legszegényebb hajlékban, vagy a hajléktalan tarisznyájában…
Ha van egy kis kenyered optimistábban veheted az életet mert már nem fenyeget az éhínség réme.
Becsüljük meg tehát, és azokat is, akik azon fáradoznak, hogy ne szenvedjünk hiányt e nemes ámde nemesen egyszerű ételben!
És majd elfelejtettem:
Jó étvágyat!
Az írás az Imrei Pékség és a Menhely Alapítvány által kiírt művészeti pályázaton 3. díjat nyert.
