Azok az emberek, akiknek van hajlékuk, saját pénzükön hajléktalanokat ellátó rendszert hoztak létre hajlék helyett. Hajlékot azért nem lehet létrehozni, mert akkor nem lenne hajléktalan.
Korunk embere – kivéve a hajléktalant – lakásokat, szobákat létesít magának egy házban. Így járt el egykor a hajléktalan is, csak ő elhagyta valahol a hajlékát. Újra meg már nincs pénze, marad neki az utca és esetleg az ellátó rendszer.
Egyesek szerint a hajléktalanság nem a társadalom kóros elváltozása, hanem kódolt génhiba, esetleg az emberi faj egy mutációja, mely korunkban ütötte fel a fejét. Lehet bármelyik igaz, mindenesetre kijelenthető, hogy bármi is az igazság, az ellátó rendszernek már csak azért sem irányulhat a tevékenysége a hajléktalanság felszámolására, mert akkor saját magát is meg kellene szüntetnie.
Az ellátó rendszer szociális munkásokból és kiszolgáló személyzetből áll. A hajléktalan elég jól megvan az ellátó rendszer nélkül, de a hajléktalan ellátó rendszer már bajosan tud működni a hajléktalan hiányában. Nem „tyúk és a tojás” viszonylat áll tehát fönn, de az igaz, hogy a hajléktalan tojta az ellátó rendszert, így a szociális munkást is. Viszont hajléktalan nem tud hajléktalant tojni, tudomásom szerint, hajléktalan csecsemő nem született még. Egy csecsemő csak akkor lehet majd hajléktalan, ha már megnőtt és elveszíti a hajlékát.
A hajléktalanok száma és az ellátó rendszer nagysága nincs szoros kapcsolatban. A viszonyukat az adott ország gazdasági helyzete határozza meg. Egy gyarapodó, fejlődő gazdaságban gyarapodik az ellátórendszer, de kevesebb is a hajléktalan. Egy romló, egyensúllyal küszködő gazdaságban kevesebb pénz jut az ellátó rendszerre, tehát azt visszafejlesztik, ellenben a hajléktalanok számával, amely növekszik. Mindenesetre a mi országunkban ez így működik. Bár a hajléktalanok számával kapcsolatban csak közelítően állnak rendelkezésre adatok, mert titokzatos okok miatt nem tudják összeszámolni őket, vagy nem akarják.
A rendszer – egyebek mellett – nagy gondot fordít a hajléktalanok alkoholfogyasztásának ellenőrzésére. Nagy műgonddal kidolgozták például – a maga nemében egyedülálló – szellőztetéses eljárást. Az eljárás során a szabad levegőn próbálják tartani az ittas hajléktalant a kijózanodás reményében, akár kemény mínuszok ellenében is, mielőtt bármilyen szolgáltatásukból (elsősorban éjjeli menedék vagy szálló) részesítenék. Az eljárás addig tart amíg az egyik fél meg nem unja. Gyakran végződik kocsmában. Olyan eset még nem látott napvilágot, hogy a szociális munkás végezte volna az említett műintézményben. De általában is elmondható, szociális munkások és a hajléktalanok között gyakran alakul ki küzdelem eddig még feltáratlan körülmények folytán.
A szociális munkásoknak egy különös tulajdonságuk van, a rendkívüli szervezőképesség, amely elsősorban a sorok létrehozásában nyilvánul meg a maga valójában. Sor akkor alakul ki, ha valami csak korlátozott számban, mennyiségben áll a rendelkezésünkre, hiány van. Nem gondolná az ember, hogy a hiányt lehet generálni is. Ilyen a helyzet amikor például mesterségesen építünk be szűk keresztmetszetet (ez is gyakorlatilag hiány) egy rendszer áteresztő képességébe. Erre példa: Ha az a feladatunk, hogy egy kapun egyesével engedjünk be embereket, akkor sort úgy képezhetünk, hogy egy időpontot jelölünk meg mind a százötven ember számára. És ez nagyon megy.
Fontos még megjegyezni:
A hajléktalanoknak csak minimális anyagi gondjai vannak, mert csak minimális anyagiakkal rendelkeznek. Azt is mindig elvesztik, vagy ellopják.
Nem úgy az ellátó rendszernek. Nem a meglévő anyagiakkal van a gondjuk, azt mindig szépen fölhasználják, elköltik. Ezt akár ki is pipálhatjuk. (Szegény hajléktalanok, még azt sem tudják, hogy a pénzt el is lehet költeni.) Azzal van a baj, ami nincs. Azt tervezik, hogyha lesz, akkor abból adnak a hajléktalanoknak is. Nem igazságos, hogy nekik nincsenek anyagi gondjaik. Majd meglátják! Persze csak ha jut. Előbb-utóbb meg kell tanulniuk, hogy azzal is sok a gond, ami nincs. Ehhez viszont meg kell ismerni, hogy milyen, ha van. Sok a teendő!
A hajléktalanság mintegy két évtizede robbant be kis hazánk köztudatéba. Bizony meglátszik, hogy a hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkásoknak csak nagy fiataljai vannak. Helyenként az ő örökségük is még tojáshéjban van.
Likes
Nincs hozzászólás