a gyógyításról – a módszerek
Vannak keleti elképzelések arról, hogy minden betegségnek lelki okai vannak. A szenvedélybetegségek önmagukban lelki eredetűek, bár mindegyiknek van valamilyen tárgya vagy eszköze. Az alkoholfogyasztás vagy drog használat bizonyos tanok szerint – az én hitem szerint – csupán tünete magának a szenvedélybetegségnek. Egyetlen alkoholistát sem küldtek még a gégészetre, mert a torkán engedi le az italt. Évszázadokkal korábban a papok segítettek leginkább az alkoholistákon. Viszont az utóbbi évtizedekben a pszichiáterek – lélekgyógyászok – az elsőszámú segítői az alkohol, drog és más függőségekben szenvedőknek. Ezek szerint az alkoholizmus és a többi függőség lelki betegség, nem bűn, ahogy ezt még ma is sokan vallják.
A huszadik század elején nagy áttörés kezdődött az alkoholisták gyógyításában. Jung professzor kijelentette, hogy ő nem tud meggyógyítani egyetlen alkoholistát sem, ha a beteg nem akarja, nem tesz eleget érte, de még ez sem biztos, hogy elég. Az ő tapasztalásai alapján szükséges egy katarzis a beteg életében ahhoz, hogy meg tudjon változni a gondolkodása. Jung professzor a csoportterápia szülőatyja és híve kijelentette egy alkoholistának, az első pár hónapban legalább négy alkalommal kell részt vennie a terápiákon, hogy legyen esélye megtartani absztinenciáját. Ettől kezdve ez az irány kezdett hódítani a szakmai gyógyításban és a később megalakult önsegítő közösségekben. Sajnos csak a fejlett, demokratikus országokban.
Hazánkban a nyolcvanas évekig nem tudott a csoport-terápia tért hódítani. Én első elvonókúrámon, nyolcvanhárom februárjában találkoztam ezzel az újdonsággal a Kútvölgyi, becenevén párt- kórház szanatóriumi részlegében. Akkor mesélték nekem a tapasztaltabb alkohol betegek, hogy azelőtt a hánytatás módszerével próbálkoztak velük egy nagyon elzárt környezetben, messze minden településtől. Ez azt takarta, hogy a betegeket körbe ültették egy szobában, adtak neki egy üveg bort, egy tablettát és egy lavórt. A tabletta bevétele után megihatták a bort, de szinte azonnal ki is hányták. Eközben nagy mennyiségű nyugtatóval szedálták le a betegeket, amit egy kis idő múlva elkezdtek csökkenteni. Majd elengedték az alkoholistát azzal, hogy ne igyon, vagy csak mértékkel. A harmadik módszer a beültetés pedig azt jelentette, hogy egy esperál nevezetű gyógyszer-csomagot operáltak be a beteg hátsó felébe, aminek fél vagy egy évig tartott a hatása. Aki ráivott a beültetésre az vagy nagyon rosszul lett, vagy bele is halhatott az esperál és az alkohol összhatásába. Nem kívántam ezt a halálnemet, de nekem nem is ajánlották egyszer sem a beültetést, mert megbízhatatlannak pecsételtek meg. Én viszont nyugtatót nem voltam hajlandó bevenni, így nem lettem a pszichiátriákon később a legkedveltebb.
Ezeket, a módszereket még ma is rengeteg elvonókúrán alkalmazzák a hánytatás kivételével. Még egy megoldást kell megemlítenem a múlt rendszerből, melyet az egészségügy kezdeményezett. Az Alkohol Ellenes – AE – klubok gombaként szaporodtak az országban. Ide hívták meg azokat a kivételes személyeket, aki valamilyen csoda folytán leálltak az ivással és azokat, akik rengeteg elvonó után is még állandóan visszaestek. A szakemberek felügyelete mellett a már józan alkoholisták példájával próbáltak hatni a reménytelen esetűeknek. Közben csocsó, kirándulás és zsíroskenyér evés volt a program, ja meg egy kis dugi ivás.
A nyolcvanas évektől kezdve azonban hazánkban is egyre jobban kezdett elterjedni a csoportos terápia minimális gyógyszerezéssel. Tíz évvel később kezdtek működni az Anonim Alkoholisták Tizenkét Lépését is használó alapítványi terápiák is, melyek Amerikában már nagyrészt átvették a szenvedélybetegek gyógyításának terhét a kórházaktól. Ezek a húsz-ötven fő között működő speciális intézmények nem alkalmaznak gyógyszert, hanem a beteg személyiségének – gondolkozásának – megváltoztatásában segít. Fontos megjegyezni, hogy ezeknek az intézményeknek a többségében olyan terapeuták is dolgoznak, akik szintén szenvedélybetegek, csak pár éve már nem használják a szerüket. A terápiák nagyon fontos része, hogy a betegek csoportosan eljárnak a közeli Tizenkét Lépéses névtelen önsegítő közösségek – Anonim Alkoholisták, Anonim Anyagosok, Anonim Játékosok – gyűléseire. A terápiák szakemberei gondolnak a családtagokra is. Velük is elbeszélgetnek, és javasolják nekik az Anonim hozzátartozok közösségét. Ez a módszer a leghatásosabb a világon. Ezeken kívül még a klérus is működtet jó néhány terápiás intézményt, melyek elsősorban spirituális módszereket alkalmaznak.
A fentieken túl megemlítem az egyre gyarapodó pszichiáterek és pszichológusok egyéni terápiáit, melyek az előző módszerek mellet vagy nélkül próbálnak segíteni a betegeken. Ők egyénre szabottan igyekeznek ráébreszteni a pácienseiket a betegségtudatra, és az absztinencia nélkülözhetetlenségére,. motivációt találni. Közülük a legismertebb Dr. Csernus Imre, aki rámenős, agresszív ráébresztő stílusát már a televízióban is megmutatta.
Ezekről a módszerekről a folytatásban, az intézmények és szakemberek bemutatása során bővebben említést teszek.
