A bölcs egyedül volt. Egy sziklán élt a világ végén. Gondolkodott. A tengerről, a világról, az emberekről, a mindenségről, Istenről. Nem félt. Mindig beszélgetett. Szavakat evett. Eljöttek hozzá messzi országok polgárai medúza, hal, madár formájában. A gondolatok,melyeket kiejtettek, mind fogyaszthatóak voltak. Magvasak. De a bölcs arra gondolt, hogy Isten nem emészthető. A szeretet örök erő, a legnagyobb erő. Ezért mindenkit szeretett. A ráját, a tücsköt, a szarvast. És a szavak: az Igék. Melyek a Mindenség. Az Igazság. A sziklán már megszokta. Úgy hívták: a sziklán ülő férfi. Istennek is tetszett elmélkedése. A tisztaság. De a bölcs is bűnös volt, mint bárki más. Mert a tisztaság, az üdvösség, a türelem, a békesség nem érhető el egyedül, csupán a Fiúba vetett hit által. Isten van. A bölcsesség tőle jön. Az Isten-félelem. A bölcs nem adta tűzre testét, nem osztotta szét vagyonát: a szavakat. Hitt. Hitt a Küldő Küldöttnek. És a szikláról egyenesen Hazament. Hozzá.
Likes
Nincs hozzászólás