I. fejezet: A hóbortos ötlet (folytatás)
– Jól lakott fenséges Uram? – kérdezte őszinte érdeklődéssel Beatrice elsőnek szakítva meg a már kellemetlenné váló csendet.
– Pompás volt az ebéd, királynőm. Mióta maga válogatja meg az étrendemet, még a fájós gyomrom is békén hagy, így sokkal kényelmesebb dolgoznom az ország sorsának jobbításán. Jól laktam kedvesem, de nem erről kívántam Önnel beszélgetni. Nem ezért vonultunk félre az udvar népének szeme elől. Az étkezésnél sokkal fontosabb és bensőségesebb dolgot szeretnék Önnel megbeszélni.
Kézfejével intett a testőröknek, akik illemtudóan kihátráltak a lugasból, de csak éppen annyira, hogy ne láthassák, mi történik a rózsabokrok között, de azért megakadályozhassák az illetéktelenek behatolását. Mátyás hirtelen felállt, szembefordult arájának, és eléje térdelt. Gyengéden megfogta a fiatal nő mindkét kezét, majd mosolyogva feltekintett a mélyfekete szempárba.
– Kedvesem, elmúltam harmincöt éves, húsz éve uralkodom e szép országban, de még nincsen utódom. Pogyebrád Katalin nem szült nekem fiút, mielőtt mennybe szállt volna. Ezért kellett Önnel a második házasságomat megkötnöm az ország és a korona érdekében. A másfél éves házasságunk kezdete óta szinte minden éjjel együtt hálunk, de még nem örvendeztetett meg azzal a jó hírrel, hogy gyermeket várna tőlem. Persze tudom, hogy ez az idő még túl rövid. Azért én továbbra is esedezem Önnek és az Istennek, hogy áldjon meg engem és hazámat egy egészséges fiú trónörökössel!
Mátyás királynak ugyan született már egy fia pontosan öt éve és két hónapja a bécsi polgár lányától, de ő házasságon kívüli gyermek. Bár Beatrice is házasságon kívüli gyermeke a nápolyi királynak, de legalább ő nemesi származású. Mátyás tisztességéhez azonban mégsem férhet kétség, ugyanis Edelpeck Borbálával fennálló kapcsolata özvegysége alatt kezdődött. Ám az új királynőnek ebben az esetben sem szükséges már most tudnia Borbála asszony és János úrfi létezéséről – gondolta Mátyás, miközben Beatrice válaszára várt.
– Én készen állok a szülésre, Fenség, és várom Önt minden éjjel a hálószobámban. A többi már csak magán múlik. Persze Isten segítsége is kell, hogy a születendő gyermek fiú legyen. Bár azt hallottam, hogy Ön májusban a híres Fekete Serege élére akar állni. Ebben az esetben igyekeznie kellene, hogy mihamarabb megnemződjék a trónörökös – felelte kaján mosoly közepette Beatrice.
– Örülök asszonyom, hogy így áll ehhez a kényes dologhoz – kiáltotta boldogan Mátyás, majd visszaült a királynő jobb oldalára.
Mátyás király sokkal jobban érezte magát, amikor végre túlesett az intim beszélgetésen. Enyhén félt ettől a témától – pedig nem volt egy ijedős király – ezért is készült rá már egy hete. Először volt ilyen nyíltan őszinte az új feleségéhez együttlétük négy hónapja alatt.
– Van egy másik téma is, amit meg kell beszélnünk – folytatta a király, miközben a Duna túloldalán álló Börzsöny-hegység nem túl magas csúcsait kémlelte. – Kérem, írjon az édesapjának egy levelet, melyben tudakolja meg, mennyi aranyba kerülne két-három jól felszerelt, modern hajó! Mennyibe kerülne a legénység ellátmánya egy évre? Támogatna-e Ferdinánd király egy hajós expedíciót az Atlanti-óceánon nyugati irányban? Természetesen a felfedezéseken is osztoznánk.
– Miben töri az okos kis fejét, fenség? Már megint milyen könyvet olvasott? Ön nem tudja, hogy az óceán a Föld végéig terjed? Hiszen ezt minden halász és gyermeke tudja a Földközi-tenger összes városában.
– Drága Beatrice, azért, mert Európától nyugatra még nem látott ember mást, csak a kéklő vizet, attól még lehet ott bármi. Talán egy Európánál nagyobb és gazdagabb világra lelhetnénk. Elképzelhető az is, és reménykedem is benne, hogy ezerszer több kincset találunk, mint amennyibe a kutatás kerülne. Netalán annyit jövedelmezne egy kutatóút, hogy abból megerősíthetném a Fekete Sereget, és végképp kiűzhetném a törököt Európából. Ennek még a pápa és a császár is örülne, nem is beszélve az olasz királyságokról. Azt hallottam, hogy Nápolyt is fenyegeti a török a tenger felől.
– Így igaz, Fenség. Ön nagyon okosan szövi a gondolatait, de az egész összeomolhat, ha a hajók az óceán hullámainak martalékaivá válnak.
Mátyás király ekkor a tenyerét a szemei elé helyezte, majd Beatrice felé fordult.
– Kedvesem, látja most a szemeimet? – kérdezte a tenyere mögül.
– Természetesen nem látom a szemeit, fenség, hiszen eltakarja – felelte kuncogva Beatrice.
– Ám ettől függetlenül még tudja, hogy a tenyerem mögött ott van mindkét szemem. Nem igaz, kedvesem? – kérdezte a tenyere mögül nevetve Mátyás.
– Igen, tudom, hogy a tenyere mögött vannak a szemei, mert pár pillanattal ezelőtt még belenéztem, de néha már csukott szemmel is látom, annyit néztem a kedves arcát az esküvőnk óta. Az Ön gondolatmenete a szemeit tekintve még állja a helyét, de könyörgöm fenség, mutasson nekem csak egyetlen egy embert, aki látott volna bármit is az óceán nyugati felén.
Mátyás király mélyen gondolkozóba esett, amit erősen kiütköző ráncai is jeleztek az arcán. Már kezdte azt hinni, hogy újdonsült felesége legyőzte a szellemi csatában, mikor eszébe jutott a megoldás.
– Drága Beatrice, egy fél évvel ezelőtt, még egyáltalán nem ismerte a szemeimet, hiszen sosem látta addig, amíg atyjával egyességet nem kötöttünk, és magát el nem küldték az udvaromba. Hozzátenném, hogy nagy örömömre. Most Beatrice arca komorodott el az erős gondolkodástól. Letépett egy fehér rózsát a legközelebbi ágról, és elkezdte forgatni az ujjai között. Mátyás türelmesen várakozott, de közben érdeklődve figyelte arája kecses ujjainak mozgását, mely erotikus vágyakat ébresztett benne.
– Óh! Kedves Uram! Megint maga győzött. Újra a legnagyobb erényét csillogtatta meg előttem, az okos elméjét. Természetesen megírom az Ön által óhajtott javaslatot, nemcsak királynői hűségem jeléül, hanem azért is, mert meggyőzött engem arról, hogy amit nem látunk, az még létezhet. Abban is igazat kell adnom fenségednek, hogy egy nagy felfedezés óriási előrelépést adhat az egész emberiségnek, és azon belül elsősorban a felfedezőknek. Én nemcsak kötelességtudatból, hanem szeretetből is segítek Önnek. Azzal viszont, hogy meggyőzött, még jobban serkent a levél minél gyorsabb megírásához. Már csak arra kérném, hogy írja le a kérdéseit – fejezte be a vallomását a királynő. Felálltak mindketten, majd átölelték egymást, miközben Mátyás megcsókolta Beatricét.
– Köszönöm a szívélyességét Beatrice. Holnap átnyújtom Önnek írásban is a kérdéseimet. Remélem, ír hozzá némi pártoló gondolatot is a vállalkozást tekintve! Köszönöm a beszélgetést, legkedvesebb királynőm.
– Én is köszönöm, fenség a türelmét, és hogy ennyi időt szánt rám nappal is – köszönt el Beatrice is, majd csókot lehelt Mátyás ajkára.
A királynő távozott a rózsalugasból…
2012 február, első díj