2.2 Karácsonyi csúcs
Három hónap alatt teljesen megtanultuk az árufajták árát, kezelését és minden paraméterét. Velünk egy nap még felvettek az osztályra két lányt, és egy fiút, így már megfelelő lett a létszám. Höri és Pimpi elsősorban az akusztikai és televíziós részlegekhez próbált betörni, amit a régebbi dolgozók nem nézték túl jó szemmel. Én az alkatrész-pultokhoz szorultam. Kazettákat, kábeleket és zsebrádiókat árultam. Közben egyre több áru érkezett, amit a régiek már nem bírtak elrámolni. Másnap hármunkat küldött Piros, hogy próbáljunk rendet rakni a raktárban. Az irányításommal végül is olyan jól sikerült átrendeznünk az árukat, hogy a raktár fele üres maradt. Ezután csak rám bízták az áruátvételt és a raktár rendezést.
A karácsony közeledtével egyre nagyobb lett a forgalom. A KISZ tagok vállaltuk, hogy segítünk az áruház feldíszítésében. Mi hárman éppen délutános műszakban dolgoztunk az aktuális napon, de már reggel nyolckor találkoztunk egy közeli kocsmában. Megittunk egy-egy felest, majd bementünk az áruházba. A hatalmas fenyőfa már állt az épület mellett. A darus kocsi éppen akkor hajtott el. Az önkéntes díszítő brigád a személyzeti portán gyülekezett. Négy kézikocsira való díszt szedtünk össze. Az én kezembe pedig a csúcsdíszt nyomta valaki, hogy arra külön vigyázzak. Megérkezett a tűzoltó létra is. Négy vállalati önkéntes tűzoltó húzta a kerekes létrát. Az önkéntes tűzoltókat a vállalati jogász irányította, aki hadnagyi ranggal rendelkezett Mellesleg a vállalati futballcsapatnak is oszlopos tagja volt, melyben mi is játszottunk mindhárman. Az áruház KISZ titkára is megjelent, aki a futballcsapat elsőszámú kapusa volt. Ekkor a fiatalok kezdtek egyre türelmetlenebbek lenni, de még mindig nem indultunk el.
– Kire várunk? – kérdezte valaki a tömegből.
– Az igazgatóra, hiszen ő is mindig részt vesz ezen az eseményen, de még elbúcsúzik egy német delegációtól – válaszolta Karcsi, a futballkapus KISZ titkár, és igazgatósági titkár egy személyben.
Egy perc múlva meg is jelent Demján Sándor igazgató. A sötét, kissé göndör hajú férfi mosolyogva szállt ki a liftből.
– Egy hét múlva megérkeznek Nyugat-Németországból a rádiósmagnók és a lemezjátszók – szólt Karcsi felé, majd mikor meglátott hármunkat a híradástechnikai osztályról még hozzátette. – Fiúk, lesz mit dugdosnotok a dugi raktárban ezüst és aranyvasárnap.
Mindenki nevetett körülöttünk, pedig nem is volt ilyen raktárunk, csak két évvel később lett, miután már annyit viccelődtek vele. Mi bosszúsan egymásra néztünk, majd követtük a többieket az áruház főbejárata felé.
A lányok elkezdték előkészíteni a díszeket, amit a fiúk felaggattak. Pár perc alatt feldíszítettük a fa alját, amit még a földről is elértünk. Aztán a létrát használva aggattuk fel a díszeket és a több méter hosszú arany és ezüst csíkokat. Két óra múlva már csak a csúcsdísz felhelyezése volt hátra. Én álltam éppen a létra tetején, mert tudták, hogy sziklamászó is vagyok, ezért nincsen tériszonyom. Alattam még az igazgató úr igazgatott egy aranyszínű aranyhajat, mikor Pimpi felhozta a csúcsdíszt. Felnyújtotta Demjánnak, ő meg nekem továbbította. Kicsit nyújtózkodva felhelyeztem a fenyőfa csúcsára. Lentről hatalmas ovációt és tapsot hallottunk. A munka hevében észre sem vettük milyen hideg is volt a fenyőfa körül. Ám, mikor már a kész karácsonyfában gyönyörködtünk, elkezdtünk dideregni. Főleg a fiúk, akiken kabát sem volt, hogy könnyebben tudjanak mozogni.
– Köszönöm a fiatalságnak a vidám munkát. Kérlek benneteket, hogy gyertek fel a Grill étterembe, ahol egy kis lélekmelegítő vár bennünket – zárta le a bámészkodást Demján igazgató.
Jő példát mutatva, ő maga indult el elsőnek. Mi is követtük, miután még egy pillantást vetettünk a szépen feldíszített hatalmas fára.
A harmadik emeleti étteremben egy sor asztal várt bennünket. Mindannyian helyet foglaltunk, mire egy csinos, fiatal felszolgálónő hozta a gőzölgő forralt bort. Én éppen Karcsi mellé kerültem, aki mosolyogva fordult felém.
– Emlékszel még az első napotokra, Gyula? – kérdezte tőlem. Éppen akkor én is itt ebédeltem, mikor beállítottatok köpenyben a két Ferivel, és elkezdtetek az ebéd mellett sörözni. Akkor rátok szóltam, hogy ne fogyasszaok alkoholt, főleg ne köpenyben, de most nyugodtan megihatjátok ezt a pohár forralt bort.
– Köszi, Karcsi, nyugodtan fogom meginni – válaszoltam mosolyogva, miközben még másra is gondoltam: Tudnád, hányszor járok fel a köpenyemet levéve egy-egy felesre naponta.
Mindenkinek jól esett a meleg forralt bor, nevetgélve beszélgettünk még pár percet. Lassan mindenki visszament a munkahelyére, csak hárman maradtunk, a műszakkezdésig még volt bő fél óránk. Az étterembe egyre több vásárló jött fel egy kávéra, vagy más frissítőre. Gyorsan sorba álltam, és rendeltem három rumot és ugyanannyi sört. Tíz perc alatt megittuk a „frissítőnket”, majd lementünk az öltözőbe felvenni a köpenyünket.
Egy hét múlva három nyugat-német kamion állt be a parkolóba. Hörit, Pimpit és engem küldtek le az áruk átvételét irányítani. Más osztályokról kértünk segíteni kollégákat, hogy gyorsan felkerüljön az importáru a raktárba. Bár előző pár nap megfelelő helyet készítettünk elő, így is este nyolc órára végeztünk az áruk elrámolásával. Ekkor már csak a Hypermarket volt nyitva. A munka végeztével az osztályvezetőnőnk mindenkit megkínált egy pohár eredeti Napóleon konyakkal, amit egy vásárlótól kapott. Nagyon jól esett a fárasztó és poros munka után, különben is elismerő szavak kísérték a finom italt. Ekkor kapott Piros egy listát az osztályvezetőtől, amin azoknak a neve volt felírva, akik másnap jönnek a tőkés árukért. Ekkor értettük meg, hogy miért kellett a termékek húsz százalékát külön elhelyeznünk a raktárban. Az öltözőben a Hypermarketes eladók is kérték, hogy tegyünk félre nekik rádiósmagnót vagy lemezjátszót, mert azt szeretnének vásárolni a gyereknek. Természetesen őket az osztályvezetőhöz irányítottuk. Volt nekünk bőven elegendő telefonszámunk, amit fel kellett hívnunk, hogy megérkezett az áru.
