szurkálnak fájdalmak lándzsahegyű fák
gallyai között karjaimba kapom a Napot
cilinderbe öltözött sétapálcás varjak
bólintanak felém
csatangoló szürke overállos galambok
csodálkoznak barna szemem karikáiba
kukoricaszárak nyájasan hajladoznak
s a köd nyálkás nyílássá varázsolja
az egyre szűkülő szomorú szemhatárt
pohárcsörgés kandikál szürke felhő alól
néhány apró madár még a buckák között
bukdácsol – bizonyára lekésték a nyarat
a városokban a nők felöltöznek
mellük zenéje nem oly hívogató
pillantásuk téli tüzek előhírnöke
sáros cipőben kocsmaszag tántorog
cigarettafüst ráncolja homlokát
az eső egyre gyakrabban surran a házak közé
lopkodja nyári emlékeink takarékbetétkönyveit
végigcsorog a városon az unalom
sárga kabátos úr kopogtat: – az ősz vagyok
zavartan köhint egyet: háta mögé mutat
magammal hoztam a gyerekeket
dér zúzmara hajnali fagy ácsorog
bebocsátásra várva
