A Mi Kis Családunk

Bene Géza (1964-2017)

By

terjesztő, Első Kézből a Hajléktalanságból c. érzékenyítő program résztvevője, szerkesztőségben dolgozó munkatárs

Fedél Nélkül 2017. május 18. 596. szám

A jó szó az igazi adomány

Nagyon érdekes gyerekkorom volt, mivel

szívbetegséggel születtem, és 7 éves koromig rengeteget voltam kórházban.

De csupa jó élményem, van, pl. egyik első emlékem, hogy amikor operáltak a mátészalkai otthonunktól 320 km-re Budapesten, minden nap volt látogatóm, mert két szomszéd is a vasútnál volt kalauz, így felváltva néztek be hozzám, és hozták a nagymamám töltött káposztáját is.

Meghatározó volt életemben a sport, annak ellenére, hogy a betegségem miatt fel voltam mentve testnevelésből, kézilabdáztam a haverokkal, s amikor már végre középiskolás lettem – ahol nem kértek orvosi papírt –  1 hónap után bekerültem az iskola elit csapatába.

Itt bepótolhattam a versenyeket, az igazi csapatjátékos életet. A sportnak köszönhetem a tanulást is, az eredeti szakmám villanyszerelő, de visszahívtak az iskolámba, ahol 13 évig voltam a lány kézicsapat edzője, és a szakvizsga után az érettségit is megszereztem.

Amikor már nem találtam munkát, és hajléktalanná váltam, akkor is kaptam egy ajándékot, megismertem a páromat, akivel több mint 10 évig éltünk együtt – sajnos ő nemrég elhunyt.

Ha őt nem ismerem meg, sokkal szegényebb lettem volna érzelmileg, jóban-rosszban együtt voltunk. Aludtunk együtt a Margit-szigeten, olyan szállón, ahol 100 ember van egy légtérben, munkásszállón, foglaltházban, albérletben. Volt olyan, mikor nem volt egy zsíros kenyerünk, de estére az is lett, és végig kitartottunk egymás mellett.

A Fedél Nélkült is együtt árultuk, nekem megtetszett az, hogy mennyire sok ember megállt beszélgetni is vele, ezért csatlakoztam hozzá. Ma már 6 éve ugyanazon a helyen terjesztek újságot. Páran szinte családtagként kezelnek, ünnepekkor nem csak pénzzel, ajándékkal lepnek meg, hanem jó szóval. Befogadtak az emberek. Sose nézem azt, hogy mennyi pénzt ad valaki, megtisztel, ha megáll nálam és újságot vesz, és elolvassa a hajléktalan emberek gondolatait. Sokan kérdezik, hogy mi a legfontosabb a hajléktalan embereknek: egy jó szó és beszélgetés. Mert ha megismerem az életét, akkor tudom, hogy melyik élethelyzetében mire van szüksége. Lehet ez ruha, pénz, étel, de önbecsülés és egy mosoly is.

Mert egy jó szóval be lehet aranyozni valakinek az egész napját.

Én is nagyon sok szeretetet kapok a vásárlóimtól, ezért érdemes ezt a dolgot csinálni. Részt veszek egy előítéletcsökkentő programban is a Fedél Nélkülnél, és azt látom, hogy ha személyesen találkozunk diákokkal, akkor sokkal nyitottabbá válnak a hajléktalan emberekre, nekem pedig lelki feltöltést ad, hogy láttatjuk: van kiút. Egyszer egy előadásunk után több hónappal, karácsony táján gondoltak ránk diákok, és személyesen hozták el a saját készítésű sütiket. Nagyon meghatott, és széppé tette az ünnepet nekem. Hiszem, hogy a mai fiatalok egy szebb és jobb jövőt tudnak teremteni ebben az országban, ha ilyen odafordulással vannak felénk is.

szöveg, fotó: Horváth Kriszta

 

Mi lennél, ha…

földrész: Európa. Minden jóval, rosszal együtt ez a földrész egy állandó világ, ahol persze vannak forrongások, de én is szeretem a biztonságot, állandóságot.

bútor: fotel. Abba pihenni járnak, ahogy öregszem, magamon veszem észre, hogy jól esik leülni, elővenni egy könyvet vagy bekapcsolni a TV-t, sokkal jobban bele tudok feledkezni már. Fiatalabb koromban inkább pluszmunkát vállaltam.

játék a vidámparkban: hullámvasút. Az életem olyan, mint a hullámvasút. Most szolgálati lakásban lakom, ami különálló szoba-fürdő-konyha, nagyon szép környezetben, egy teniszpályán, pláne nyáron.  Kár, hogy már nem a párommal jött ez a lehetőség.

fűszer: chillipaprika. Nem azért, mert annyira érdes vagyok, de csípős vagyok, mert az igazságtalanságot nem tudom sokáig tolerálni.

 

terjesztő: 2011-2017 közt

terjesztői szám: 1749

You may also like