392. szám Vers

Hajléktalan

Szerző:

Rongycsomónak látszik, pedig ember
Préselt szőlőszem ilyen esetlen.
Látni is fájó a sorsüldözöttet.

Maradékból morzsál szűkös ebédet,
mit szemétkupac kínál naponta.
Ettől gyakran meg-megkordul gyomra,
felidézve boldogabb éveket

Amely évek messze, messze tűnnek,
emlék marad borgőzös agyában
– miket átélt ifjonti korában.
Bár kívánja: meg nem ismétlődnek.

Csak áll, és néz üres tekintettel,
gépsivítás időzik agyában,
s szívébe mar: sosem lesz munkája.

Kapcsolódó írások