366 Széppróza

Balatoni ámokfutás 11. rész

By

Vissza a 366. szám tartalmához

A főhadnagy újabb telefonbeszélgetés után kivezetett a kapitányságról, és beültetett egy rendőrségi személyautóba.
Ekkor sem bilincseltek meg nagy örömömre. Egy tizedes ült még a sofőrülésre, és már indultunk is a számomra ismeretlen úti cél felé. Azt nemsokára meg tudtam állapítani, hogy észak felé vezetett az út. Ebből sejteni véltem, hogy Veszprémbe visznek. Fél óra múlva be is igazolódott a sejtésem, mikor elhaladtunk a várost jelző tábla mellett. Még tíz percig kanyarogtunk a város utcáin, mire behajtottunk egy nagy épületkomplexum udvarába. Ekkorra már teljesen besötétedett. Az órámra tekintve megállapíthattam, hogy elmúlt pár perccel délután hat óra.
A csomagjaimmal együtt bevezettek egy rácsos ajtón. A folyosó végén egy újabb rácsos ajtó látszott, ami előtt egy rendőr állt őrt. Kísérőim pár szó kíséretében átnyújtottak neki egy irományt. Az őr megtekintette a papírt, majd szolgálatkészen kinyitotta a rácsos ajtót.
Egy lépcsőházon keresztül feljutottunk az első emeletre, ahol egy vadászruhába öltözött férfi jött velünk szembe. Egy őrt álló rendőr éppen tisztelgett a vadászruhás férfinak, aki mosolyogva  vadászsapkájához emelte a jobb kezét.
– Új lakót hoztak a szállodámba – kérdezte kísérőimet, miközben végig tekintett rajtam?
– Igen, Őrnagy Úr! A gyanúsított két csónakkal evezett a Balatonon, de Tóbiás önkéntes lefülelte – felelte az idősebb kísérőm.
– Remek. Sajnos rossz hírem van Csónakos. Lekésett a vacsoráról – fordult felém széles mosollyal az arcán.
– Azt nagyon sajnálatos, mert tegnap reggel óta nem ettem egy falatot sem – szóltam bátran az őrnagy szemébe nézve, aki sejtésem szerint a fogda parancsnoka lehetett.
– Szerencséje van Csónakos, ma igen jó kedvemben talált. Tizedes, intézkedjen, hogy a Csónakos ne halljon éhen, ha már nem fulladt bele a jeges tóba – adta ki a parancsot a mellette álló őrnek, majd nevetgélve indult lefelé a lépcsőn.
A tizedes kinyitotta a rácsos ajtót, és egy újabb folyósóra invitált bennünket a kísérőimmel együtt majd belülről bezárta az ajtót. Érkezésünkre az első helyiségből egy törzsőrmester lépett ki. Üdvözölte a kísérőimet, majd elolvasta az iratokat. Rajtam egy pillanat alatt átsuhant a tekintete. Közben a rendőrök lepakolták a csomagjaimat. A főtörzs aláírt egy papírt, majd átadta a kísérőimnek, akik távoztak. Búcsúzol még viccesen jó evezést kívántak az életben.
– Maga hetvenkét órát a vendégünk lesz. Akar valamit a holmijából a lakosztályába vinni – kérdezte pár másodperc múlva?
Pár pillanatig gondolkoztam. A zárkában unatkozni fogok, de a sporttáskámban van egy szatyor, melyben a készülő írásaim vannak. A fogságban nyugodtan írhatok.
– Igen, a táskámból kivennék egy szatyrot papírokkal, ha lehetséges – feleltem megkönnyebbülten.
Elővettem a szatyrot, melynek a tartalmát a főtörzs az asztalra tetette velem ellenőrzés céljából, megdöbbenve tekintett a Világatlaszra, az Űrhajózási Lexikonra, a három spirál kockás füzetre, a vonalzóra, a színes ceruzákra, radírra és tollakra.
– Ezt mind magával cipelte még a Balatonon is? – kérdezte meghökkenve a főtörzs.
– Igen, írok egy-két történetet, ahhoz kellenek ezek a dolgok – válaszoltam, miközben visszapakoltam a holmikat.
– Jó, beviheti ezeket a zárkába, legalább nem unatkozik, és nem töri a fejét rossz dolgokban. Ígérem, nyugodt zárkába kerül a debütálásán.
Ekkor a tizedes jött be egy papírcsomaggal a kezében.
– Hoztam a vacsoramaradékból az Őrnagy Úr parancsára. Remélem most már nem fog éhen halni! Ezt a könyvtárt is beviszi a zárkába? – kérdezte végül, mikor meglátta a holmimat.
– Köszönjük a pótvacsorát, a Csónakos – már kezdtem hozzászokni, hogy így neveztek a fogdában – nevében.  Kiderült, hogy a Csónakosunk egy íróember.
– Az más. A zárkában lesz ideje irkálni – állapította meg a tizedes, majd viszszaballagott az őrhelyére.
A törzsőrmester közben kitöltött néhány papírt, majd felém fordult.
– Vegye ki a cipőfűzőjét, mert a szabályzat így írja elő!
Kifűztem a bakancsomat, és átadtam neki a fűzőt. Valamitől megfosztottnak éreztem magam ezáltal, de nem tudtam, hogy mitől.
– Ez esetben bevihetném a papucsomat és a tisztasági szereimet a zárkába? – kérdeztem bátortalanul.
– Persze Csónakos, bármit, amire szüksége lehet a lakosztályában, de nem veszélyezteti vele saját vagy cellatársa testi épségét.
Újra gondolkodóba estem, majd kirámoltam még a pizsamámat is. A főtörzs megvizsgálta a tízfokozatú borotvámat, majd bólintott a fejével, hogy rendben.
– Jöjjön utánam – szólt a főtörzs, miközben a tizedes is megjelent az ajtó előtt.
Elindultam a folyóson a két rendőr között. A főtörzs megállt a jobb oldal negyedik ajtajánál, és kinyitotta.
– Parancsoljon, Csónakos, itt a lakosztálya!
Beléptem a háromszor három méteres zárkába. Két fapriccs állt benne mindössze, egymástól fél méterre. A közelebbi ágy előtt egy harminc év körüli férfi állt majdnem vigyázzállásban.
– Pihenj, őrizetes! Hoztunk Önnek egy lakótársat – szólt a főtörzs, majd bezárta maga mögött az ajtót.
Bemutatkoztunk egymásnak, majd nekiláttam a vacsorának. A tepertő egy kissé szőrős volt, de az éhségem legyőzte ezt a kis szépséghibát. Legalább egy órába telt mire elfogyasztottam a fél kiló tepertőt és a fél kiló kenyeret.
Jóllakottságom és fáradtságom miatt azonnal lefeküdtem aludni. A priccs rettentően nyomta a csontjaimat, de mégis gyorsan mély álomba merültem.
Az ajtó felé fordultam, ahol egy addig még ismeretlen tizedes állt.
– Ébresztő, itt a reggeli mosakodás ideje. Igyekezzenek, mert különben elfogy a melegvíz.
Igyekeztem a tisztasági szereimet összeszedni, majd gyorsan a zárkatársam után mentem a folyósóra, ahol már legalább tízen álltak az ajtajuk előtt. Lassan elindultunk a vizesblokk felé. Először elintéztük a folyó ügyeinket, majd zuhanyozni mentünk.
A tizedes-nek igaza lett, mert alig szappanoztam be magam, máris hűlni kezdett a víz. Nehezen bírtam lemosni a szappant a testemről, arról nem is beszélve, hogy jól esett volna egy forró fürdő az előző éjszakai jeges fürdő után.

– folytatjuk –

You may also like